Sport

Labdarúgás: Kéri Tamás szeretné kivenni a részét a SZEOL feljutásából

Labdarúgás: Kéri Tamás szeretné kivenni a részét a SZEOL feljutásából

2015. december 16., szerda
Labdarúgás: Kéri Tamás szeretné kivenni a részét a SZEOL feljutásából
szeol_bekescsaba20_gs

A csapategységben látja a SZEOL igazi erejét a nyáron hazatért Kéri Tamás, aki nevelőegyesülete színeiben immár a másodosztályba való feljutást célozza meg tavasszal.

A szélső a szezon előtt azzal a céllal

igazolt vissza az NB III-ba

, hogy kellő meccsrutint szerezve újraépítse magát, majd ismét egy vonallal feljebb folytassa karrierjét, akár már a télen újra csapatot váltva. Ugyanakkor a szegedi alakulat menetelése

Kéri Tamás

esetében is átírta némiképp az eredeti terveket. "Élő szerződésem van jövő nyárig, úgyhogy technikailag is biztosított a maradásom, emellett viszont szeretnék is maradni. Úgy érzem, a csapatnak reális esélye van az NB II-be való feljutásra, ebből a feladatból pedig szeretném én is kivenni a részem. Óriási dolog lenne ez a klub történetében, és jó lenne, ha a részese tudnék lenni. Nyáron már úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy egyértelmű cél a feljutás. A csapat tavaszi szereplése általában mindig jobban szokott sikerülni, egy ilyen ősz után pedig mindenképpen azt gondolom, hogy harcban leszünk az osztályváltásért" - fogalmazott a játékos. A SZEOL a pontvadászat első etapját a dobogó alsó fokán zárta, mindössze egyetlen pontra lemaradva a második, már feljutást érő pozíciót elfoglaló Dunaharaszti mögött.

Tóth Ákos

tanítványai 16 fellépésükből 9 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, megteremtve ezáltal az alapot ahhoz, hogy túlszárnyalják az egyesület történetének legjobb eredményeit, azaz a 2009/2010-ben és a 2011/2012-ben egyaránt elért negyedik helyet. "Szerintem a csapategységben rejlik az erőnk, abban, hogy mindenki tud küzdeni a másikért. Ezzel a szerencsét is magunk mellé állítottuk egy-két mérkőzésen, habár véleményem szerint az ősz egészét tekintve egyensúlyban van a szerencsésen megnyert és a balszerencsésen elbukott meccseink száma" - árulta el Kéri Tamás, aki 14 mérkőzésen összesen 1077 percet töltött a pályán a bajnokságban. "Voltak kisebb problémáim, ami miatt annak idején úgy döntöttem, hogy mindenféleképpen hazajövök. Kellett ez a kis nyugalom. Lett volna lehetőségem NB II-be igazolni, de ott nem tartottam volna biztosnak a játéklehetőséget. Márpedig a tavaszi szezon után éppen ebből volt minél többre szükségem. Azt gondolom, a meccsterhelést az ősz folyamán megkaptam, illetve hellyel-közzel a játék is ment, habár lényegesen elmaradtam a saját várakozásaimtól. Szeretnék tavasszal sokkal több mérkőzésen jobb produkciót nyújtani, sőt, akár el is dönteni meccseket. Nincs még gólom idén, de úgy gondolom, az elsőt megszerezni a legnehezebb, az majd utána már hozza a többit is" - tette hozzá.

szeol_bekescsaba48_gs

A 24 esztendős játékos korábban három idényen át erősítette a Szeged 2011-Grosics Akadémia együttesét, ebből két szezon során a második vonalban, azaz fiatal kora ellenére már jelentős rutint tudhat a magáénak. Kérdésünkre kitért rá, az NB II idei mezőnyét nagyon szorosnak találja, amelyben akár a sereghajtó is képes lehet legyőzni a listavezetőt, így a ligában szereplő csapatoknál elengedhetetlen egy erős játékoskeret kiépítése. "Ha esetleg feljutnánk, akkor pár poszton szükség lenne erősítésre, leginkább olyan játékosokra, akik legalább NB II-es tapasztalattal rendelkeznek, miközben azért még motiváltak és jó korban is vannak. Szegedre, egy ilyen városba szerintem könnyebb játékost hozni, mint egy kisebb településre. Itt ráadásul szeretik az emberek a focit, csak nem nagyon tudnak NB-s szintű csapatoknak szurkolni. Nekünk most még talán nincs olyan nagy szurkolótáborunk, de egy ilyen eredménnyel véleményem szerint ki tudnánk csalogatni a szegedi futballszerető közönséget. Persze ki tudja még, mit hoz a jövő? Még az is elképzelhető, hogy lesz itt egy NB I-es és egy NB II-es csapat is egyszerre. Szerintem egy Szeged szintű városban ezzel állna helyre a rend. Mindehhez egyelőre jó úton halad ugyanúgy a Szeged 2011 is, akárcsak mi magunk. Persze van még hátra egy tavaszi szezon, mi azonban mindenképpen azon leszünk, hogy meglegyen a feljutás" - zárta gondolatait Kéri Tamás.

Tavasszal is a SZEOL-t erősíti majd Kéri Tamás, sőt, a szélső meg sem állna a csapattal az NB II-ig! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=596748

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 16.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.