Közélet

Barroso: Európa nem tudja befogadni az összes menekültet

Barroso: Európa nem tudja befogadni az összes menekültet

2016. január 29., péntek
Barroso: Európa nem tudja befogadni az összes menekültet
Illegális bevándorlás - Csáktornya

Európa nem tudja befogadni az összes menekültet, ezért meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait - jelentette ki Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke pénteken Temesváron.

Az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét 2004 és 2014 között betöltő Barroso díszdoktori címet vett át pénteken a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen. Az ünnepségen jelen volt

Dacian Ciolos

román miniszterelnök, aki 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt.

Barroso

beszédében kitért a menekültválságra. A Mediafax hírügynökség szerint elmondta: gyakran kérdezik, hogy EB-elnökként hogyan kezelte volta a menekültválságot. Úgy vélte, Európa számára gondot okoz a migránsok magas száma. Rámutatott: az igazi válság azonban Szíriában, Líbiában és Irakban van. "Realistáknak kell lennünk, Európa nem tud befogadni valamennyi menekültet, ezért meg kell erősíteni a külső határokat" - idézte a román hírügynökség Barrosót. A vendég dicsérte Dacian Ciolost és az általa vezetett szakértői kormányt. Úgy vélte, más országokban is előfordult már, hogy szakértői kormányzásra volt szükség, és szerinte az ilyen kabinetekre szükség lehet bizonyos időszakokban még akkor is, ha nem élvezik közvetlenül a választók támogatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.