Közélet

A kevesebb néha több a Ligetben – sokallták a tervezőcsapat ötleteit az újszegediek + FOTÓK

A kevesebb néha több a Ligetben – sokallták a tervezőcsapat ötleteit az újszegediek + FOTÓK

2015. december 9., szerda
A kevesebb néha több a Ligetben – sokallták a tervezőcsapat ötleteit az újszegediek + FOTÓK
ujszegedi_vigado_itb-14

Odesszában szépítgetés helyett teljes közmű- és járdafelújítást szeretnének a lakók. A városvezetés lakossági fórumán jártunk, amelyen bemutatták, hogy milyen fejlesztéseket kívánnak végigvinni uniós pénzből a legrégebbi lakótelepen és a város „tüdejében”. Odesszára mintegy 500 millió forintot, a ligetre 690 milliót szánnak.

Tarján városrész után a másik korai lakótelepen, Odesszában, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában folytatódott a városi konzultáció a tervezett fejlesztésekről. A helyszínen is le lehetett adni a ligetről és az Odesszáról készített kérdőívet, amelyet eljuttattak a környék postaládáiba egy bérmentesített levélborítékkal egyetemben. A résztvevőket

Kormos Tibor

(Együtt) önkormányzati képviselő köszöntötte, hangsúlyozva, hogy ezek a tervek nem véglegesek, csak egy „olyan állapot, amilyet a tervezők elképzeltek”.

Igaz Ágnes

, a Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Irodájának vezetője elmondta, két fontos feltételre ügyeltek a fejlesztések kiválasztásánál: pályázati szempontból legyen megfelelő, s egyben beleférjen a költségvetésbe. A projekteket uniós pénzből finanszíroznák. A partnerségi egyeztetést már lefolytatták a civilszervezetekkel, most a lakosság következik.

Kell a piac Odesszába

V. Zákány Ildikó

, az Odesszáért felelős tervezők egyike bemutatta a terület múltját, majd átadta kolléganőjének a szót a konkrét tervek bemutatásának feladatával, aki hangsúlyozta, hogy az értékes növényállomány és a házak előtti „kiskertek” megóvását fontosnak tartják. A szűk lépcsőket, a járdákat át kell alakítani, a támfalak egy részét lebontanák, mert nem esztétikusak, s már szerepük is kérdéses. Felújítanák a szolgáltató sort, a Fésű utcai elhagyatott sportpályával kapcsolatban lépnének, s játszótereket is újítanának. A piac esetében kérdésesnek tartják, hogy szükséges-e megtartani, de pár nyugdíjas bekiabálása után a tervezőnő azt mondta, hogy most már látják, van igény rá.

lakossagi_forum004kf

Több helyen elhagyatott, nem használt betonozott placcok vannak, ezeket zöldterületté alakítanák, a Baross utcai óvoda közelében parkolóhelyeket alakítanának ki. Úgy látják, hogy a „rengeteg sakkasztalt el kell tüntetni”, néhányat hagynának meg Maróczi Géza téren, amelyet szintén átalakítanának. Tanösvényt is szívesen létrehoznának a panelok és téglablokkosok között, így megismerhetnék a gyerekek a fafajokat. A beavatkozás azonban nem mindenhol lehetséges, egyes közterületeknek tűnő részek lakásszövetkezeti tulajdonban vannak, ezek esetében csak ajánlást tudnak tenni. Hosszú távú tervként, de leginkább álomként szeretnének egy gyalogosok és kerékpárosok számára épített Tisza-hidat Szeged s Újszeged – azon belül Odessza városrész – közé.

A Ligetben egyszerre kell ügyelni a rekreációra és a természetvédelemre

„Természetvédelem és városi rekreáció – gyakran egymással szembeni elképzeléseket jelent, de tervezőként igyekeztünk mindkét elemet megtartani” – mondta

Szakács Barnabás

, a Léptékterv vezetőtervezője, aki a ligettel kapcsolatos elképzeléseket mutatta be. Egy ötletcsomagot ajánlott, s hangsúlyozta, hogy nem mindent kíván belegyömöszölni – erről később több hozzászóló megfeledkezett, igaz a tervező sem mondott pontos arányokat. Térképre kivetítve láttatta az úgynevezett támadási pontokat, ezek azok a részek, ahol vagy kijelölt gyalogátkelőhely, vagy kitaposott „út”mutatja, hogy gyakran használják a Ligetbe látogatók. A liget úthálózatáról úgy gondolja, hogy gazdagon átszövi az érintett részt, így érdemes lenne a zöldterület javára ritkítani, s a növényállomány is megérett a felújításra. „Fontos, hogy legyen szerves kapcsolat Odesszával, de a támadási pontokat módosítani kellene, a hangsúly a Korondi utca felőli újonnan kialakított bejáratnál lenne” – magyarázta. Különböző útburkolati elképzeléseket is ajánlott, mind az előnyöket, mind a hátrányokat felsorolta a kevert döngölt föld, a mulcs, a stabilizált zúzottkő és a térkő esetében. Négy útvonaltervet is bemutatott, amelyeknél ügyeltek arra, hogy minél kevésbé érintse a faállományt, három esetben nem bírták azonban kikerülni, egy pedig az autóút mellett haladna. 1,4 méteres pályaszélességet terveznének, ami a Margit-szigeti pályáéval egyezne meg, de felmerült a 2,5 méter is. Tapasztalták, hogy a Liszt Ferenc sétányt is sok iskolai csoport használja futókörként, itt felmerült a gumiburkolat alkalmazása, de a Ligetben tartott rendezvények akkora kárt okoznának benne, hogy inkább aszfaltozást javasolna.

lakossagi_forum005kf

WC-t, csomagmegőrzőt, szabadtéri fitneszeszközöket, kutyafuttatót is felépítenének, ez utóbbi nem nyerte el mindenki tetszését elsőre. A játékok kertjének eszközeit felújítanák, s újabb elemekkel egészítenék ki, öko- vagy hagyományos játszóteret építenének, az előbbi jobban illik a Ligetbe, az utóbbi nagyobb élményt nyújt, jobban bírja a vandalizmust. Integrált játszóeszközök segítségével a fogyatékos gyermekek is együtt játszhatnak egészséges társaikkal, a játékkölcsönzőből pedig floorball, pingpong eszközeihez férhetnének hozzá a családok. A nyugdíjasok számára is létrehoznának egy közösségi teret, akár felhasználnák az Odesszában „leselejtezett” sakkasztalokat. A Magyar Madártani Egyesület nyolc javaslatát is beépítették terveikbe, s a rovarokkal kapcsolatban a Szegeden felfedezett levéldarázs fajra is építenének, még játékot is terveztek ehhez kapcsolódóan, land-art alkotásokból pedig időszaki kiállítások lehetnének. Zöld környezetben épített szabadtéri színházat javasolt Szakács tervezőtársa,

Emődi Kiss Tamás

, aki bővítené az épület funkcióit: rendezvényekkel, koncertekkel, iskolai rendezvényekkel, télen korcsolyapályával. Egyetlen „apró” akadály, hogy forrás nincs rá…

Odesszában többet akarnak a lakók, a Ligetben inkább szelektálást

A hallgatóságnak is volt véleménye.

Tóth Ferenc

pontról pontra elemezte a Liget projekttervét, hangsúlyozva, hogy a fenntarthatóság és a biztonság megkerülhetetlen kérdés, így parkőrre vagy biztonsági őrre szükség lenne. Azt javasolta, hogy ügyeljenek a piknikezők és a kutyások szétválasztására.

Pokorni Gáborné

szerint előbb a lényegi elemekkel kellene foglalkozni, mint a gáz- és vízvezetékrendszer, amelyet foltokban javítgattak, miközben a teljes rekonstrukcióra negyven éve várnak. Azt tapasztalta, hogy a Csanádi és a Vedres utcában esőben bokáig ér a víz. Kormos válaszában azt mondta, hogy folyamatosak történnek a felújítások az egész városban, s az igény jogos, de pénz nincs rá.

lakossagi_forum009kf

Fraknói Gábor

azt tanácsolta a városvezetésnek, hogy döntse el végre, milyen funkciót akarnak a Ligetnek. Tizenötféle funkciótervet számolt össze, ezt túlzónak tartja.

Tóth Imre

, a tájékozódási futás doyenje nyilvános WC-kből többet, s egyben takarékos ivókutakat kért. A futópályáért korábban aláírásokat gyűjtő

Farkas István

úgy látja, hogy a tervezett négyszáz méteres futókörre elég lenne a burkolat, a nagyobb, ezerötszáz méteres kör lehetne mulcsos, ez utóbbi helyben megtalálható alapanyagokból karbantartható. „Vigyék ki a május elsejét és a többi rendezvényt a Partfürdőre, a Ligetet pedig hagyják meg eredeti funkciójában” – fogalmazta meg a terem által megtapsolt véleményét

Bunyevácz Miloje

. „A zöldterület ne szenvedjen csorbát, nem szabad egy-két nap kedvéért olyan rendezvényeket beengedni, amelyek tönkreteszik a környezetet, s csak a vállalkozóknak hoz hasznot” – vélekedett

Halász Norbert

nyugdíjas biológus. Rámutatott, a nagy hangterhelés a fészkelő madarakat is elijeszti, s a kullancsirtást is meg kellene oldani, lehetőség szerint EU-konform módon. „Milyen módon esnek latba a javaslataink? Van-e értelme, vagy csak a pénzt költötték rá? Ki súlyozza a döntéseket? – kérdezte a konzultációs ívről, amire Kormos konkrétumok nélkül azt válaszolta, hogy a vélemények figyelembevételével dolgoznak. A nyugdíjas biológus a fejlesztésekre szánt összegről is érdeklődött, az önkormányzati képviselő reagálásában arról tájékoztatott, hogy a ligetre 690 milliót, az Odessza városrészre mintegy 500 milliót költenének.

Marosi Péter

tájépítész hallgató kérdésére elmondta, hogy nem tervezik a Vigadó újjáépítését. „Örvendetes volt látni, hogy a civilszervezetek és a lakosság véleményében sok a hasonlóság” – osztotta meg véleményét

Szentistványi István

, az LMP városatyája. Önmérsékletre intett, hogy minél kevesebb kár keletkezzen a zöldterületekben, kérte, hogy sok pénz esetén se essenek túlzásba. „Vegyük figyelembe, hogy ez a város tüdeje” – kérte.

Tarján városrész után a másik korai lakótelepen, Odesszában, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában folytatódott a városi konzultáció a tervezett fejlesztésekről.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=595215

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.