Írjon nekünk

Közélet

Ungár Pétert beválasztották az Európai Zöld Párt elnökségébe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Ungár Pétert, az LMP nemzetközi titkárát beválasztották az Európai Zöld Párt elnökségébe – közölte Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnap az MTI-vel.

Schiffer András telefonon elmondta: a zöld párt Franciaországban, Lyonban tartotta a tanácskozással egybekötött tisztújítását, ahol öt évre választották meg az elnökséget. Ungár Péter egyébként önkormányzati képviselő is, a II. kerületi testületben foglal helyet. A tanácskozáson téma volt egyebek mellett az örmény holokauszt, a párizsi klímakonferencia, valamint a migráció is. Schiffer András a fentiekkel kapcsolatban elmondta: határozatot fogadtak el, amely szerint nem szabad beengedni a klímakonferenciára azokat a globális, “klímabűnöző” nagyvállalatokat, amelyek nyomást gyakorolhatnak a tanácskozásra.

Szólt arról is, hogy az LMP nem szavazta meg azt a határozatot, amely a migrációs krízissel foglalkozik, mert a zöld párt állásfoglalása csak a menekültekről beszél, migránsokról nem és nem kezelte a súlyuknak megfelelően a biztonsági szempontokat. Szavai szerint a kétnapos egyeztetésre rányomta a bélyegét a pénteki párizsi merénylet, ezért több tanácskozási pontot is töröltek.

Közélet

Operatív törzsös kifestőt fogott a kezében a rendőrség szóvivője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A pénteki sajtótájékoztató záróakkordjaként.

Tovább olvasom

Hírzóna

Csongrádon már elkezdték a szájmaszkok kiosztását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sándorfalván a piacon az árusok számára kötelező a szájmaszk és a védőkesztyű használata.

Tovább olvasom

Közélet

Észak-Bácskában 17 regisztrált koronavírusos beteg van

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szabadkán 1576 személy tartózkodik önkéntes karanténban.

Tovább olvasom

Aktuál