Közélet

Felavatták Az Év Tájháza táblát Algyőn + FOTÓK

Felavatták Az Év Tájháza táblát Algyőn + FOTÓK

2015. december 1., kedd
Felavatták Az Év Tájháza táblát Algyőn + FOTÓK
tajhaz_tablaavato12kf

A díj odaítélésénél figyelembe vették, hogy az algyői vezetés számára mennyire fontos a múlt megőrzése.

Korábban megírtuk,

a recski és a mezőcsáti tájházat megelőzve nyerte el az Év Tájháza díjat Algyő. A település tájháza 15 millió forintból újult meg, amelyet a Szeged melletti település önkormányzata önerőből biztosított. "Október 2-án Terényben vettük át a díjat a Magyarországi Tájházak Szövetségének Országos Találkozóján, s most szombaton ünnepélyesen felavattuk a táblát az épületen" - mondta el lapunknak

Izbékiné Cseuz Gabriella

, az algyői tájház vezetője.

Gubacsi Enikő

alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, s nyitotta meg az ünnepséget.

Bereczki Ibolya

, a Magyarországi Tájházak Szövetségének elnöke, s egyben a zsűri egyik tagja tartott beszédet, amelyben hangsúlyozta, az fogta meg döntőbírákat, hogy látták, az algyői vezetés számára nagyon fontos a múlt megőrzése. Kiemelte, az algyői tájház eltér a hagyományos társaitól, mert két korszakot mutat be, az 1930-as és az 1970-es éveket, s olyan modern eszközökkel rendelkezik, amely még könnyebbé teszi az adott időszakok megismerését. A tábla leleplezése után az Algyői Hagyományőrző Citerazenekar és a Búzavirág Asszonykórus adott műsort. Az épület ezt követően kézműves foglalkozásnak adott helyet, az EzerJóHázban gyógyteakóstolás volt, a kemencében kalácsot sütöttek, s kézzel készített ajándéktárgyakat is lehetett venni a vásárban.

A település tájháza 15 millió forintból újult meg, amelyet a Szeged melletti település önkormányzata önerőből biztosított.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=593163

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.