Közélet

Szegedi Jobbik a migrációról: az iszlám európai térhódítása és a hazaárulás

Szegedi Jobbik a migrációról: az iszlám európai térhódítása és a hazaárulás

2015. október 2., péntek
Szegedi Jobbik a migrációról: az iszlám európai térhódítása és a hazaárulás
unnamed

Szükségessé vált a gazdák kártalanítása a migrációs terhek miatt – jelentette ki Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke, aki amennyiben a Parlamentben nem születik pozitív döntés ebben a kérdésben, a szegedi közgyűlés következő ülésére fog beterjeszteni költségvetés-módosítást. Botka Lászlót is bírálta, mondván, ha nem változtat magatartásán, ki kell mondani, hogy részt vesz abban a hazaárulásban, amelyet az iszlám európai térhódítása jelent.

Szeged közigazgatási határain belül járt gazdálkodóknál

Tóth Péter

jobbikos önkormányzati képviselő, aki szerint kártalanítás illeti meg azokat a mezőgazdaságból élőket, akiknek a földjein, fóliasátraiban kárt okoztak a területen átvonuló illegális migránsok. Példaként azt a szentmihályi gazdát hozta fel, akiről

a SZEGEDma.hu is írt

, akinek megrongálták a fóliasátrát, a KPE csövet is száz méteres szakaszon három helyen átvágták, továbbá a csapokat és a mikroszórófejeket is letörték a migránsok. Tóth elmondta, csak ennél az esetnél 3-400 ezer forint kár keletkezett, de több gazda is panaszkodott a politikusnak. Hozzátette, a Homokhátságon gazdálkodók közül több az érintett, de az 5-ös út és a Tisza közötti területen a szentmihályiak mellett a tomapszigeti kiskertes övezetet is érintette az a probléma. Tóth szerint fel kell mérni a szegedi gazdák kárait is, nem ők tehettek a kialakult helyzetről, ami terméskiesést is okozott többeknél. A Jobbik mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó képviselője,

Magyar Zoltán

a Parlamentben írásbeli kérdést nyújtott be a gazdálkodók kártalanításával kapcsolatban, illetve a párt a jövő héten törvényjavaslatot is benyújt a kérdésben, azt szeretnék elérni, hogy a vis major helyzetre tekintettel kapjanak kártérítést a gazdák. Tóth Péter elmondta, amennyiben az Országgyűlés nem támogatja a jobbikos javaslatot, akkor a szegedi közgyűlés novemberi ülésére költségvetés-módosító indítványt fog benyújtani, hogy a napfény városának közigazgatási területén belül mezőgazdasági károkat szenvedett lakosoknak segítséget nyújtson Szeged. "Nyilván nem egy költségvetést agyon verő javaslat lenne ez a részünkről, hanem egy jelképes dolog, hogy a város azokkal is foglalkozik, akiket kár ért" - fűzte hozzá. Kérésünkre elmondta, a szegedi gazdák zöme a rendőrségen tett bejelentést az őt ért kárról, és becslése szerint a város közigazgatási területén belül néhány tucatnyi emberről lehet szó. Az önkormányzati képviselő ismét élesen bírálta

Botka László

szocialista polgármestert, mint elmondta „szociális érzékenységet elsősorban a magyarok irányába kell mutatni, nem pedig az idegen megszállók felé, mint ahogy Szeged polgármestere teszi. Reméljük, nem fog visszatérni az a helyzet, ami nyáron volt tapasztalható térségünkben, de ha a polgármester és a baloldal nem változtat ezen a magatartásán, aki ki kell mondanunk: részt vesz abban a hazaárulásban, ami az iszlám európai térhódítását jelenti”. Kérdésünkre elmondta, az Indóház téri faház bezárásakor nem az emberek elé állt ki a polgármester, hanem a MigSzol Szeged csoport mögé bújtatott MSZP-s aktivisták elé. „Összesen voltak hatvanan, úgyhogy túl nagy aggodalmam nincs, mert én azt látom, hogy a városát, a hazáját szerető emberek sokkal nagyobb többségben vannak. Úgyhogy Botka László legfeljebb azon a szavazótáboron fog osztozni a különböző baloldali apró pártokkal, akik befogadópártiak” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, a magyar emberek toleránsak, de a most nem menekülthullám érkezik Magyarország felé, hanem Tóth szerint idegen megszállása zajlik Európának. A szegedi jobbikos önkormányzati képviselő egy kezdeményezést indított útjára

Facebook-os oldalán

, annak a horgosi kisfiúnak szeretne segíteni, aki a nagymamájával él, és ahogy

a Magyar Nemzet is megírta

, a vasúti sínek mentén a migránsok eldobált élelmet és ruhát szedte össze.

Ha nem változtat magatartásán, ki kell mondani, hogy részt vesz abban a hazaárulásban, amelyet az iszlám európai térhódí...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.