Sport

Labdarúgás: a Makó győzelmével ért véget a megyei I. osztály 2015-ös éve

Labdarúgás: a Makó győzelmével ért véget a megyei I. osztály 2015-ös éve

2015. december 9., szerda
Labdarúgás: a Makó győzelmével ért véget a megyei I. osztály 2015-ös éve
szentesui_kinizsi_mako40_gs

A 16. fordulóból elhalasztott mérkőzésen 2-1-re verte a Makó a SZVSE csapatát Kiskundorozsmán. Ezzel véget értek a megyeegyes küzdelmek 2015-re.

A jó iramú, küzdelmes, ugyanakkor kevés helyzetet hozó mérkőzés első félidejét gól nélkül tudták le a csapatok. A hiányt azonban a második felvonásban maradéktalanul pótolták. A 68. percben

Rózsa Dániel

egy beadás utáni rövid felszabadításból zúdította a jobb felső sarokba szezonbeli 6. találatát. Válaszul a rutinos

Bány Tamás

egyenlített egy kontra végén egy jól eltalált lövésből a 73. minutumban, így lényegében tiszta lappal kezdhettek hajrába a felek. (1-1) A lépés végül a vendégeknek jött ki jobban, hiszen

Bakos Ádám

egy újabb gyors ellentámadás utolsó akkordjaként mattolni tudta

Seres Istvánt

, immáron megfordítva ezáltal az állást. (1-2) Az összecsapás legvégén egy szegedi beadás során kézgyanús megoldással szabadítottak fel a makóiak, és bár

Vereska Mátyás

továbbot intett, a vasutasok addig reklamáltak, míg a játékvezető kiállította

Mácsai Dávidot

és

Pécsek Tibor

edzőt. Sőt, a lefújást követően Rózsa is kapott egy pirosat szövegelésért, így a SZVSE három emberét is elvesztette legalább az első tavaszi fordulóra. A megyei I. osztály őszi etapját a 41 pontot gyűjtő Algyő nyerte, megelőzve a dobogón a Mórahalom, Sándorfalva párost. A Makó a 6., a SZVSE a 13. pozícióban telel.

Labdarúgó megyei I. osztály, 16. forduló, halasztott mérkőzés:

Szegedi VSE - Makó FC 1-2 (0-0)

Szeged-Kiskundorozsma. Vezette: Vereska Mátyás (Borbás Bottyán Aurél, Ruzicska Máté).

SZVSE:

Seres - Jánk, Rózsa, Kozma (Varga D. 77'), Kertész (Máriás 86'), Lévai, Baka (Faragó 70'), Nagy, Tanács, Mácsai, Németh.

Vezetőedző:

Pécsek Tibor.

Makó:

Gilinger B. - Bány (Varga V. 89'), Mátó (Gilinger M. 80'), Bress (Matus 90'), Bakos, Czebe, Rakonczai, Horváth, Vajna (Bartucz 62'), Vass, Juhász J.

Vezetőedző:

Méhes Tibor.

Gólszerzők:

Rózsa (68'), ill. Bány (73'), Bakos (83').

Sárga lap:

Bress (39'), Bartucz (87').

Kiállítás:

Mácsai (89'), Pécsek (90'), Rózsa (90+6').

A táblázat állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Algyő SK 16 13 3 0 58 17 41 42
2. Mórahalom VSE 16 12 2 2 49 14 35 38
3. Sándorfalva SK 16 10 2 4 36 24 12 32
4. Szentesi Kinizsi 16 10 2 4 30 19 11 32
5. Szeged 2011 B 16 9 5 2 50 12 38 32
6. Makó FC 16 10 1 5 40 21 19 31
7. Ásotthalom TE 16 9 3 4 44 26 18 30
8. Csongrád TSE 16 9 1 6 30 22 8 28
9. Tiszasziget SE 16 8 3 5 50 38 12 27
10. Tápé ESK 16 4 5 7 25 38 -13 17
11. Mindszent SE 16 5 1 10 32 53 -21 16
12. FK 1899 Szeged 16 4 4 8 16 29 -13 16
13. Szegedi VSE 16 4 2 10 29 32 -3 14
14. Kisteleki TE 16 4 2 10 26 42 -16 14
15. Ujszegedi TC 16 4 2 10 21 48 -27 14
16. Szőregi RSE 16 1 0 15 17 73 -56 3
17. Újszentiván SE 16 0 2 14 13 58 -45 2

Makói sikert hozott az év utolsó megyeegyes bajnokija - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=595265

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.