Kultúra

A korábban érkezett gyermekekért énekelt Miklósa Erika a szegedi dómban + FOTÓK

A korábban érkezett gyermekekért énekelt Miklósa Erika a szegedi dómban + FOTÓK

2015. szeptember 22., kedd
A korábban érkezett gyermekekért énekelt Miklósa Erika a szegedi dómban + FOTÓK
szent_gellert_fesztival_hetvo54_gs

Ahogy fogalmazott, a szíve csücske a szegedi fogadalmi templom Miklósa Erika operaénekesnek, mindig szívesen énekel ott, a Korábban Érkeztem Alapítvány felkérésére pedig örömmel vállalta, hogy a Szent Gellért Fesztivál nyitónapján fellép a Szegedi Szimfonikus Zenekarral.

„Azért vállaltam el a felkérést, mert van nekem is egy kislányom, aki igaz nem koraszülött, de a születési körülményei nehézkesek voltak, így átéreztem ezeknek a szülőknek és a Korábban Érkeztem Alapítványnak az érzelmi hátterét, motivációit és céljait. Másrészt Szeged mindig is kedves volt szívemnek, szívesen jövök a dómba énekelni” – mondta el portálunknak

Miklósa Erika

Kossuth-díjas operaénekessel, aki a Szegedi Szimfonikus Zenekarral karöltve anyaszobára és egy újraélesztő, melegítő asztalra gyűjtött az alapítványnak a Szent Gellért Fesztivál keretében. „Én soha nem szoktam foglalkozni az akusztikával, engem mindig a hely szelleme, ami megfog és inspirál arra, hogy jól teljesítsek, a szegedi dóm pedig tökéletes helyszín számomra” – válaszolta az operaénekes arra a felvetésünkre, hogy a fogadalmi templom akusztikája nem a legtökéletesebb. Az est műsorát

Gyüdi Sándorral

közösen állította össze az Miklósa Erika, aki mellett fellépett a Virtuózok két szegedi tehetsége,

Szauer Bianka

és

Tóth Bettina

is. „Nagy örömre szolgált az is, hogy

Vajda Júlia

elvállalta, hogy egy duettet énekel velem, így ehhez igazítottuk a műsorunkat” – tette hozzá Miklósa Erika. Az esten Gyüdi Sándor vezényletével

Händel

,

Vivaldi

és

Mozart

művei csendültek fel a fogadalmi templomban.

Rádi Katalin

, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója elmondta, támogatói jegyeket értékesítettek, céljuk egy anyaszoba kialakítása, illetve egy újraélesztő, melegítő asztal vásárlása. „Érintett anyaként azt gondolom, hogy a legfontosabb az anya-gyermek és az apa-gyermek kapcsolata. Fontos, hogy a gyermek már születésétől fogva érezhesse az édesanyja közelségét, hogy a kötődés kialakulhasson. Ezért szeretnénk ezeknek a szülőknek biztosítani egy olyan szállást, ahol a babájuk közelében lehetnek, és ez átsegíti őket ezen a nehéz napokon, heteken, néhol hónapokon” – fogalmazott Rádi Katalin. A melegítő, újraélesztő asztallal kapcsolatban elmondta, ez a speciális asztal fel van szerelve egy olyan műszerrel, mellyel azt is meg lehet állapítani, hogy oxigénhiányt szenvedett-e a baba születése közben, és ha igen, akkor az milyen fokú. Az alapítvány nemcsak a kórházban töltött hetek alatt nyújt segítséget a családoknak, hanem az úgynevezett kora mentor program keretében többek között arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a hasonló helyzetben lévő szülők eszmét cserélhessenek egymással. „További célunk, hogy a sorstárssegítő programunk az egész dél-alföldi régiót lefedné. Egy speciális tréninget végezhetnek el a sorstárs szülők, és ezután vannak, akik csoportos foglalkozásokat tartanak, személyes konzultációkat, illetve bejárnak a koraszülött intenzív osztályra, és egyéni támaszt próbálunk nyújtani azoknak a szülőknek, akik még nem tudták feldolgozni azt a negatív élményt, amit a sorstól kaptak” – részletezte az alapítvány alapítója. Rádi Katalin hangsúlyozta, azt szeretnék a legjobban, ha a társadalom kicsit jobban figyelne, befogadóbb lenne arra, hogy ma Magyarországon minden tízedik gyermek korábban vagy sérülten érkezik erre a világra, és őket, valamint szüleiket segíteni kell az integrációban. A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspökének, a vértanú Szent Gellértnek ünnepéhez kapcsolódóan megrendezett komolyzenei fesztiválra egészen vasárnapig várják az érdeklődőket. Az idei, immár nyolcadik koncertsorozat egyik különlegessége, hogy liturgikus értelemben szeptember 24-én adják át a híveknek a felújított dómot, és ugyancsak különleges programnak ígérkezik, hogy a rendezvénysorozat zárónapján, a Szent Gellért Oratórium ősbemutatójára várják az érdeklődőket. A Szent Gellért Fesztiválról bővebben

ITT

olvashat, míg a részletes koncertprogramért kattintson

IDE

.

Mindig szívesen énekel Miklósa Erika a dómban, most a Korábban Alapítvány felkérésére lépett fel Szegeden.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=572838

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.