/

A szegedi ápoló majdnem Magyarország Kedvenc Ápolója lett

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

gemes_zoltan_nlcafe

Az NLCafé szerkesztősége idén ősszel elindította az ország kedvenc ápolója akciót. Az olvasók, kollégák, barátok jelölhették azokat az ápolókat, akiknek munkáját a legtöbbre becsülik, akiknek a leghálásabbak, a portál olvasói pedig szavazhattak. A legtöbb szavazatot egy soproni főnővér kapta. Gémes Zoltán a Szegedi Gyermekklinika intenzív osztályának ápolója a szavazatok 15 százalékát megszerezve a harmadik helyen végzett.

Az NLCafé szerkesztősége október elején indította el az ország kedvenc ápolója akciót. Arra kérték az olvasókat, hogy egy-egy történettel indokolva jelöljék erre a címre azt az ápolót, akiről úgy gondolják, legtöbbet tette értük vagy beteg hozzátartozójukért a lábadozás napjaiban.

A szerkesztőség által kiválasztott 9 ápoló egy hétig gyűjthette a voksokat. Az egy hét alatt összesen 4493 szavazat érkezett. A győztes Katona Jánosné Arankára, a soproni főnővérre, az olvasók 28 százaléka szavazott. A szegedi Gémes Zoltán a szavazatok 15 százalékát megszerezve a harmadik helyen végzett.

Az NLCafé szerkesztősége úgy gondolta, hogy mind a kilenc jelölt, aki bejutott a döntőbe, megérdemli az ország kedvenc ápolója címet, ezért valamennyien megkapják az ország kedvenc ápolója oklevelet.

Default thumbnail
Előző sztori

A magyar középiskolások csaknem 80 százaléka szerint törvénytelen a fájlmegosztó oldalak használata

Következő sztori

Közönségtalálkozó a Luxemburg grófja szereplőivel a Somogyiban