Ősbálnafajok fosszíliája hozta lázba az új-zélandi paleontológusokat

Huszonöt-harminc millió évvel ezelőtt élt ősi bálnafajok fosszíliáit azonosították az új-zélandi Otago Egyetem tudósai, akik szerint a felfedezés átírhatja Új-Zéland bálnáinak őstörténetét.

A New Zeland Herald pénteki beszámolója szerint a hosszú, szörfdeszkára hasonlító orrú bálnák megkövesedett maradványaira a Déli Szigeten, a Waitaki folyó környékén begyűjtött sziklaformációk vizsgálatakor bukkantak rá. A sziláikon keresztül a tenger táplálékát átszűrő bálnák abban az időszakban éltek, amikor a Zélandia kontinens két szigetté alakult - tudósított a The New Zealand Herald online kiadása. A paleontológusok a megkövült bálnamaradványokból két további nemzetséget és három sziláscetfajt azonosítottak. A fajok a Waharoa ruwhenua és a Tokarahia kauaeroa elnevezést kapták, a harmadik, Tokarahia lophocephalusnak nevezett pedig egy újraazonosított faj, amelyre az 1950-es években egyszer már rábukkantak. Ezek a fajok mind fontos helyet foglaltak el a cetfélék evolúciós családfáján. A Tokarahia lehetett az összekötő kapocs a bálnáknál a primitív, fogazott sziláscetek és a modern sziláscetek között. A Otago Egyetem doktorandusza,

Robert Boessenecker

és tanára,

Ewan Fordyce

professzor korábban már két ősi bálnafajt azonosított, a mostani felfedezésükkel együtt már ötre emelkedett az Eomysticetidae családba sorolt fajok száma. A tudósok tanulmánya a legutóbbi eredményekről a Zoological Journal of the Linnean Society és a PeerJ folyóiratokban jelent meg. A Fordyce professzor és kollégái által kiásott Waharoa ruwhenua-maradványok között egy kifejlett és még fejlődésben lévő példányok fosszíliái is voltak, ami bepillantást engedett a szakembereknek a bálnafaj növekedésébe és a táplálék beépülésébe. "A három faj koponyamaradványai jó állapotban maradtak fenn, látható, hogy az eomysticetideknek általában hosszú, érdekes, szörfdeszkaszerű orruk volt, a légzőnyílásaik a koponya elején helyezkedtek el, és az állkapocshoz hatalmas izmok csatlakoztak" - mondta el Boessenecker hozzáfűzve, hogy a kifejlett példányok 5-6 méter hosszúak lehettek.