Sport

Labdarúgás: visszavágott a kupában elszenvedett vereségért a Szentes az FK-nak

Labdarúgás: visszavágott a kupában elszenvedett vereségért a Szentes az FK-nak

2015. december 5., szombat
Labdarúgás: visszavágott a kupában elszenvedett vereségért a Szentes az FK-nak
fk_szeged-szentes05kf

Nem tudta pontosan befejezni az szezon első felét az FK 1899 Szeged: a kék-feketék a Szentes ellen egy szoros mérkőzésen maradtak alul.

Öt hetes nyeretlenségét próbálta megszakítani az FK 1899 Szeged a Szentes elleni szezonzárón: ebben már segíthetett a hivatalosan pénteken leigazolt

Judik Tamás

is, aki mivel egy éve nem lépett pályára tétmérkőzésen, ezért bajnokság közben is csapatot válthat - a már régóta az FK-val edző játékos átigazolásáért hálásak is a kék-fekete vezetők a SZVSE-nek. A Szentes azonban legutóbb október végén, Ásotthalmon kapott ki, és egy esetleges szegedi győzelemmel már a dobogót ostromolhatta volna

Koncz Zsolt

csapata. A kiegyenlített, leginkább mezőnyjátékot hozó első félidőt

Molnár Zsolt

találata törte meg: a kevés helyzetet produkáló első félidő 27. percében egy jobb oldali beadás után a hosszúról visszafejelték a labdát a középen érkező Molnárnak, aki bepasszolta azt

Garamvölgyi

mellett, 0-1. Hasonló helyzetből egalizált még a félidő vége előtt az FK: a diszkoszvetősök számára nagyon jól jött, hogy még a szünet előtt sikerült egyenlíteniük, ismét egy beadás után született gól, ráadásul ahogy a Szentes találatánál, most is a hosszúról visszafejelt labda után volt eredményes az FK másik bajnokság közben igazolt játékosa, a spanyol

Lucas Ares

. A félidei 1-1 után sem volt igazán nagy változás a játék képében: végül ismét a játékrész derekán született egy újabb szentesi gól,

Orovecz

a szorított helyzet ellenére, közelről is be tudta lőni a labdát Garamvölgyi kapujába - ezt követően pedig hiába próbálkoztak

Heredea Mátéék

, másodjára már nem sikerült az egyenlítés számukra, így a Szentes mindhárom pontot elvitte a Felső Tisza-parti stadionból, ezzel pedig visszavágott a

szeptemberi kupavereségért

a Kurca-parti együttes. Ezzel az FK Szeged elszenvedte nyolcadik vereségét a bajnokságban, és a 11. helyen áll, ám a SZVSE halaszott meccsén, vagy vasárnap a Mindszent is beérheti, illetve megelőzheti a kék-feketéket. A Szentes viszont ezzel a sikerrel a harmadik Sándorfalvával azonos pontszámmal telelhet a megyeegy negyedik helyén.

Csongrád megyei I. osztály, 17. forduló

FK 1899 Szeged - Szentesi Kinizsi-SZITE 1-2 (1-1)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű. Vezette: Soós István (Szalai Szabolcs István, Gera Ferenc)

FK Szeged:

Garamvölgyi - Heredea, Turján, Prontvai, Szalai, Imre (Csuka, 68'), Lajkó (Barta, 64'), Dóra T., Dóra J. (Makai, 64'), Judik (Zsilák, 78'), Ares.

Vezetőedző:

Tóth János.

Szentes:

Kotvics-Varga - Koncz, Vincze, Légrádi (Szeles, 60'), Bordács (Németh, 88'), Lázár (Szabó, 60'), Szűcs, Orovecz, Kerepeczki (Tirpák, 90+3'), Molnár Zs., Kovács N.

Játékos-edző:

Koncz Zsolt.

Gól:

Ares (41') ill. Molnár Zs. (25'), Orovecz (67')

Sárga lap:

Lajkó (43'), Makai (90+1') ill. Szűcs (57'), Szabó (87'), Kotvics-Varga (90+2'), Kovács N. (90+4'). Tóth János:

"A reális eredmény a döntetlen lett volna. Mérkőzésről-mérkőzésre vergődtünk, és kerestük azt az összeállítást, azt a csapatot, ami esetleg nyerni tudna, hát ma sem sikerült."

Koncz Zsolt:

"Megérdemelt győzelmet arattunk, főleg az első félidőben többet tettünk a győzelemért, és egy góllal mindenféleképpen jobbak voltunk, mint az ellenfél. A második félidő már kiegyenlítettebb volt, de összességében úgy gondolom, megérdemelten szereztünk három pontot. Nagyon szép őszt zártunk, kicsit erőn felül is teljesítettünk, de továbbra is a célunk a csapatépítés, a realitások talaján szeretnénk maradni. A szentesi futballhoz képest kicsit előreléptünk, de összességében nagyon sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy jobb eredményeket érjünk el. Az egész Csongrád megyei labdarúgásnak szeretnénk kellemes ünnepeket, és nagyon jó felkészülést kívánni!"

A kupában az FK Szeged nyert, kettejük bajnoki csatáját viszont a Szentes nyerte a megyeegy őszi zárófordulójában.http://szegedma.hu/?p=594324

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 5.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.