Közélet

A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Nagymaroson

A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Nagymaroson

2016. január 10., vasárnap
A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Nagymaroson
Hollik István

A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek vasárnap Nagymaroson, a római katolikus templomban.

A megemlékezést az utóbbi években már hagyományosan megrendezik januárban három település - Kismaros, Zebegény és Nagymaros - összefogásával.

Hollik István

országgyűlési képviselő (KDNP) az ünnepségen elmondta: Nagymarosról 391 embert hurcoltak el 1945 januárjában málenkij robotra, de a teljes létszám az országban fél év alatt elérte a 40 ezer főt. Hozzátette: akkoriban nem kellett indok arra, hogy elhurcoljanak valakit a kényszermunkára.

Petrovics László

, Nagymaros független polgármestere a templombeli megemlékezésen arról beszélt, hogy a történészek megállapítása szerint a második világháború legyőzöttjeit terhelő jóvátétel melletti kényszermunka rendszerének kidolgozói között volt

Varga Jenő

, akkoriban a Szovjetunióban tevékenykedő magyar közgazdász is. Így született meg a málenkij robot. A képviselő megemlítette, hogy a Szovjetunió jogutódja, Oroszország a mai napig nem kért bocsánatot az elhurcoltaktól, illetve azok családtagjaitól. A megemlékezésen áldást mondott

Csuka Tamás

református püspök. Az emlékező szentmisét

Beer Miklós

váci megyés püspök celebrálta, aki

Ferenc

pápa üzenetét, az irgalmasságot emelte ki szentbeszédében. A szentmise után a részvevők megkoszorúzták a temetői emlékhelyet. A kormány a múlt évet a málenkij robot és a Gulag emlékévének nyilvánította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.