Női futball: nem tudta feltartóztatni a SZAK az MTK-t + FOTÓK



Nagy arányú, hétgólos vereséget szenvedett a Szegedi AK a vendég MTK-tól a női labdarúgó NB I 3. fordulójában.
A szegedi csapatnak nem lehettek vérmes reményei a mérkőzésen, csak a tisztes helytállás lehetett a cél, hiszen mindenki tudta, hogy az MTK más súlycsoportban van, mint a hazaiak. Nem kezdett rosszul a SZAK. Bár az MTK irányította a játékot, azonban a hazaiak fegyelmezett játékkal igyekeztek pótolni a csapatok közti tudáskülönbséget. A 9. percben
Szil Tünde
végezhetett el szabadrúgást a vendégkapu előteréből, de lövés helyett
Papp Dorinát
hozta helyzetbe, akinek lövése lepattant a védőkről. A 16. percben kinyílt az MTK gólzsákja.
Nagy Ágnes
lőtte be a labdát középre, amely
Nagy Lilla
lába alá került, aki kihasználva a védő és a kapus pillanatnyi rövidzárlatát, három méterről a hálóba pöckölt (0-1). "Benne maradt az ütés" a SZAK-ban, mert a 18. és 19. percben
Méry Rita
duplájával háromgólosra növelte előnyét a vendégcsapat. Méry előbb
Nagy Dzsenifer
rövidre sikerült hazaadását fülelte le, majd egy szögletből jött beadást vett mellre és rúgott a hosszú sarokba (0-3). A 31. percben újabb bosszantó gólt kapott a SZAK.
Mesterházi Csilla
kísért haza egy labdát, miközben testtel fedezni próbálta azt.
Schildkraut Fruzsina
azonban kapujában ragadt, így
Tóth Alexandra
a védő dereka mellett bele tudott pöckölni a pattogó játékszerbe, ami így a hosszú sarokba gurult (0-4). A 36. percben egy szögletből bejövő ívelésre senkitől sem zavartatva Nagy Lilla ugrott fel, és a kapufa segítségével a hosszú sarokba fejelt (0-5). A második félidő is MTK támadással indult.
Kaján Zsanett
cselezte be magát balról a kapu előterébe, ahol kissé kiszorított szögből tüzelt, azonban a Schildkraut Fruzsina látványos vetődéssel kitolta a labdát a hosszú sarok elől. A 48. percben váratlanul megszerezte szépítő gólját a hazai együttes. Papp Dorinát vágták fel a bal szélen, a kaputól 35 méterre.
Dudás Diána
ívelte be a szabadrúgást, amit Szil Tünde fejelt tovább.
Végh Emeséhez
került a labda, aki továbbpasszolta azt
Lévai Nikolettnek
, aki egy lövőcselt követően 16 méterről okosan a hosszú felsőbe emelt (1-5). Ezek után jó ideig mezőnyben folyt a játék, egészen a 73. percig, amikor Kaján Zsanett húzott el a bal szélen, majd bepasszolt labdája lábról lábra csorgott, egészen
Pádár Anitáig
, aki 12 méterről habozás nélkül a hálóba lőtt (1-6). A 81. percben Kaján Zsanett 22 méteres szabadrúgása talált utat a hálóba, majd Pádár Anita cselezte be magát a tizenhatoson belülre a 87. percben, ahol elhúzták a lábát. A megítélt büntetőt a sértett nagy erővel a bal felső sarokba vágta. A szegedi kapus hiába vetődött jó irányba, nem védhette a löketet (1-8). Sajnos a szegedi együttes nem kényszerítette rá az ellenfelet arra, hogy igazán megfeszüljön. Inkább edzőmeccs jellege volt a mérkőzésnek, amelyen olyan gólok is születtek, amit ezen a szinten nem illene kapni. A nagy meleg miatt játékra alkalmatlan volt ez az időpont, amikor a lányok kénytelenek voltak pályára lépni, le a kalappal ezért előttük!
Női labdarúgó NB I, 3. forduló:
Szegedi AK - MTK Hungária FC 1-8 (0-5)
Szeged, Felső Tisza parti stadion. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Szöllősi Ferenc, Szeri Tamás).
SZAK:
Schildkraut - Harcel, Mesterházi, Lévai, Nagy Dzs. (Végh 30'), Dékány, Papp, Szil, Guth (Koncz 75'), Lipták, Varga Zs. (Dudás - a szünetben).
Vezetőedző:
Cserenkó Szabolcs.
MTK:
Káli - Nagy A., Demeter, Tell, Pinczi, Nagy Á., Tóth (Kaján - a szünetben), Nagy L. (Csányi - a szünetben), Herczeg, Csorbai (Pádár - a szünetben), Méry.
Vezetőedző:
Medgyes Péter.
Gólszerzők:
Lévai (48'), ill. Nagy L. (16', 36'), Méry (18', 19'), Nagy A. (30'), Pádár (73', 87'), Kaján (81'). Cserenkó Szabolcs (SZAK): "Az első félidőben egy kicsit jobban tiszteltük az ellenfelet a kelleténél. Volt is egy 6-8 perces rövidzárlatunk, amikor megszórtak minket. A második félidőben egy kicsit más szerkezetben léptünk pályára és volt tartása a csapatomnak. Gratulálok a lányoknak, mert ilyen hőségben embert próbáló feladat egy ilyen mérkőzést lejátszani." Medgyes Péter (MTK): "Az első félidőben maradéktalanul megcsináltuk, amit elterveztünk. A második félidőben - talán a nagy melegnek is köszönhetően - eléggé leültünk, azonban 20 perc elteltével újra elkaptuk a fonalat és nagy kedvvel futballoztunk. A második játékrészben a hármas cserénk kissé szétzilálta a játékunkat, de több jó teljesítményt is láttam, aminek nagyon örülök." Végh Emese (SZAK): "A gólok száma hűen tükrözte a két csapat közötti különbséget. Nem győzelemre készültünk, hanem arra, hogy lehetőség szerint minimalizáljuk a különbséget a gólok számában, azonban ez nem sikerült. Az első félidőben volt egy 20 perces periódusunk, amikor nem igazán találtuk a helyünket, akkor hirtelen kaptunk is három gólt, a második félidő azonban már valamivel jobban sikerült. Gratulálok az ellenfélnek." Demeter Réka (MTK): "Az volt a célunk, hogy gyakoroljuk az egyérintős játékot és a mélységi beindulásokat, szerintem ez nem is működött rosszul. A második félidőben egy kicsit leültünk, de az eredménnyel így is elégedett vagyok."