Jogi bizottság – cégvezetői pályázatokat írnak ki és rendeznék az újszegedi toronyház ügyét

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

jog_biz_ules01_gs

Határozatlan időre választhatják meg az önkormányzati cégek vezetőit – derül ki a pályázati kiírásból, melyet a jogi bizottság is tárgyalt. Az ülésen szó esett arról is, hogy 9,5 millióból a geotermikus kaszkádrendszerhez kapcsolnák a Temesvári körút 36. szám alatti társasházat, amivel 30%-ot tudnának spórolni a lakosság fűtésszámláján.

Az avar és növényi hulladék nyílttéri égetését is szabályozni fogják Szegeden, a jogi bizottság ülésén Nagy Sándor alpolgármester közölte, hogy tavasszal és ősszel lesz erre mód a nagykörút és Tisza által határolt belvárosi területet leszámítva, méghozzá március 1-től április 15-éig, illetve október 1-től november 30-ig. Ha a közgyűlés támogatja az előterjesztést, akkor napközben lehet majd növényi hulladékot égetni, és hétvégén is lesznek korlátozások, hogy ne zavarja senki a szomszédait. Hétfőtől péntekig 8 és 18, míg szombaton 8 és 14 óra között lesz mód erre. Póda Jenő Fidesz-L.É.T.-es képviselő, mint gyakorló üdvözölte a szabályozást, megjegyezve, ugyan nem lehet kikötni az önkormányzati rendeletben, de reméli, hogy zöld füvet továbbra sem fog senki égetni. Hozzáfűzte, hogy az emberi hülyeség ellen azonban nincs orvosság…

Szeged költségvetését is módosíthatják, mellyel kapcsolatban Szentgyörgyi Pál alpolgármester arról tájékoztatott, hogy nem csupán átcsoportosításokat tartalmaz az előterjesztés, hanem új előirányzatokat is. Ezek közé tartozik, hogy a Szegedi Vadasparkban létesítendő elefántházra 7,6 milliót csoportosítanak át. Csatlakozna Szeged továbbá a Megyei Jogú Városok Szövetségének felhívásához, melyben határon túli településeket támogatnak, a napfény városa 5 milliót szánna erre. A Városüzemeltetési Iroda azt javasolta, hogy a Temesvári körút 36. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakóépületet csatlakoztassák a geotermikus kaszkádrendszerhez, amivel a fűtésszámlán mintegy 30%-os megtakarítást érhet el a lakosság. A tervezésre és kivitelezésre 9,5 millió forintot szánnak. Mint ismeretes, az újszegedi épület nagyfogyasztónak számít, ezért a bérlőkre nem vonatkozott a kormány rezsicsökkentése, az átlagnál többet fizettek eddig a fűtésért a toronyházban élők.

A bizottsági ülésen elhangzott, cél az is, hogy a Cserepes sori Piac Kft. 73 helyett 95%-os önkormányzati tulajdonú legyen, ezért a város meg kívánja vásárolni a Fontana Credit Takarékszövetkezet és a Szentmihály IMMO 2014 Kft. üzletrészeit 22,4 millió forintért. Ezeken felül a Szeged Pólus Nonprofit Kft.-nek 20 milliós tagi kölcsönt nyújtani a város, amit az év végéig visszakapnak a cégtől.

Póda Jenő a napirendi pont kapcsán megjegyezte, hogy más esetekben a 100 ezer forint mértékű átcsoportosításokat is tartalmazza a költségvetési módosító, azonban a migrációs helyzettel kapcsolatos kiadások nem szerepelnek a dokumentumban. Póda szerint olyan, mintha egy fillért sem fordított volna erre a város. A szintén Fidesz-L.É.T.-es Rózsavölgyi József hozzátette, hogy a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek nincs előirányozva plusz támogatás, holott a cég az illegális migránsok után hátrahagyott hulladék elszállítását végezte Röszkéről, ahol az ideiglenes gyűjtőpontnál a kihelyezett mobil WC-ket is a társaság takarította. Szentgyörgyi azt felelte, hogy Botka László polgármester a sajtónak nyilatkozott arról, hogy mivel járul hozzá a város a helyzet kezeléséhez (felszólította az önkormányzati cégeket, hogy támogassák az Indóház téren tevékenykedő civileket, a MigSzol Szeged Csoportot – a szerk.), a környezetgazdálkodási cég pedig nem jelezte, hogy plusz forrásokra lenne szüksége. Nagy Sándor is hozzászólt, elmondta, hogy nem a szegedi adófizetők pénzéből végezte ezt a cég, hanem az állam rendelte meg az említett szolgáltatásokat.

Mivel a 11 kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vezetőjének december végén eljár a mandátuma, elkezdik a cégvezetői pályázatok előkészítését is, és a tervek szerint a novemberi közgyűlésen választják meg majd az új cégvezetőket. A napirendi ponthoz csatolt pályázati kiírásból kiderül, hogy 2016 január elsejétől határozatlan időre választanák a cégvezetőket, a legkevesebbet a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője fogja keresni, neki havi bruttó 300 forint járna, 450 ezerért keresnek a RITEK Zrt., a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt., valamint a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. élére vezetőt. Havi bruttó 500 ezer jár majd a Szegedi Városkép és Piac Kft., a Szegedi Sport és Fürdők Kft., a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. és a Szeged Pólus Nonprofit Kft. igazgatójának, míg 550 ezret kereshet havonta a kiírás szerint a SZKT, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit és az IKV Zrt. vezetője. A benyújtott pályázatokat majd a pénzügyi bizottság fogja véleményezni, a végső döntést a közgyűlés mondja ki.

Határozatlan időre választhatják meg az önkormányzati cégek vezetőit – derül ki a pályázati kiírásból, melyet a jogi bizottság is tárgyalt – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=572589

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 21.

Előző sztori

Heteken belül iránymutatást adhat az EU a fuvarozóknak a határzárak miatti helyzetre

Következő sztori

Kézilabda: továbbra is hibátlan az SZKKSE az NB I/B-ben