Sport

Labdarúgás: Sopronon át vezet a Szeged-Grosics útja a dobogó felé

Labdarúgás: Sopronon át vezet a Szeged-Grosics útja a dobogó felé

2015. november 6., péntek
Labdarúgás: Sopronon át vezet a Szeged-Grosics útja a dobogó felé
szeged_2011_soroksar03_gs

Az őszi idény hajrájába érkezve nagy lehetőség előtt áll a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely egy soproni diadallal kihasználhatná, hogy a közvetlen riválisok egymás ellen játszanak a fordulóban.

Klausz László

tanítványai a 13. kör előtt 20 ponttal a táblázat ötödik helyén állnak, mindössze rosszabb gólarányuk okán lemaradva a Zalaegerszeg mögött. A Zete szombaton a 19 pontos, ezzel hatodik Kisvárda otthonába látogat, míg a dobogó alsó két fokát 22-22 egységgel elfoglaló Mezőkövesd, Budaörs páros szintén egymással meccsel majd vasárnap. Mindez azt jelenti, Germán Tamásék számukra kedvező eredmények mellett akár már a hétvégén felléphetnének az első háromba, amihez kezdetként persze elengedhetetlen, hogy a saját fellépésükön győztesen hagyják el a gyepet.

Online

Szombaton 13.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Soproni VSE - Szeged 2011-Grosics Akadémia másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

A feladat kivitelezéséhez több mint 400 kilométert utazik majd a csapat, hiszen az ellenfél az a Sopron lesz, amely a rendkívül sűrű középmezőny aljáról igyekszik feljebb kapaszkodni a téli szünet előtt. A

Supka Attila

által trenírozott gárda már hét vereséget szenvedett el a bajnokságban, a hűség városából korábban három ponttal távozott a Szigetszentmiklós és a ZTE is. Nem lehetetlen tehát a küldetés, még ha nem is annyira egyszerű, mint ahogy azt a statisztika sugallná. "Óva intem magamat és a játékosokat is attól, hogy azzal foglalkozzunk, mely csapatok tartoznak az alsó- vagy a felsőházba. Persze, jól szerepelünk, de a Sopron is a múlt héten a Gyirmót ellen a 93. percben elveszített meccs előtt zsinórban háromszor nyert, kétszer idegenben. Láttam több mérkőzésüket is: próbálják játszani a futballt, nem vagdalkoznak, nem egy rossz csapat. Nehéz dolgunk lesz Sopronban" - hívta fel a figyelmet portálunk kérdésére Klausz László vezetőedző. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szegediek a múlt szezonban alaposan megszenvedtek a nyugat-magyarországi riválissal, hiszen a 2014. szeptemberi

odavágón

Eszlátyi István

mesterhármasa a vasutasok javára billentette a mérleg nyelvét, míg a

gyulai visszavágón

nem született gól idén tavasszal. Eszlátyi ugyan - lévén, hogy nyáron átigazolt Kisvárdára - ezúttal már nem riogathatja Farkas Márkékat, azonban azért akad még gólerős támadó a soproni keretben, akire mindenképpen fontos lesz odafigyelni. A már jelentős élvonalbeli tapasztalattal is bíró, ám még mindig csak 23 éves

Zamostny Balázs

például eddig 5 gólt és 2 gólpasszt illesztett az egyéni statisztikájába az idényben, de a 3/2-es vonatkozó mutatóval rendelkező

Baracskai Roland

is képes lehet kellemetlen helyzetbe hozni az ellenfelek védőit. Ami a Szeged-Grosicsot illeti, pozitív változás az elmúlt hétvégéhez képest, hogy a Zalaegerszeg elleni meccset láza miatt kihagyó

Andorka Péter

szolgálataira ismét számíthat majd a szakmai vezetés, így mindössze a régebb óta maródi

Mészáros Márk

,

Hegedűs Martin

duó nem lehet a társak segítségére. A csapat a péntek reggeli edzést követően az ebédet még Gyulán fogyasztja el, este viszont már Sopronban vezényel átmozgató tréninget a játékosoknak Klausz mester. A mérkőzés szombaton 13.30-kor kezdődik.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi egymás elleni bajnokiján (2015. március 28.):

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Soproni VSE 0-0

Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Medovarszki János, Kulcsár Judit).

Szeged-Grosics:

Szántai - Szabó P., Markovic, Tóth G., Mészáros, Fitos, Veselinov, Máté, Zabari (Hegedűs M. 73'), Oláh L. (Manga 66'), Germán (Berde 83').

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Sopron:

Halasi - Eszlátyi (Szabó L. 56'), Holdampf, Sifter, Fazekas, Kovács, Deme, Füredi, Zamostny (Horváth 66'), Jovetic, Kapacina (Erdélyi 78').

Vezetőedző:

Supka Attila.

Sárga lap:

Tóth G. (21'), ill. Fazekas (90+1').

Kiállítás:

Veselinov (85'). http://www.youtube.com/watch?v=PVhgiuNXTkE

Így játszott a két csapat az elmúlt öt fordulóban:

Soproni VSESzeged 2011-Grosics Akadémia
OZTE FC: 1-2OMezőkövesd Zsóry FC: 0-1
IBFC Siófok: 0-2IDunaújváros PASE: 1-0
ISzolnoki MÁV FC: 1-3OVác FC: 1-1
OFC Csákvár: 4-1IBalmaz Kamilla Gyógyfürdő: 0-1
IGyirmót FC Győr: 2-1OZTE FC: 2-0

A táblázat állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Gyirmót FC Győr 12 8 3 1 19 9 10 27
2. Budaörs 12 7 1 4 20 17 3 22
3. Mezőkövesd Zsóry 12 6 4 2 20 12 8 22
4. ZTE FC 12 6 2 4 19 12 7 20
5. Szeged-Grosics 12 6 2 4 13 16 -3 20
6. Kisvárda 12 5 4 3 23 12 11 19
7. Aqvital FC Csákvár 12 6 0 6 21 24 -3 18
8. Dunaújváros 12 5 3 4 19 19 0 18
9. SZTK-Erima 12 4 4 4 20 23 -3 16
10. FC Ajka 12 4 3 5 13 18 -5 15
11. Balmazújváros 12 4 3 5 12 17 -5 15
12. Szolnoki MÁV FC 12 4 2 6 16 16 0 14
13. Soproni VSE 12 4 1 7 17 17 0 13
14. BFC Siófok 12 3 4 5 13 15 -2 13
15. Soroksár SC 12 2 4 6 11 18 -7 10
16. Vác FC 12 1 2 9 8 19 -11 5

A 13. forduló programja:

November 7., szombat 13.30:

Kisvárda - ZTE FC, Balmazújváros - Soroksár SC, Soproni VSE - Szeged 2011-Grosics Akadémia, Vác FC - FC Ajka;

17.00:

Dunaújváros - SZTK-Erima, Szolnoki MÁV FC - Gyirmót FC Győr;

18.30:

BFC Siófok - Aqvital FC Csákvár.

November 8., vasárnap 15.00:

Mezőkövesd Zsóry - Budaörs.

Ami a történelmet illeti

Szombaton délután 13:30-tól az NB II 13. fordulójában az október 3-a óta veretlen Szeged 2011-GA együttese ezúttal az osztrák határ melletti Sopron városában vendégszerepel. S ha még a 7- szeres bajnok Debrecen elleni MK-döntetlenjüket is ideszámítjuk, akkor már zsinórban az ötödik veretlen tétmérkőzésükre készülhetnek Supka Attiláék ellen a kék-feketék! Ami az egyetemes Sopron-Szeged futballhistóriát illeti, mindkét városban volt már hosszabb-rövidebb ideig élvonalbeli foci, de közel sem mostanában... – írja népszerű honlapján

Vitos György

, az immár 116 éves múltra visszatekintő szegedi futball fáradhatatlan krónikása. A házigazda soproniak még valamivel szerencsésebbek az első osztályt tekintve, hiszen az 1900-ban alapított Soproni FAC jogutódjaként a Soproni LC az 1994-95. évi NB I-ben is szerepelhetett, majd 1996 nyarán fuzionált a Soproni FAC együttesével és újra Soproni FAC néven 1999 nyarán már a másodosztálytól is elbúcsúzott (ekkor találkoztak utoljára a Szegeddel...), gyakorlatilag megszűnt, a régi SFAC pedig újjáéledve a Győr-Sopron megyei II. osztályban folytatta... Ennél is rosszabbul járt a másik NB I-es csapatuk, a Matáv Sopron (2005-től FC Sopron, amely - óriási meglepetésre - éppen akkor nyerte meg a Magyar Kupát!), s 2000-től egészen 2008-ig az NB I-ben szerepelt, ám 2007 végén megszűnt a profi csapat és az FC Sopront törölték az NB I-ből, a tavaszi meccseket pedig soros ellenfelei 3-0-ás gólkülönbséggel kapták meg... Ezáltal Szeged mindenkori legjobb csapataival is folyamatosan elkerülték egymást a soproni együttesek és ténylegesen csupán két másodosztályú idényben találkoztak. Igaz, akkor duplán, mivel a Szeged LC (előtte Szeged-Dorozsma) az 1997-98-as ill. 1998-99-es idényben egyaránt találkozott a Matáv Sopron és a Soproni FAC csapataival! Előbbi idényben csupán Sopronban sikerült egyszer nyerniük a szegedieknek 2-1-re, ez máig is az egyetlen ottani győzelmük a Tisza-partiaknak! Az 1997. november 15-i mérkőzésen – 800 néző előtt – a szerb

Vukadinovics

ill.

Molnár Csaba

góljaival harcolták ki a SFAC elleni 2-1-es idegenbeli győzelmet, de emellett háromszor is a soproni csapatok diadalmaskodtak, ebből kétszer a Matáv Sopron. A következő, 1998-99-es másodosztályú idényben pedig a Soproni FAC elleni 2-0-ás hazai győzelem azt jelentette, hogy a Szeged LC jutott fel az NB I-be, az 1999. június 12-i idényzárón 2500 szegedi drukker látta

Vasas Zoltán

és

Udvari Szabolcs

feljutást jelentő góljait! Az összesített mérleg viszont a soproniak felé billen: eddigi 10 (a tavaly őszi botrányosan végződött 3-2-es soproni győzelemmel ill. a 2015 tavaszi 0-0-val együtt...) másodosztályú meccsükön a már fentebb említett két szegedi siker mellett a 2015-ös "ikszet" is beszámítva 3 döntetlen és immár öt soproni siker született. A püspöki klubot tekintve viszont az 1921-ben alapított Soproni Vasutas és a Szeged 2011 még csak harmadszor találkozik egymással NB II-es mérkőzésen… Ám az előző meccsek kellemetlen tapasztalatai alapján már az is fölöttébb nagy siker lenne, ha Klausz László játékosai "pontosan" távozhatnának az ország másik végéből és ezzel tartanák a lépést a másodosztály élcsapataival! Az egykori debreceni bajnok, "fülbevalós" edző, Supka Attila ugyanis mindenképpen győzelemre készül csapatával a Szegeddel szemben...

Vitos György

A Klausz-legénység egy soproni diadallal kihasználhatná, hogy a közvetlen riválisok egymás ellen játszanak a fordulóban.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=586450

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 5.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.