Közélet

A Quaestor-törvény és a lakásépítés áfacsökkentése is napirendre kerülhet az Országgyűlésben

A Quaestor-törvény és a lakásépítés áfacsökkentése is napirendre kerülhet az Országgyűlésben

2015. december 14., hétfő
A Quaestor-törvény és a lakásépítés áfacsökkentése is napirendre kerülhet az Országgyűlésben

A képviselők az új Quaestor-törvényről szóló javaslat mellett a kormányfő tájékoztatása alapján akár a lakásépítés áfacsökkentését is napirendre vehetik ma az Országgyűlésben.

Az ülésnap a házelnök előzetes napirendi javaslata alapján 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezután a képviselőknek arról kell dönteniük, hogy a házszabálytól eltérve ma megtárgyalják, kedden pedig már szavazzanak is az új Quaestor-törvényről szóló javaslatról, amely tartalmazza a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított pontok módosítását, így az igazságügyi miniszter szerint lehetővé teszi a károsultak gyorsabb és kiszámíthatóbb kárenyhítését. A Ház abban az esetben fogadhatja el kedden az indítványt, amennyiben a képviselők négyötöde hozzájárul a házszabálytól történő eltéréshez.

Orbán Viktor

miniszterelnök a Fidesz vasárnapi kongresszusán jelentette be, hogy már ma parlament elé kerül azon javaslatuk, amely a következő négy évben 27-ről 5 százalékra csökkentené a lakásépítés áfáját. A fentiek szerinti házszabálytól történő eltérés esetén ezt az indítványt is elfogadhatják akár már kedden. Az első ülésnap további részében a másnap elfogadni tervezett javaslatokat vitathatják utoljára a képviselők. Kedden, az őszi ülésszak utolsó ülésnapján így összesen immáron akár 26 előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők, az említett két javaslat mellett például a bankadó csökkentését is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.