Cloud 9+ zenekar: „Nekünk zúznunk kell!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

DSC_0127

A rockstep műfajába sorolt, fiatalok körében gyorsan népszerűvé vált zenekar tipikus példája annak, hogyan emelhet ki az online világ pillanatok alatt egy-egy tehetséges előadót, csapatot. A zenekar gitárosával, Tóth Bertalannal és egyik énekesével, Szivák Zsolttal nemcsak a jelenről, hanem a jelenlegi felállást megelőző múltról, a későbbi tervekről is beszélgettünk. Szeretik a zúzást, de szerintük csak egymillióból egy hölgy alkalmas frontleányként erre a célra, s már évek óta nem vettek kézzel fogható albumot. Ahogy valószínűleg korosztályuk és rajongóik sem.

A fiatalok körében már komolyabb ismeretségre tettetek szert, viszont az idősebb korosztályok talán kevésbé ismernek Titeket. Hogyan mutatkoznátok be nekik?

Tóth Bertalan: Három éve játszunk a mostani felállásban elektronikus alapokon álló rock- és hiphopzenét, de igyekszünk más műfajok elemeit is beépíteni dalainkba. Úgy tapasztaltuk, főleg az egyetemisták, főiskolások kedvelnek minket, de úgy gondolom a zene az kortalan, akinek tetszik, jöjjön el bulijainkra! Gyakran kerül elő, hogy hasonlóak vagyunk, mint a Brains, de erre azt válaszolnám: a drum and bass egy stílus, nem egy zenekar.

Úgy tudom, volt egy korábbi felállásotok, ahol egy hölgy énekelt. Miért történt a váltás?

TB: Régóta zenélünk, szinte minden műfajban kipróbáltuk magunkat. Egy korábbi kísérletünkben – aminek már Cloud 9 volt a neve – egy hölgy énekelt, de valahogy mindig hozzánk tartozott a „zúzás”, s ezt egy nővel nehéz kivitelezni. Azt hiszem, egymillióból egy hölgy van, – mint a Péterfy Bori – aki megfelel egy ilyen követelménynek. Nem szerettük azt, hogy a „nagyszínpad, nagyszínpad” skandálás helyett azt halljuk, hogy „fordulj meg, fordulj meg”. Ezt a formációt két éven keresztül csináltuk, majd felhívtam Márkot (Koller Márk, a zenekar dobosa – szerk.) egy franciaországi sítáborból: „Nekünk zúznunk kell!” Ekkor úgy döntöttünk vissza a gyökerekhez, de egy kis elektronikával fűszerezve. S akkor rátaláltunk Zsoltra…

DSC_0120

Helyesebben már korábbról ismertük egymást. Még az eredeti felállásban játszottunk az előző bandája előtt, mint előzenekar. A koncert után jó kapcsolatba kerültünk, de közös zenélésről még szó sem volt. Később jutott eszünkbe Márkkal, hogy jó lenne Zsolttal zenélni. Elhívtam, beültünk egy kávézóba feleseket inni: „Csináljuk?” „Csináljuk!” „Másmilyen név?” „Nem kell!”

Szivák Zsolt: Én is nagyon vágytam egy kis „zúzásra”, az akkori bandámmal erre nem volt lehetőség, mert olyasmi zenéket játszottunk, mint James Blunt. Váltani akartam, szerencsére Berci és Márk pont ekkor hívott fel az ötletükkel.

TB: Ezután mondta Zsolt, hogy van egy MC barátja, akivel együtt dolgozott, Skeeny Boy. Jött ő is, egyből megvolt a „közös rezgésszám”, elkezdtünk fejlődni. Együtt hoztuk létre az első dalokat.

Azóta viszont van már egy lemezetek? Miért a korai, Supernova című számról neveztétek el?

SzZs: Mert úgy éreztük, pont így robbantunk be a köztudatba. Sosem hittem volna, hogy lesz egy zenekar, amit ennyire szeretek csinálni, s hogy ilyen rövid idő alatt ennyi mindent elérek.

Fontos volt számotokra összeállítani egy nagylemezt? Hiszen a Ti példátok mutatja, hogy akár videómegosztón is válhat egy zenekar népszerűvé.

SzZs: A zenekarnak nagyon jó érzés az album létezése, kicsit visszatérés a múlthoz, büszkék vagyunk rá, hogy van egy kézzel fogható munkánk.

TB: Igaz, sajnos nincs sok értelme. Ha csak saját magamra gondolok, én is hat éve vettem utoljára lemezt, pedig zeneszerető ember vagyok. A srácok még nem tudják, de egy pendrive-on kiadott lemezen gondolkodom, már egészen alacsony példányszámban legyártanak speciális darabokat. Talán ez egy fokkal jobb, mint a CD, de igazából már szinte semmilyen fizikai hordozónak nincs értelme. Mindenki iTune-ozik, Spotify-t használ, csak abban bízhatunk, hogy az emberek megveszik és letöltik, s nem torrentről ingyen szedik le.

Múltkor, takarítás közben találtam egy CD-t. Meg akartam hallgatni, de nem volt mibe beleraknom.

Ilyen a közönségetek is?

TB: Mivel pár évvel fiatalabbak, szerintem igen, ők is inkább online hallgatnak zenét.

DSC_0121Mennyire figyeltek a közönségre a koncertek során?

SzZs: Imádjuk őket, fantasztikus érzés fellépni.

Veletek történt már baleset a koncertek során?

TB: Egy „harapásnyom” került a gitáromba az előző előtti bulin, amitől egy kicsit „elmászott” az egész nyak, ezért kellett a SZIN-es fellépésen sokat hangolnom. Szerencsére viszont kéz-, lábtörés még nem volt a színpadon.

Játszotok különböző feldolgozásokat a koncertek során, milyen arányban vannak saját és feldolgozás számok? Törekedtek az utóbbiak kiiktatására?

TB: Kb. 80:20 az arány. Nem, nem törekszünk a kiiktatásukra. Úgy gondolom, hogy nézőink örülnek, hogy hallhatnak néhány olyan számot élőben, amelyet eredeti előadójuktól nem. Lesz bennük egy olyan érzés, hogy a – reméljük – kedvenc zenekaruk feldolgoz egy nótát, amelyet ők is szeretnek, s mikor hallják egy másik buliban, eszükbe jutunk mi.

Néha a próbákon is előkerül, hogy mennyire hasonlít egy adott dalunk egy másik előadóéhoz, ezért szándékosan beépítjük a koncertekbe.

SzZs: Most ért véget a fesztiválszezon, s ezeken a rendezvényeken sok olyan embert bevonzunk, akik még nem hallottak minket korábban. Bejönnek egy általuk ismert számra, mint a Black and yellowra, s végül ott maradnak, meghallgatják a Cloud 9+ dalokat is.

Külföldön a hasonló műfajban alkotók is játszanak feldolgozás számokat, mert fent kell tartani az eksztázist a buli végéig. Egyben nagyon fontosnak tartom, hogy megmutassuk rajongóinknak, milyen műfajok állnak hozzánk igazán közel. Nem szabad „ráfeszülni” a dolgokra: tedd be azt, ami Te vagy!

Mik a céljaitok hosszabb távon?

TB: Azzal számolunk, hogy élünk az elénk táruló lehetőségekkel. Sok tervünk van, reálisak és nem reálisak is. Az előbbire példa, hogy októberben kihozunk egy hatalmas slágert, amely elmozdulás a korábbi daloktól, most nem akarunk senkinek sem megfelelni. Izgulok, hogyan fogja fogadni a közönség.

Külföldön még csak most próbálkozunk, igaz lelkesen, de ott jóval magasabb mérce, nagyobb a verseny. Babonából egyelőre még nem szeretnék erről elárulni semmit…

Előző sztori

Szombat éjszaka több száz migráns gyalogolt Röszkéről Szegedre + FOTÓK (FRISSÜL)

Következő sztori

Új alkalmazás készült a helyi bulibáróknak – itt a Szeged Nights!