Közélet

Ezentúl a Pick és a Videoton vezérének egyetértése is kell az SZTE gazdálkodási terveinek elfogadásához

Ezentúl a Pick és a Videoton vezérének egyetértése is kell az SZTE gazdálkodási terveinek elfogadásához

2016. január 28., csütörtök
Ezentúl a Pick és a Videoton vezérének egyetértése is kell az SZTE gazdálkodási terveinek elfogadásához
SZS20140401_szte_rektori_hivatal_001

Februártól konzisztóriumok alakulnak a felsőoktatási intézményekben, így a Szegedi Tudományegyetemen is. Balog Zoltán már a tagokat is kijelölte.

Az MTI tudósítása szerint

Palkovics László

felsőoktatási államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a testületek előzetes egyetértése szükséges az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés, a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. A konzisztórium tagja a rektor és a kancellár, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter delegál az intézmény gazdasági-társadalmi környezete, az intézmény és a hallgatói önkormányzat javaslatára. A tagok megbízatása öt évre szól, újraválaszthatók és társadalmi munkában végzik a tevékenységüket.

Az államtitkár hangsúlyozta: az egyes kérdésekben a végső döntést továbbra is a szenátus hozza meg, de akkor kerülhet elé egy-egy téma, ha az egyeztetés megtörtént.

Január 26-án valamennyi felsőoktatási intézmény levélben kapott tájékoztatást az emberi erőforrások minisztere,

Balog Zoltán

által delegálni kívánt személyekről annak érdekében, hogy a konzisztórium első ülésének előkészítése, működési rendjének kialakítása mihamarabb megkezdődhessen, és a testület eleget tegyen a jogszabályban foglalt kötelezettségeinek. A konzisztóriumi

tagjelöltek névsorát

, illetve önéletrajzukat a minisztérium honlapján is közzétették.

Szabó Gábor

, az SZTE rektora a

radio88.hu-nak

nyilatkozva elmondta, a konzisztórium három tagját már ki is nevezték.

Nagy Endre József

, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója,

Sinkó Ottó

, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója, illetve

Lantos Csaba

, a Róbert Károly Magánkórház Zrt. igazgatóságának elnöke egyaránt az egyetem javaslatára került a testületbe. A tagjelöltek között szerepelt, a konzisztóriumból végül kimaradt ugyanakkor három, a szegedi közéletben ismert kandidáns, név szerint

Szabó Imre

,

Szepesi Ferenc

és

Petykó Zoltán

(utóbbiakat értesüléseink szerint az SZTE EHÖK jelölte).

Konzisztórium alakul az SZTE-n - a Pick és a Videoton vezére is tag! Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=604532

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.