Írjon nekünk

Közélet

Szegedi Jobbik: Az MSZP jelképe a piros szegfű helyett a piros troli legyen!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

jobbik_sajttaj01kf

Szeged eladósítását végzi az MSZP-s városvezetés, az IKV 1,3 milliárdos hitelfelvétele is ezt bizonyítja a szegedi Jobbik szerint. Tóth Péter úgy értékelte, a ciklus állatorvosi lova az IKV lesz, míg a cégvezető-választás menete kapcsán azt mondta, csak pártkáderek kerülnek a városi társaságok élére, még ha nincs is pártkönyvük.

Az IKV Zrt. hitelfelvételéről, az önkormányzati cégvezetők választásának menetéről és a migrációról tartott sajtótájékoztatót a közgyűlés előtti napon Tóth Péter, a Jobbik helyi elnöke, a párt önkormányzati képviselője. Nem támogatja a szegedi Jobbik, hogy az áprilistól a távhőt is szolgáltató IKV Zrt. 1,3 milliárd forintos hitelt vegyen fel a fűtési időszakban megnövekedő kiadásai fedezésére. Tóth Péter emlékeztetett, eddig sem szavazott meg semmilyen távhőszolgáltatást érintő hitelszerződést, és most sem fogja támogatni Szentgyörgyi Pál MSZP-s gazdasági alpolgármester előterjesztését. Tóth úgy értékelte, hogy az 1,3 milliárd hasraütés-szerű összeg, hiányolta a háttérszámításokat és azt is kifogásolta a közgyűlési előterjesztés kapcsán, hogy nem derül ki belőle, mire fordítanák a teljes összeget. Elmondta, idén már 800 millió forintot kapott az IKV, amikor átvette a távhőszolgáltatást, és számára elfogadhatatlan az az érvelés, hogy a fűtési időszakban egyszerre kell nagy összeget kifizetni a gázért, s majd a lakossági díjbeszedésekből befolyik a megfelelő összeg.

Megjegyezte, ellentétesek a kormányzat szándékával is a sorozatos hitelfelvételek, hiszen az a kormányzati cél, hogy ne halmozódjon fel adósságállomány egy-egy településen, Szegeden ez azonban nem valósul meg, ugyanis nemcsak az IKV, hanem más önkormányzati társaságok is rendszeresen hiteleket vesznek fel. „Az adósságkonszolidáció nem valósul meg, a város eladósítása folyik, mivel a társaságokon keresztül szinte bármennyi pénzt fel tudnak venni” – összegzett Tóth Péter hozzátéve, a gazdasági alpolgármester „nagyon jó üzletkötője” annak a pénzintézetnek, amelyikkel a város kapcsolatban van. A jobbikos politikus szerint érdeke is fűződhet a távhő eladósításához a szocialista városvezetésnek, hiszen kiemelt stratégiai partner lett az IKV távhőszolgáltató szektor, ezáltal később az adósságot átvállalja az állam, ha átveszi a szolgáltatást.

jobbik_sajttaj02kf

„Az IKV Zrt. ennek a ciklusnak az állatorvosi lova – ahogy a szocialisták szokták mondani a városi cégekről – jól látszik, hogy nagy gondok vannak a társaságnál, számunkra Kardos Kálmán igazgató elfogadhatatlan” – közölte a jobbikos képviselő. Elmondta, az üzlethelyiségek kiadása stagnál, a lakásbérletek mintegy 90%-a szociális alapon van kiadva, és a beígért lakásfelújítás sem abban az ütemben zajlik, mint ahogy megígérték.

Pártkádereket ültetnek a cégvezetői székekbe

A tizenegy 100%-os önkormányzati tulajdonú társaság vezetői tisztségére meghirdetett pályázatok akkor lettek volna rendben a szegedi Jobbik szerint, ha szakemberek, nem pedig képviselők és bizottsági tagok értékelték volna azokat, és a döntés sem az ő kezükben lenne. (Ahogy megírtuk, a pénzügyi bizottság ülésén 10 esetben a jelenlegi igazgatót támogatták a tagok.) Tóth Péter kijelentette, ennek fényében hiába állítja Botka László MSZP-s polgármester, hogy szakembereket keresnek cégvezetőnek. Az önkormányzati képviselő utalt a jelöltek meghallgatására is, amelyen Szentgyörgyi Pál alpolgármester méltatta Dobra Ferenc kiváló szakmai pályázatát, amit az SZKT-hoz nyújtott be, ám a szerdai bizottsági ülésen az LMP-s Tanács Eszter és a Fidesz-L.É.T.-es frakcióvezető, Nógrádi Tibor tartózkodása mellett Majó-Petri Zoltánt támogatta a bizottság a közlekedési társaság élére. Tóth Péter az SZTE volt gazdasági és műszaki főigazgatóját nem szakembernek, hanem pénzembernek titulálta, aki szerinte arról híresült el, hogy üzlettársait és barátait juttatta bizonyos pozíciókba. Az SZKT-nak sem jósol fényes jövőt a jobbikos politikus, s utalva a piros trolik beszerzése, majd később forgalomból történő ideiglenes kivonásukkal kapcsolatos ügyekre, megjegyezte, a szegedi MSZP a piros szegfűs jelképét nyugodtan piros trolira is cserélheti. „Bohóckodás volt a cégvezető-választási hercehurca, a szakértelem helyett az döntött, hogy ki a megfelelő pártkáder, még ha nincs is pártkönyve” – összegzett.

Botka László tisztázza a kvótapárti DK-val való kapcsolatát

jobbik_sajttaj04kfA kötelező kvóták elleni fideszes aláírásgyűjtést viccnek nevezte Tóth Péter, hiszen a kormánypárt törvényjavaslatot nyújtott be ebben a témában. A jobbikos önkormányzat képviselő szerint népszavazást kellene inkább kiírni ebben a témában, ezt támogatja pártja is, hiszen Brüsszel felé jobban képviselné a magyar érdekeket 4-5 millió szavazat, mint az aláírás-gyűjtési ívek. Kitér arra is, hogy a Fidesz-KDNP és a Gyurcsány Ferenc vezette DK megszavazta a magyar katonák részvételét az Iszlám Állam elleni háborúban. Tóth szerint ezzel felkerültünk az ISIS térképére, ezért vissza kell vonni katonáinkat.

A migráció kapcsán a portálunkon kibontakozott Haág Zalán (KDNP) – Botka László (MSZP) vitával kapcsolatban azt mondta, a szocialista polgármesternek el kellene döntenie, hogy kinek a pártján áll, hiszen a DK – melynek három képviselője ül a szegedi közgyűlésben – kvótapárti, s ez a párt szövetségese Botka Lászlónak. „Jó lenne, ha a polgármester tisztázná a DK-val kapcsolatban a saját szerepét. Vajon mennyire hiteles, hogy egy olyan szövetségessel dolgozik együtt, aki akár Szegedre is betelepítene bevándorlókat” – jegyezte meg Tóth Péter jobbikos önkormányzati képviselő.

Szeged eladósítását végzi az MSZP-s városvezetés, az IKV 1,3 milliárdos hitelfelvétele is ezt bizonyítja a szegedi Jobbik szerint – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=590252

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 19.

Közlekedés

Csongrádi iskolások vetélkedtek rendőri irányítás alatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kerékpáros ügyességi versenyt szerveztek egy bokrosi iskolában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Három héten belül kell eltávolítani a kampányplakátokat a közterületekről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

November 12-én 16 óráig kell megtennie annak, aki elhelyezte vagy akinek az érdekében elhelyezték.

Tovább olvasom

Egyetem

Amerikai diplomata vallott Szegeden a rendszerváltással kapcsolatos élményeiről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Donald Kursch jelentős szerepet vállalt George Bush elnök 1989-es budapesti látogatásának megszervezésében.

Tovább olvasom

Aktuál