Pozsgay Imre Szegeden: A mai magyar baloldalból hiányzik a nemzettel való azonosulás

Új könyvével kapcsolatban a rendszerváltás fontos pillanatai mellett saját politikai pályáját és kortársait is megemlítette a szegedi beszélgetés során.

A napokban töltötte be nyolcvankettedik életévét

Pozsgay Imre

, mégis aktív még mindig – legújabb,

Bihari Mihállyal

és

Kósa Ferenccel

közösen írt kötete, a Mi történt velünk szolgáltatta az apropót ahhoz, hogy újból Szegedre látogasson a Kádár-korszak és a rendszerváltozás jelentős politikusa. A Közéleti Kávéház rendezvényén előbb

Szalay István

, majd a hallgatóság kérdéseire válaszolt az egykori miniszter. Habár a beszélgetés a rendszerváltás köré épült elsősorban, nem egyszer előkerültek az ezt megelőző és egyben azt ezt követő évtizedek is.

A női kvóta sem liberális újdonság

Az országos politikába 1969-ben kapcsolódott be, ekkor került fel Budapestre, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának sajtóalosztályát vezethesse. 1970 nyarán kiállt amellett, hogy nyilvánosságra kell hozni a római nagykövet disszidálását, ezt azonban megtiltották neki. Ugyanebben az évben a X. Pártkongresszus miatt is összezördült másokkal, mert ő úgy látta, hogy teljes nyilvánosság kell, élő közvetítéssel, míg az ellentábor maradt volna a jól bevált cenzúra mellett. Végül eltávolították a sajtóalosztályról, ekkor fogadta el

Benke Valéria

meghívását a Társadalmi Szemléhez, itt főszerkesztő-helyettesként funkcionált. Dicsérte a lapot, amelynek keretei között szabadon tudtak szellemi életet élni, s ragaszkodhattak a nyílt párbeszédhez. Benke Valériáról úgy vélekedett, hogy „statisztikajavító” volt, fel kellett mutatni, hogy van nő is a pártvezetésben. Pártkongresszus előtt előfordult, hogy szinte szó szerint a traktorról rángattak le megfelelő mennyiségű parasztot, hogy a hivatalosan elvárt arányok meglegyenek.

A népi ellenzék számára a nemzeti sorskérdések voltak a legfontosabbak

A Magyar Demokrata Fórum megalakulásáról elmondta, ez válaszlépés volt arra, hogy a korábbi egységből kilépett a „demokratikus ellenzék”, a későbbi SZDSZ magja, akik a Beszélőben megjelentették a Társadalmi szerződés című dokumentumot 1987 júniusában, amelyben Pozsgay szavai szerint „jó bolsevik módra” leszögezték, hogy ők saját magukat tartják az ellenzék vezetőinek. „Ez a népieknek nem tetszett, ezért leírták a számukra fontos szempontokat: a határon túli magyarság elismerését, jobb bánásmód biztosítását számukra, a nagyon rossz egészségügyi adatok javítását, az alkoholizmus elleni küzdelmet” – sorolt fel néhány példát az MDF által lényegesnek tartott kérdésekből. Úgy látta, számukra első helyen a nemzeti sorskérdések álltak, de erre épült minden más, többek között a demokratikus átalakulás is, amelyet ugyanolyan fontosnak gondoltak. A Lakiteleken tartott találkozón programként a demokratikus szocializmust jelölte meg, amelyet Pozsgay Imre szerint

Sólyom László

félreértett, mert valódi rendszerváltást értett alatta, hiszen az 1959-es godesbergi programra gondolt, amelyben Németország Szociáldemokrata Pártja elvetette a marxizmust, lemondott annak megvalósításáról.

Privatizációt társadalmi ellenőrzés mellett

„1988-től napirenden volt a privatizáció, ebben vitánk volt

Antall Józseffel

, mert elutasítottam a spontán privatizációt. Nem voltam ellene, csak azt szerettem volna, hogy ne legyen rablás, hanem helyette társadalmi ellenőrzés mellett hajtsák végre” – mondta.„Te a diktatúra vagyonát véded?” – idézte Pető Iván kérdését Pozsgay Imre. „Nem, én a nép vagyonát védem, amelyet a diktatúra alatt hozott létre” – válaszolta. Szerinte a lengyel példához hasonlóan nem kellett volna visszafizetni az adósságokat, mert kártalanították volna a hitelező magánvállalatokat a nyugati államok. Szalay István vitába szállt e kijelentéssel,

Németh Miklósra

hivatkozott, aki ezt nem tartotta járható útnak, mert a lengyelek állami hiteleket vettek fel.

Előkerült a négyigenes népszavazás is, a közhiedelemmel ellentétben nem arról szavaztak, hogy közvetlen, vagy közvetett módon válasszák-e a köztársasági elnököt, hanem a következő kérdést tették fel: „Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?” Igaz, közvetve ez ugyanazt jelentette, végül szerény többséggel az igenek nyertek, így Pozsgay Imre helyett az MDF-SZDSZ-paktum keretében

Göncz Árpád

lett a köztársasági elnök, aki rögtön el is árulta Antallt a taxisblokád idején. Utalt a Heti Válasz egy korábbi interjújára, ahol megkérdezték tőle, hogy hogyan jutott el a Fideszhez. „Nem én változtam, ők jutottak el hozzám”, s hozzátette, egyáltalán nem baj, hogy a Fidesz ilyen utat járt be,

Orbán Viktornak

is az Indiai Kongresszus Párt példájával bizonyította ezt. Ezt a szervezetet a brit hatalom hozta létre a helyi lojális ellenzéknek, s végül ők vívták ki a szubkontinensnyi ország szabadságát.

Trianon

„Trianon szomorú esemény, de úgy gondolom, változtatni már nem tudunk rajta” – mondta Szalay Istvánnak, aki arról beszélt, hogy öt év múlva lesz a századik évfordulója a gyászos diktátumnak. Pozsgay rámutatott, Dánia nem bánkódik Schleswig-Holstein miatt (az 1864-es, poroszokkal és osztrákokkal folytatott a háborúban vesztette el Dánia a két tartományt – szerk.), de ott már nem is élnek dánok. A Kárpát-medence elcsatolt részein viszont magyarok igen, ezért nem felejthetjük el. Pozsgay aggodalmát fejezte ki a szórványmagyarság iránt, amely elveszti iskoláit, s gyakran már az egyházban sem lel támaszt. Előadását követően több hallgatói kérdésre válaszolt Pozsgay Imre. Az egyikben a magyar baloldal helyzetéről kérdezték a politikust. „Nem vagyok baloldalellenes” – szögezte le rögtön válaszában Pozsgay. Azonban véleménye szerint a mai magyar baloldalból hiányzik a szolidaritás, s a nemzettel azonosulás. A nyugat-német szociáldemokraták vezetője azt tanácsolta neki, hogy rájuk figyeljenek, s ne Földközi-tenger melletti országok hasonló pártjaira – ezt sem sikerült megfogadni. Az MSZP-ből való kilépését is ezekkel indokolta, tette végrehajtásakor egyszerre tartotta magát baloldalinak és nemzetinek is.