Írjon nekünk

Közélet

Paprikaünnep Alsóvároson – ferences hagyományok és gasztronómia

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

paprikafesztival_ferencesek03_gs

Az alsóvárosi ferences kolostor előtti téren paprikás étkek rotyogtak bográcsokban, továbbá kézműves- és paprikavásár várta a Szent Ferenc-napi Paprikafesztivál résztvevőit, akik azt is megtudhatták, mi a titka a ferencesek paprikás pálinkájának, mely több nyavalya ellen is véd.

Kevéssé köztudott, hogy a valószínűleg a ferencesek balkáni vándorlásaik során gyűjtöttek, majd hozták Szegedre a paprikamagokat, amit eleinte dísz- majd gyógynövényként termesztettek. Petri Márta, az alsóvárosi Ferences Látogatóközpont vezetője elmondta, a szerzetesek hamar rájöttek, hogy gyógyító hatása van a fűszerpaprikának: pálinkába áztatták, mely így külsőleg mérges rovarcsípések gyógyítására használták, míg belsőleg a maláriának – ahogy az Alföldön hívták – a háromnapos hideglelésnek volt jó ellenszere. Kutatások is bizonyítják a paprika és a paprikás pálinka jótékony hatását, járványok idején Szegeden és környékén 30-40%-kal kevesebben haltak meg, mint az ország más részein. „Ehhez a gyógyításra is használható italhoz 50 fokos, lehetőleg almapálinkára van szükség, annak ugyanis viszonylag semleges az illata. A Szegedi 178-as csípős paprikát szokták javasolni a paprikás pálinkához, amit mi úgy készítünk, hogy nem vágjuk fel a paprikát, csak tűvel megszurkáljuk, és így nem lesz ihatatlanul erős az italunk. Ezen kívül néhány szem édes köményt is teszünk bele, attól ánizsos illata-íze lesz” – tudtuk meg Petri Mártától.

A Szent Ferenc ünnepének előnapján tartott fesztiválon Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentjének szellemét úgy idézték meg, hogy az egyik legnevezetesebb példázatát – amikor is a madaraknak prédikált – elevenítették fel. Petri Mártától megtudtuk, a ferencesek gyógynövényes bemutatókertjét madárbaráttá szeretnék tenni, amihez a Magyar Madártani Egyesület nyújt nekik segítséget. Az egyesület első alkalommal kapcsolódott a fesztiválhoz, bárki érdeklődhetett tagjaiktól többek között arról is, hogy miként is kell gondozni a madarakat télen. Közben az ügyes kezű gyerekek és felnőttek a madaras játszóházban különböző kézműves technikákkal készíthetnek madarakat a kolostor kertjében.

A templom előtti téren kézműves portékák és természetesen fűszerpaprikák közül válogathatott bárki kedvére, az Antik Rétes például kimondottan a paprikafesztiválra körözöttes rétest is kínált standjánál. Mint elmondták, jól fogytak náluk a klasszikus ízvilágúak édességek, de az ősz egyik slágerének a tökös-mákos rétes ígérkezik. A Hódi Paprika standjánál Hódi Ágotától megtudtuk, hogy Szentmihály és Röszke térségében termelnek, saját maguk szárítják és csomagolják termékeiket. „Ami újdonság, hogy füstölt paprikát is kínálunk. A paprikát szárítás közben bükkfával füstöljük, s attól egy nagyon intenzív, füstölt íze lesz a terméknek, és ha főzünk vele, akkor ételeink bográcsos-jellegűek, különleges pikáns ízűek lesznek” – mondta Hódi Ágota. Egy másik standnál Mészáros Katával beszélgettünk, mint elmondta, családjának Röszkén van családi vállalkozása, már a nagyapja is fűszerpaprikával foglalkozott. Náluk az édes és csípős paprikák mellett ételízesítőt is kínáltak, melyet szintén a röszkei üzemben gyártanak.

A fesztivál szervezői első alkalommal főzőcskézésre is invitálták a szegedieket, elsősorban a plébániához tartozó családok sürgölődtek a bográcsok körül, s ahogy az étkek végigkóstolásával megbízott Barta Lászlótól, az Algyői Halászcsárda vezetőjétől megtudtuk, mindegyik társaság kiváló étket készített. „Ha bármelyik csapat meghívott volna az otthonában az asztalához, szívesen ettem volna velük. Készült itt egy nagyon kitűnő töltött paprika lecsóágyon, volt paprikás krumpli, ami a gyermekkoromat idézte, csülökpörköltet is fűztek, továbbá egy erdélyi ihletésű pityóka tokány elnevezésű krumplis, gulyás-szerű étel” – sorolta el, milyen paprikás ételeket főztek a csapatok. A Mátyás téren a kecskéstelepi baráti kör, a nagycsaládosok, továbbá Rácz László királyi szakács és Kormányos Károly főzött barátainak.

A rendezvény egyik fénypontja a paprikaszentelés volt, az Alsóvárosi Tájházból – ahol szintén egész nap programok várták a családokat – egy zenés-táncos menet hozta át a ferences templom elé az idei termést, amit megáldottak.

Alsóvároson paprikás étkek rotyogtak bográcsokban, továbbá kézműves- és paprikavásár várta a Szent Ferenc-napi Paprikafesztivál résztvevőit – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=576840

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 4.

Hírzóna

A magyarországi Eucharisztikus Kongresszus fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Szent Péter téren advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mézeskalácsokat díszítettek a szegedi Helyi-Ségben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hét megye 15 közfoglalkoztatójától érkeznek a kisboltba kézművestermékek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jelentősen csökkent az egészségtelen élelmiszerek mennyisége

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Legalábbis az Emmi szerint.

Tovább olvasom

Aktuál