Közélet

CÖF-CÖKA: meg kell szüntetni az Európai Bizottságot (FRISSÍTVE)

CÖF-CÖKA: meg kell szüntetni az Európai Bizottságot (FRISSÍTVE)

2016. január 19., kedd
CÖF-CÖKA: meg kell szüntetni az Európai Bizottságot (FRISSÍTVE)

Meg kell szüntetni az önhatalmúan működő Európai Bizottságot, és az Európai Unió vezetését a demokratikusan választott állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács kezébe kell adni - jelentette ki a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának tagja a CÖKA és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Fricz Tamás

azt mondta, ezzel párhuzamosan az Európai Tanács ellenőrzését az Európai Parlamentre kell bízni, amelynek létszámát jelentősen csökkenteni kell. Ugyanakkor a keleti, a délkelet-európai és a balti államok kezdeményezésére úgy kellene módosítani az Európai Unió alapokmányát, hogy az szuverén nemzetállamok szövetségévé váljon - tette hozzá. A politológus úgy vélekedett: azért jutott az unió intézményi válságba, mert a vezetői eltávolodtak a demokratikus normáktól és önhatalmúlag hozzák meg a döntéseiket. Ezzel pedig éppen a bizottság sérti meg az uniós alapértékeket, ugyanis beavatkozik például Magyarország és Lengyelország esetében a tagállamok belügyeibe, abba, hogy miként működtessék a demokratikus intézményeket - érvelt Fricz Tamás, aki szerint a bizottság nem veszi figyelembe az európai polgárok véleményét sem, akik követelik a migránsáradat leállítását.

Csizmadia László

, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke úgy vélekedett, hogy az EU-ban erősödik a demokratikus deficit, a média pedig ultraliberális hatás alá került, ami a szélsőjobboldalt erősíti. Ugyanakkor ahol a polgárokat meghallgatják, mint például Magyarországon és Lengyelországban, ott a szélsőségek nem erősödnek - fűzte hozzá. Úgy értékelte, hogy az Egyesült Királyság fenyegetőzése az EU elhagyásával csupán színjáték, hiszen az Egyesült Államok, mint Nagy Britannia legfőbb szövetségese ezt soha nem engedné. Szerinte

David Cameron

brit miniszterelnök összemossa az EU-s polgárok szabad munkavállalását a közösség területén kívülről érkező gazdasági bevándorlókkal.

Ifj. Lomnici Zoltán

, a CÖF szóvivője közölte: azt javasolják az EU-nak, hogy a migráció koordinálásában nagyobb szerepet szánjon az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak. Úgy vélik továbbá, hogy meg kell szüntetni azt a rendszert, hogy az euróövezeti tagállamok kordában tudják tartani azokat az országokat, akik nem a közös pénzt használják. A regionális fejlesztési támogatások területén pozitív diszkriminációt kell alkalmazni a szegényebb tagállamok esetében és a nemzeti parlamentek kezdeményezhessék jogszabályok selejtezését - ismertette indítványaikat a szóvivő. Javaslataikat megküldik

Martin Schulznak

, az EP elnökének és

Donald Tusknak

, az Európai Tanács vezetőjének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.