Vélemény

Az elenyésző érték

Az elenyésző érték

2016. január 28., csütörtök
Az elenyésző érték

Ezt a kifejezést használta P. László a tizenöt-húszmillió forintos földjére. Neki talán „elenyésző” érték, a többség számára leginkább egy élet munkája.

P. László, a Szeviép Zrt. egykori igazgatósági tagja vallomást tett a Szegedi Járásbíróság épületében, társaival együtt közel másfél milliárd forint eltüntetésével vádolják, de ez nem a teljes összeg, a felszámolási eljárás során mintegy 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba. Háza, üzletrésze kétszáz-kétszáz milliót ér - válaszolta a bíró kérdésére vallomástétele során, s mellékesen megjegyezte, egy „elenyésző” értékű, tizenöt-húszmillió forintos földterülettel is rendelkezik. „Elenyésző értékű.” Ízlelgessük. Pár éve ezért az összegért - húszmillió forintért - akár három háromszobás (1+2) panellakást lehetett venni Szegeden. Ma is kifutná belőle kettő, akár felújított is. A dél-alföldi régióban a bruttó átlagkereset a legfrissebb adatok (2014) szerint 194 ezer forint, nettó 127 ezer. Több mint 157 hónapot kell dolgoznia egy tipikus munkavállalónak ezért az „elenyésző” összegért a három délkeleti megyében, Szegeden talán egy picit kevesebbet. Vagy a minimálbérből 271 hónapnyit (24 év és három hónap) szükséges félretennünk a 2016-os emeléssel számolva. Tíz, húsz évre adósodnak el a családok 56 négyzetméterért, nőnek fel kulcsos gyerekek, mert a szülők reggel hatra mennek munkába. Igaz, mire visszafizetik, a végösszeg már közelebb áll az „elenyésző” értékű föld árához. Nem tudom, hogy igaz-e a vádirat, nem tudom, hogy mi lesz az ítélet. Azt azonban tudom, hogy többet nem szeretnék tizenöt-húszmillió forintokat „elenyésző” összegként mellékesen megemlítő mondatokat hallani egy olyan per tárgyalásán, ahol milliárdok eltüntetésével vádolnak három személyt.

"Elenyésző értékű" - ízlelgetésre méltó kifejezés, de aligha jutna erről eszébe az átlagembernek egy 15-20 milliót érő föld. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=604289

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.