Közélet

Egy év hat hónap börtön a vásárhelyi kerékpártolvajnak

Egy év hat hónap börtön a vásárhelyi kerékpártolvajnak

2015. december 4., péntek
Egy év hat hónap börtön a vásárhelyi kerékpártolvajnak

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. T. Gy. vádlottat lopás bűntettében és két rendbeli lopás vétségében, melyből egy rendbeli kísérlet, ezért őt egy év hat hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte egy korábban kiszabott 1 év 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint a vádlott november hó 27-én Hódmezővásárhelyen délután egy harmincezer forint értékű kerékpárt, majd 17 és 20 óra között egy ötvenötezer forint értékű kerékpárt jogtalanul eltulajdonított oly módon, hogy a kerékpárok zárját egy harapófogóval levágta. Ezt követően aznap éjjel egy húszezer forint értékű kerékpárt próbált eltulajdonítani azonos módon, amikor a rendőrök tetten érték. A bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így az nem emelkedett jogerőre. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását bűnismétlés veszélyére tekintettel a másodfokú eljárás befejezéséig nem jogerősen fenntartotta. A bíróság az ügyet gyorsított eljárás keretében bírálta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.