Kultúra

Zentai Márk a Fool Moon új tagja

Zentai Márk a Fool Moon új tagja

2015. november 2., hétfő
Zentai Márk a Fool Moon új tagja

Zentai Márk lett a legnépszerűbb hazai pop a cappella csapat, a Fool Moon új tagja. A nemzetközi színtéren is elismert formációból idén nyáron távozott tíz év után Rácz Gergő, utódja egyelőre egy évre kötelezte el magát az együttesnek.

A Fool Moonnal 2008-ban került kapcsolatba, amikor közösen adták elő a Szeret-e más című dalt; a felvétel

Zentai Márk

következő albumára is felkerült. Az elmúlt években kipróbálta magát több zenei irányzatban, dzsesszt tanult, musicalben szerepelt és megalakította saját zenekarát, a Mörköt - közölte a Fool Moon menedzsmentje hétfőn az MTI-vel. A Fool Moon Rácz Gergő nyári távozása óta kereste ötödik tagját. Első közös alkotásuk a

Bruno Mars

által sikerre vitt Uptown Funk feldolgozása volt, amelyből már elkészült a videoklip is. 2009-ben egy darabig úgy tűnt, Zentai Márk képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon a Vigyen a szél (How We Party) című dallal. Kiderült azonban, hogy ez a dal két évvel korábban már hallható volt az egyik svéd televízióban, így Zentai Márk visszalépett. Rácz Gergő tenorba hajló bariton énekese volt tíz éven át a Fool Moonnak, mellette

Molnár Gábor

és

Mészáros Tamás

tenor,

Wodala Barnabás

bariton tónusú énekes,

Németh Miklós

pedig basszus. A csapat 2001-ben alakult Szegeden és meghatározó szereplővé vált a hazai és a nemzetközi a cappella színtéren. Különleges, hangszer nélküli popzenei előadásmódjával számos külföldi turnén, fesztiválon vett részt, díjakat nyert Ausztriában és Tajvanon is. Saját nemzetközi a cappella fesztiváljukat tíz éve rendezik meg. Molnár Gábor, a Fool Moon vezetője korábban az MTI-nek elmondta, hogy szólóelfoglaltsága miatt már előzőleg többször helyettesíteni kellett Rácz Gergőt és a beugrók között volt Zentai Márk is. Az öttagú vokálcsapat 2008-ban a belgrádi Eurovíziós Dalfesztiválon a Magyarországot képviselő

Csézyt

kísérte. A Fool Moon az elmúlt két évben szerepelt a verseny magyar válogatóján, A Dalban, tavaly a legjobb négy közé került az It Can't Be Over című számmal. Tavaly év végén megjelent Kettesben jó című albumukra eddigi pályafutásuk legnagyobb sikerei kerültek, olyan közreműködőkkel, mint

Malek Andrea, Laár András, Szolnoki Péter, Czutor Zoltán, Kováts Kriszta

vagy

Szirtes Edina Mókus

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.