Sport

Vízilabda: nagyot álmodna Manhercz Krisztián

Vízilabda: nagyot álmodna Manhercz Krisztián

2015. december 22., kedd
Vízilabda: nagyot álmodna Manhercz Krisztián
szeged_hannover09_gs

Sikerrel abszolválta a Hannover elleni Euro Kupa negyeddöntőt a Szeged Diapolo, amely ezzel egy lépésre került a sorozat döntőjétől. A csapat fiatal tehetsége, Manhercz Krisztián számára ugyanakkor nem telt pihenéssel az ünnepi időszak, hiszen meghívót kapott Benedek Tibor Európa-bajnokságra készülő felnőtt válogatott keretébe.

Kiváló játékot bemutatva,

9-3-ra verte a német Hannovert

az Euro Kupa negyeddöntőjének első meccsén az újszegedi sportuszodában a Szeged Diapolo, így magabiztosan várhatta a németországi visszavágót, ahol bár kezdetben növelni tudta a különbséget, ám a

meccs végén izgulnia kellett

a továbbjutásért

Varga Péter

legénységének. „Hatgólos előnnyel mehettünk Hannoverbe, ami szerintem egy pici zavart is okozott nekünk, főleg, hogy az első negyed erre még sikerült két gólt rátennünk, ekkor már nyolc gól kellett volna csak a hosszabbításhoz a németeknek. Ekkor egy kicsit elhittük mi is, hogy ez már megvan, de a Hannover nem adta fel, és a hibáinkat kihasználva a félidőre négyet már ledolgozott. Ettől vérszemet kaptak, mi pedig mélypontra kerültünk. Az utolsó négy percben már csak egy gól kellett volna nekik, de a csapat erejét mutatja, hogy ott sem estünk szét” – értékelte a Hannover elleni párharcot

Manhercz Krisztián

. A szegediek fiatal játékosa úgy fogalmazott, a hazai meccsre rá merné azt mondani, hogy az ősszel azon a meccsen játszottak a legjobban, legalábbis védekezésben mindenképpen. „Várható volt, hogy a visszavágó nehezebb lesz, főleg azért, mert nekünk fognak esni. Az első negyedben meg is lepődtem, mert annyira nem éreztem rajtuk, hogy mennének és akarnának, de a második negyedtől egyértelmű volt, hogy ők tovább szeretnének jutni, és végül majdnem sikerült is nekik” – nyilatkozta portálunknak Manhercz Krisztián. A Szeged Diapolo ezzel a legjobb négy közé jutott, ahol az olasz Brescia, a sorozatban egyszer már legyőzött horvát Mornar Split, valamint az orosz Sintez Kazany közül kaphat ellenfelet, az elődöntő első meccsét február harmadikán, míg a visszavágót egy héttel később rendezik majd. „Miért ne lehetne nagyot álmodni?

Horkai György

mondta mindig nekünk, hogy a négybe való bekerülés a legelső dolog, ott már nincs gyenge csapat, ott mindenki jó, akárki meg tudja verni a másikat. Ilyen alapon merünk nagyon álmodni, de szerencsére most jön egy kis pihenő” – válaszolta Manhercz Krisztián azon kérdésünkre, hogy hova érhet el a Szeged Diapolo az Euro Kupa idei sorozatában. A szegediek tehetsége a hétvégén tagja volt a kassai felkészülési tornát megnyerő magyar válogatottnak: Manhercz Krisztián a francia csapat ellen aratott győzelem (13-7) a magyar válogatott legeredményesebb embere volt négy góljával, de a románoknak is négyet vágott. „Ez volt a felkészülés legelső három napja, húsz nap van még az Európa-bajnokságig. Több olimpiai bajnokunk is otthon maradt, mert a fiataloknak akart most lehetőséget adni

Benedek Tibor

szövetségi kapitány. Véleményem szerint sikerült azokat a dolgokat megvalósítanom, amiket szerettem volna, nyilván voltak hibák, de azok mikor nincsenek? Összességében elégedett vagyok” – fejtette ki Manhercz Krisztián a kassai torna kapcsán. Benedek Tibor majd a december 27.-30. közötti zágrábi edzőtábor után szűkíti keretét, akkor dől el, hogy tagja lehet-e a január 10.-23. között esedékes belgrádi Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak. Ezáltal Manhercz Krisztián számára is főleg munkával telnek az ünnepek, ugyanakkor a fiatal pólós nevetve úgy fogalmazott erről: kellemes munka ez mindenkinek, hogy a válogatottnál edzhetnek, és abszolút nincs elkeseredve, hogy a válogatott tagja lehet.

A legjobb négy között már a Szeged Diapolo, amelynek tehetsége a belgrádi Eb-n is szerepet kaphat.http://szegedma.hu/?p=598115

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.