Sport

Labdarúgás: elvette az ESMTK a SZEOL hazai veretlenségét + FOTÓK

Labdarúgás: elvette az ESMTK a SZEOL hazai veretlenségét + FOTÓK

2015. szeptember 19., szombat
Labdarúgás: elvette az ESMTK a SZEOL hazai veretlenségét + FOTÓK
szeol-esmtk16kf

Müllerlei Szabolcs kiválóan eltalált szabadrúgásával nyert az ESMTK a SZEOL SC vendégeként az NB III Közép csoport 8. fordulójában.

Magas iramban és mindkét fél részéről egy-egy kisebb helyzettel kezdődött a találkozó, azt követően azonban hiába robogtak továbbra is magas fokozatban a csapatok, a helyzetek teljesen elmaradtak. Az első félidő majd' egészében a két tizenhatos között zajlott a játék, többségében kiegyenlített erőviszonyok mellett. A legnagyobb lehetőség a vendégek előtt maradt ki: az első fél óra végén

Kiss Dávid

bombázott az égbe közvetlen közelről egy a tizenhatoson belül flippergolyóként pattogó labdát. Fordulás után szinte azonnal aztán

Leindler Domonkos

ijesztett rá a hazaiakra, amikor egy gyors kidobást éppen Boda Józsefhez hajított, de az erzsébeti középpályás kapásból nem találta el az üresen tátongó kaput. Az idő előrehaladtával mind nagyobb fölényt harcolt ki magának a SZEOL, ami több alkalommal is gólt eredményezhetett volna, de sem

Buzási Péter

, sem

Puskás Csaba

, sem

Kormányos Kolos

nem tudott betalálni nagy helyzetben. Ahogy az a futballban lenni szokott, a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis a 83. percben

Csonka Bence

bíró sokadik erősen véleményes ítéleteként szabadrúgást fújt a

Murinai Barnabást

- első ránézésre - keményen, de szabályosan szerelő

Forró Attila

ellen 23-24 méterre a szegedi kaputól. A labda mögé

Müllerlei Szabolcs

állt, aki aztán egy mesterien helyezett, egyben rendkívül erős lövéssel mattolta Leindlert. (0-1) A játékvezetőt már ekkor sem nagyon szerették a Felső Tisza parti stadionban, nem sokra rá azonban még inkább meggyűlölték a szegediek, amikor továbbot intett azt követően, hogy

Ondrejó Tamást

egyértelműen faultolták a tizenhatos előterében. A hosszabbításban mindezek ellenére egyenlíthettek volna a hazaiak, de a csereként beállt

Maksimovic Nikola

meglehetősen elkapkodottan és gyengén fejezett be egy ziccert, így az ESMTK elrabolta a három pontot Szegedről. A SZEOL először kapott ki hazai pályán a szezonban.

Tóth Ákos

tanítványai egy hét múlva újra saját közönségük előtt javíthatnak, a megyei rivális Hódmezővásárhely ellenében.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző
2015. szeptember 19., 16.00
SZEOL SC
ESMTK
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Csonka Bence • asszisztens: Viczián Mátyás, Pogonyi Ferenc
0
-
1

Labdarúgó NB III Közép csoport, 8. forduló:

SZEOL SC - ESMTK 0-1 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző. Vezette: Csonka Bence (Viczián Mátyás, Pogonyi Ferenc).

SZEOL:

Leindler - Kéri (Kormányos 63'), Gajág, Forró (Fülöp 85'), Rácz, Grünvald, Puskás, Ondrejó, Végh (Maksimovic 63'), Beretka, Buzási.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

ESMTK:

Bonica - Lázár, Nemes, Szabó A., Müllerlei, Kiss, Túri (Németh 50'), Boda, Bányai, Murinai (Mag 90+2'), Kocsis.

Vezetőedző:

Turi Zoltán.

Gólszerző:

Müllerlei (84').

Sárga lap:

Végh (41'), Puskás (68'), ill. Túri (40'), Boda (65'). Tóth Ákos:

"Megvoltak a lehetőségeink arra, hogy megnyerjük a mérkőzést, de ezeket mind kihagytuk. Ellenben meggyőződésem, hogy amennyiben nincs az a játékvezetői tévedés az ellenfél gólja előtt, akkor legalább egy pontot itthon tartottunk volna. Sajnos most már tendencia, hogy hazai pályán nem tudunk annyira kreatívan, jól játszani, mint szeretnénk. Nincsenek olyan játékosaink, akik a felállt védelmet képesek feltörni, illetve a pálya talaja sem kedvez a támadni szándékozó csapatnak. Az utolsó 15-20 perc az, amely során rendre fölényt tudunk kiharcolni, ami nagyrészt köszönhető az erőnlétünknek, de ez sokszor nem elegendő önmagában, ahogy ma sem volt az."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+4'
Vége a mérkőzésnek. Ahogy mondani szokás, nem érdemelt vereséget a SZEOL, de a futballt gólra játsszák. Müllerlei Szabolcs mesteri szabadrúgása ma három pontot ért az ESMTK-nak.
90+2'
Időhúzó jelleggel cseréltek a vendégek: Mag váltotta Murinait.
90+1'
Ezért nagyon kár! Puskás remek indításával Maksimovic lépett ki, de aztán 16-ról nagyon gyengén gurított a hosszú alsó felé.
90'
Négy perc hosszabbítást jelzett Csonka bíró.
89'
Ondrejót egyértelműen megakasztották a tizenhatos előterében, Boda volt az elkövető, a játékvezető mégsem fújt.
85'
Fülöp állt be Forró helyett a hajrára, miközben a hangoskodó Turi Zoltánt a lelátóra száműzte a játékvezető.
84'
Gól... Müllerlei életerős tekerésébe Leindler beleérni sem tudott. 0-1.
83'
Nagyon nem szeretik most már Csonka Bencét a Felső Tisza part stadionban. Ezúttal befelé fújt szabadot Forró és Murinai labdáért folytatott párharca közben. 23-24 méter a távolság a balösszekötő helyéről.
81'
Hihetetlen! Kormányos ugrott ki egy mélységi indítással, megvárta a jó ütemet a háta mögül érkező labdánál, a lövésre viszont már túl közel ért Bonica, akiben így elakadt a gólszerzési kísérlet.
80'
Ez sincs bent! Grünvald szögleténél Bonica elpaskolt a levegőben a labda mellett, de mind Gajág, mind Rácz lövését blokkolták a fehér mezesek a tizenhatoson belül.
76'
Bonica meglehetősen lassan végzett el egy kirúgást, és nem ez volt az első eset. Lehet, hogy a vendégeknek a döntetlen is jó?
74'
Az utolsó negyedórához érkezve a SZEOL fölényéről számolhatunk be. Az ESMTK beszorul saját kapuja elé.
72'
Ismét jár a taps: Buzási jobbról érkező beadását Beretka levette a tizenegyespontnál, majd talppal hátrahúzta Puskás elé. A cséká balosa ugyanakkor egy bő méterrel elgurult a rövid oldali kapufa mellett.
70'
Mostanra már elviselhetőbb szintre hűlt a levegő, de az ivószünet jár a játékosoknak. Így legalább az edzők is tudnak néhány taktikai utasítást intézni csapatukhoz.
68'
Puskás kísértetiesen hasonló szituáció után kapott sárgát, mint Végh az első felvonásban: egy összerúgásnál a szegedit látta szabálytalannak a spori.
68'
Kormányos rádurrantotta a tizenhatos sarkától Beretka lekészítését, és bár az előtte álló fehér mezes talán kézzel ért a löketbe, Csonka játékvezető továbbot intett.
64'
Kis híján vezet a SZEOL! Müllerlei 25 méteres szabadrúgását Leindler gond nélkül fogta, majd azonnal indította is a kontrát, Beretka vezette fel a labdát középen, jó ütemben tálalt a jobbról érkező Buzási elé, de a társ éles szögből leadott lövése - egy erzsébeti lábon megpattanva - elgurult a hosszú oldali kapufa előtt.
63'
Tóth Ákos elégedetlen az eddig látottakkal, legalább is erre enged következtetni, hogy kettős cserével frissíti övéit: Kormányos és Maksimovic érkezett a Végh, Kéri páros helyett.
62'
Ondrejó kapott tapsot a lelátón ülőktől: Végh lecsorgó beadását tűzte kapura jobb külsővel 16-ról. A lövés kevéssel ment csak el a bal kapufa mellett.
58'
Grünvald magas beívelése balról átszállt a hosszúra, az érkező Puskás viszont rossz megoldást választott. Kifordult testhelyzettel nyúlt a labda felé, hogy az a baljára érkezzen, így viszont a kivitelezés sem bepassznak, sem kapura lövésnek nem lett jó.
55'
Puskás megkínálta egy 30 méteres szabadrúgással Bonicát. A vendégek kapusa végül magabiztosan ölelte magához a pattogós löketet.
53'
Mi maradt ki?! Ezt most megköszönheti Leindler az ellenfélnek! Egy lehúzott szögletet rossz helyre dobott ki, Boda kapáslövése azonban elkerülte az üres kaput.
50'
Hosszabb ideje áll a játék. Túri a vállát fájlalta, helyette már be is állt Németh, Boda pedig ápolást követően folytatni tudja a mérkőzést.
46'
Folytatódik a meccs, szünetben egyik mester sem változtatott csapata összeállításán.
SZÜNET
45+3'
Vége az első félidőnek, amely után még semmi sem dőlt el, sőt. A második felvonásra hagyták a főszereplők a döntést.
45'
Újabb véleményes eset: Gajág állt be a labda elé, Müllerlei viszont - az eszközök között keveset válogatva - a szegedi védő lábán keresztül rúgta el a bogyót. Bedobással jöhet az ESMTK.
41'
Sajátos döntés: Végh és Boda összerúgtak a labdáért folytatott harc közben, aminek nyomán a szegedi kapott sárgát.
39'
Buzásinak van önbizalma! Az imént egy esernyővel tört volna kapura Puskás tért ölelő ívelésével, és nem sokon múlott, hogy az őrzője meg is egye a cselt.
36'
Gyönyörű volt! Buzási sarkazásával Grünvald tört be a tizenhatoson belülre, lapos bepasszát viszont Beretka nagyon erőtlenül továbbította kapura tíz méterről. A játék szépre sikerült, a befejezés már nem.
36'
Végh Ariel bújt volna ki két emebr között, de Túri rávetődött hátulról. A spori ezúttal nem fújt.
34'
A ritka esetek egyike: Puskást látta lesen a partjelző. Első ránézésre úgy tűnt, a középpályás előtt legalább négy fehér mezes állt.
30'
Egészen kaotikus jeleneteket láthatott az imént a közönség: Müllerlei még éppen befutotta a neki szánt indítást, hogy aztán tökéletesen kanyarítson középre a szögletzászló közeléből. Kocsis fejese Ráczra pattant, onnan egy újabb flippert követően az ötös sarkánál ólálkodó Kiss elé, de a szélső kapásból alaposan a kapu fölé tüzelte a lehetőséget.
27'
Látványosan lerántotta Nemes a nagy rössel meglóduló Ondrejót a térfél közepén. Sárga nincs, Csonka Bence egyelőre csak figyelmeztette a fehér mezes játékost.
23'
Ivószünet okán áll a játék egy kis időre: valóban rendkívül nagy a hőség Szegeden, abszolút érthető a bíró döntése.
22'
Nagyszerűen kígyózott át Ondrejót három bekk gyűrűjében, végül estében Kéri elé továbbított, aki a tizenhatos oldalvonaláról guríthatott középre. A berobbanó Grünvald centikkel maradt le csupán a centerezésről.
21'
Végh szögleténél Buzási robbant be a rövidre, és bár baj nem lett a viszonylag szabad mozgásból, Bonica mégis magából kikelve üvölt a szegediről lemaradt védőjével.
19'
Jellemző kép az eddig eltelt mérkőzésszakaszra: Túri egy teljes kört leírt maga körül társat keresve a passzhoz, de a 360 fok végére érve széttette a karját. Jól zárják a területet a csapatok, egyik fél sem tud egyelőre kibontakozni.
16'
Ismét Grünvald igyekezett betörni az erzsébetiek védelme mögé, azonban az őt kísérő Kiss egy határozott becsúszással szögletre mentett előle. Beretka sarokrúgásából nem alakult ki komolyabb veszély.
12'
Mesteri akció a szegediektől: Ondrejó külsővel pörgetett Beretka elé a felezőről, majd a társ a tizenhatos szögénél a felfutó Grünvald elé továbbított sarokkal. A balbekk lapos beadását aztán lefülelték a védők.
10'
Magas az iram, de egyelőre a két tizenhatos között jár a labda. Keresik egymáson a fogást a felek.
5'
Látványos csellel fűzte be védőjét Beretka az alapvonalnál, már a büntetőterületen belül löbbölhetett a labda alá, de az átadás végül nagyon magas lett a középen érkező Végh Arielnek.
3'
A fővárosiaké lett az első helyzet: egy kontra végén Boda szöktette Murinait az alapvonal felé, a hosszúra szálló beadást pedig Kiss stukkolta a keresztléc fölé senkitől sem zavartatva 7 méterről.
1'
Elkezdődött a mérkőzés. A hazaiak szokásos, kék-fekete csíkos mezükben, a vendégek tiszta fehérben játszanak a mai napon.
16.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok már végeztek a bemelegítéssel, így hamarosan kezdünk! Hazai oldalon Szabó Gergő kapus mellett Huszárik Zsolt, Maksimovic Nikola, Kormányos Kolos, Fülöp Tibor és Varga Richárd ül le a cserepadra, így rájuk számíthat szükség esetén Tóth Ákos vezetőedző. A vendégeknél két ismerős arcot is felfedezhetnek a SZEOL menetelésének követői: Szabó Attila tavaly nyáron tette át székhelyét a szegediektől az ESMTK-hoz, míg a kispadon kezdő Péter-Szabó Tamás - a klub korábbi nevén - a Tisza Volán neveltje. A mérkőzés Csonka Bence sípjelére 16 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

FOCIFANOK! Már útján a labda a Felső Tisza parti stadionban - a SZEOL az ESMTK-t fogadja! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=571652

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 19.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.