Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: Tiszaszigeten robogott tovább az Algyő + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

tiszasziget-algyo06kf

Kilencgólos meccsen nyert az Algyő Tiszaszigeten: Podonyi Norberték elképesztő második félidei játékukkal múlták felül a Tiszaszigetet.

Úgy utazhatott Tiszaszigetre az Algyő, hogy a forduló előtt mind a két mérkőzését megnyerte, sőt, még gólt sem kapott az első két bajnoki találkozóján, ellenben a Tiszasziget a Csongrád elleni magabiztos sikere után szerdán 2-1-re alulmaradt Sándorfalván.

Kiváló iramban kezdődött a találkozó, amelyet talán a Tiszasziget kezdett veszélyesebben, Rutai éles lövését Révész paskolta szögletre az első percekben. Az ivószünetig, azaz az első félidő feléig azonba több veszélyes lehetőség nem adódott egyik kapu előtt sem, azonban a frissítés után rögtön megszerezte a vezetést az Algyő, miután Daróczi kavarta meg a hazaiak védelmének jobb oldalát, majd centerezésére remekül érkezett Hatvani, aki magas ívben fejelt kapura, a labda pedig behullott Udvari Tamás felett, 0-1. Alig két perccel később máris egyenlítési lehetőséget kapott a Tiszasziget, miután Kasza egy szabadrúgás után elterült a tizenhatoson belül, Gyuga játékvezető pedig büntetőt ítélt a hazaiaknak: a labda mögé a játékos-edző, Bernát Péter állt, az alsó sarokba tartó lövésénél azonban érezte az irányt Révész Máté, és megfogta a tizenegyest. A kihagyott büntetőt gyorsan megbüntette az Algyő: a jobb oldali bedobást megcsúsztatták a vendégek, majd az üresen maradt Busa fejelt a hazaiak kapujába – 1-1 helyett 0-2. A hazaiak a félidő végére összekapták magukat, Bernát közelről passzolta a kapuba a labdát egy lecsorgó lövés után, 1-2, így megkapta bajnokságbeli első gólját az algyői gárda. Bár mindkét együttesnek akadt még helyzete a szünet előtt, de az eredmény már nem változott, az Algyő 2-1-re vezetett 45 perc után.

A második félidőre azonban egy igazán remek vendégcsapat jött ki: mintegy 10 perc alatt háromszor is mattolták a hazaiak védelmét, Podonyi Norbert két gólpassza mellett egy büntetőt is kiharcolt csapatának, ráadásul az esetnél Bartát ki is állította a játékvezető, így Sebők értékesített tizenegyesét követően végleg eldőlt a meccs, hiszen az 56. percben már 5-1-re vezetett az Algyő, ráadásul emberelőnyben futballozhatott Takács Zoltán csapata. Biztos előnyének tudatában sem állt le a vendégcsapat, és a szélen vezetett akciókkal rendre zavarba hozták a szigeti védelmet. A cseréket követően Hatvani remek visszahúzós csele után lőtte ki a rövid alsó sarkot, majd öt perccel a vége előtt már a hetediket lőtte a csereként beállt Deák, de nem az övé volt az utolsó szó a meccsen, mert a hazaiak cseréje, Laták is betalált a meccs utolsó percében, miután ő is a rövid sarokba lőtt Révész mellett, így kialakította a 2-7-es végeredményt, ezzel pedig a tavalyi évvel ellentétben nem döntetlent játszott a két együttes.

A jól kezdő Tiszasziget előtt ott volt a lehetőség a büntetőnél az egyenlítésre, azonban a kimaradt tizenegyest követően rögtön gólt rúgott az Algyő, amely aztán a második félidőben kiváló támadójátékot bemutatva megérdemelten távozott Tiszaszigetről három ponttal. Bernát Péter együttese a következő játékhéten Makóra látogat, míg a három forduló után is hibátlan Algyő a Szentest fogadja hazai pályán a következő fordulóban.

Tiszasziget, 150 néző
2015. augusztus 29., 17.00
Tiszasziget SE
Algyő SK
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: György Sándor * Asszisztens: Gyuga Zsolt, Pusztai Zoltán.
2
7

Labdarúgó megyei I. osztály 3. forduló:

Tiszasziget SE – Algyő SK 2 – 7 (1-2).
Tiszasziget, 150 néző. Vezette: György Sándor (Gyuga Zsolt, Pusztai Zoltán).
Tiszasziget: Udvari – Sipos, Barta, Réczi (Frank, 80′), Bálint, Kelemen Sz., Rutai (Fődi, 57′), Kasza, Juhász (Suhai, 68′), Drágity (Gallai, 73′), Bernát (Laták, 68′). Játékos-edző: Bernát Péter.
Algyő: Révész – Szűcs K., Szélpál, Pénzváltó, Daróczi, Gonda (Csányi, 75′), Németh L. (Takács, 75′), Podonyi (Farkas, 80′), Busa (Deák, 80′), Sebők (Vellai, 75′), Hatvani. Vezetőedző: Takács Zoltán.
Gólszerző: Bernát (37′), Laták (90′) ill. Hatvani (25′, 77′), Busa (30′), Gonda (50′), Németh L. (52′), Sebők (56′, büntetőből), Deák (85′)
Sárga lap: Drágity (45+2′) ill. Daróczi (11′)
Kiállítva: Barta (55′)

Bernát Péter: “A mérkőzés úgy indult, ahogy vártuk, úgy gondolom, mind a két csapat kicsit tartott egymástól. Utána gyors két góllal elment az Algyő, majd elhibáztam egy tizenegyest, amit a rúgott gólunkkal sikerült javítani, és úgy mentünk be a félidőre, hogy voltak még lehetőségeink. A rutinos, fiatalokkal kiegészített Algyő teljesen megérdemelt győzelmet aratott a második félidőben.”

Takács Zoltán: “Megmondom őszintén, ilyen nagy arányú győzelemre nem számítottam, mert a Tiszasziget egy elég masszív csapatnak tűnt, de a második félidőre elfáradtak, és mi a kedvünkre játszhattunk. Mindenféleképpen le a kalappal a fiúk előtt, hiszen ilyen melegben a harmadik meccsüket játszották egy hét alatt. Az, hogy megint hét gólt rúgtunk, az külön öröm, mert igyekszünk támadójátékot játszani, csapatunk fiatal és támadószellemű játékosokból áll, így is igazoltunk a nyáron. Remélem, hogy így is fogjuk folytatni.”

Online közvetítésünk

VÉGE

90+1′
Ez a vége, 7-2-re nyer az Algyő egy remek mérkőzésen, így Takács Zoltán együttese továbbra is 100%-os a bajnokságban, míg a Tiszasziget a szerdai forduló után szombaton is vereséget szenvedett.
90′
Gól, szépít a Tiszasziget: emberhátrányban a végén egyet azért begyötör a hazai együttes, Laták 16 méterről, a rövid alsóba tartó lövése besurran Révész mellett, 2-7.
89′
A Tiszasziget ugyan próbálkozik, de nem tud már odakerülni Révész kapuja elé. A vendégek ugyanakkor magabiztos előnyük, és már kijelenthetjük, győzelmük tudatában sem vesznek vissza a tempóból.
85′
GÓÓÓL! Vellai ördöngős cselei után keresztbe lőtte a labdát a jobb oldalról, a hosszún üresen állt Deák, aki egy lépésről a kapuba lőtt, 1-7.
80′
Mindkét gárda cserél: a vendégeknél Busa és a remekül játszó Podonyi jön le, akit Deák és Farkas vált, míg a hazaiaknál az imént jelezte Réczi, hogy nem tudja folytatni a meccset, őt Frank váltja.
77′
Gól, már 6-1-re vezet az Algyő! Vellai passzával Hatvani lépett meg a jobb összekötő helyén, majd egy elegáns csellel becsapta ellenfelét, és ballal visszahúzta a jobb alsó sarokba, ezzel második gólját szerezve.
74′
Egyszerre hármat is cserél Takács Zoltán: Gonda, Sebők és Németh jön le, helyükre Vellai, Csányi és Takács áll be.
73′
Újabb hazai csere: Drágityot Gallai váltja.
68′
Kettőt cserél a Tiszasziget: Bernát és Juhász jön le, őket Suhai és Laták váltja.
66′
Nem akármilyen 20 percet szakít félbe most a játékvezető az ivószünettel: az Algyő egészen remekül futballozott a szünetet követően, amire nem tudott reagálni a Tiszasziget, így négygólos hátrányba, és emberhátrányba került.
65′
Szétteszi a kezét Réczi: nem nagyon tudott kinek passzolni a hazai védő, végül indítja Bernátot, aki egy igazítás után lő a kapu fölé.
60′
Szép akció, Fődi küzdött meg a labdáért a jobb oldalon, majd centerezése Drágityot találta meg, akinek a fejesét könnyen fogta Révész – mindenesetre ezt most jól játszották meg a hazaiak.
59′
Nem áll le az Algyő, ezúttal Hatvani robogott el a bal oldalon, majd a kapu előtt laposan keresztbe lőtte a labdát, a hosszún érkező Németh kapásból kapura lőtte, de a felső léc felett suhant el a lökete.
57′
Itt az első csere a meccsen, a Tiszasziget változtat: Rutai helyét Fődi Bence veszi át.
56′
Gól, Sebők higgadtan lőtte be a tizenegyesét, így 5-1-re vezet az Algyő – ezzel minden bizonnyal el is dőlt a derbi.
55′
Sőt, Barta piros lapot is kap, így emberhátrányban folytatja a hazai együttes.
54′
TIZENEGYES! Ezekben a percekben ellenállhatatlan az Algyő és Podonyi: a vendégek kapitánya most maga tört be a tizenhatoson belülre, Barta pedig elsodorta őt, büntetőt rúghat az Algyő is!
52′
GÓÓÓÓÓL! Elképesztően kezdi a második félidőt az Algyő, Podonyi ezúttal a bal oldalról laposan adott be, a jobb kapufánál teljesen üresen állt Németh, aki higgadtan, belsővel lőtt a jobb alsóba, ezzel már hárommal vezet az Algyő, 1-4!
50′
GÓÓÓÓÓL! Megint egy pontrúgás, egy fejes után szerez gólt az Algyő, Podonyi középre ívelt szabadrúgásába csúsztatott az ötös bal sarkánál Gonda, labdája pedig a bal alsóban kötött ki, ismét kettővel megy az Algyő!
46′
Folytatódik a meccs, a szünetben egyik edző sem változtatott csapatán.

SZÜNET

45+3′
Vége, egy nagyon jó 45 perc ért véget, ahol az Algyő ugyan kétgólos előnyre tett szert, de könnyedén lehetne döntetlen is az állás a szünetben.
45+2′
Drágity kap sárgát, miután Busának tartott oda még a félpályánál, bár tovább tudott menni az algyői, de később már megállították őt, azonban utólag odaadta a sárgát a hazai játékosnak a bíró.
45′
Kettő perc hosszabbítást jelez az első félidő végén a játékvezető.
43′
Továbbra is lüktető a meccs, Kasza centik híján egyenlít, miután Drágity készíti le neki lövésre a 16-os előterében, jobb lábas lövése azonban a jobb kapufa mellett zúg el.
42′
Úh, Busa majdnem duplázott! A bal oldali vendég szögletet követően a hosszún érkezett Busa, aki egyből kapura tette, Udvari a gólvonalról ütötte ki a labdát.
37′
GÓÓÓÓL! Szépít a Tiszasziget! Juhász távoli lövése megpattan, pont így lesz jó Kaszának, aki estében próbálja a leshatáron kapura lőni, de ezt Révész fogja, a kipattanót azonban egy lépésről a kapuba bombázza Bernát, 1-2, kiváló meccs!
33′
Majdnem ott a harmadik, Hatvani jobb oldali beadására érkezett középen Busa, de közeli lövése éppen Udvarit találta meg.
30′
GÓÓÓÓÓL! Már 2-0 az Algyőnek! Rögtön büntet az Algyő a kimaradt büntető után, egy jobb oldali bedobást csúsztatnak meg a röviden a vendégek, majd a bal kapufánál álló Busa közelről bestukkolta a labdát a bal alsóba, 0-2. Az előző idényben az algyői vezetést mindig tiszaszigeti egyenlítés követte – ez a sorozat most megtörik, persze ettől még lehet döntetlen, mint tavaly mindkét alkalommal.
28′
KIMARAD! Bernát volt az ítéletvégrehajtó, a jobb alsót lőtte volna, de Révész érezte az irányt, is kitolja a labdát!
27′
TIZENEGYES! A harmadik gyanús szituációt már befújja a Tiszaszigetnek a bíró, Drágity bal oldali szabadrúgása után esett el a tizenhatoson belül Kasza, majd rögtön a mészpontra mutatott a sporttárs!
25′
GÓÓÓÓÓL! Vezet az Algyő! Daróczi kavarta meg a hazai védelmet a bal oldalon, majd középre ívelt az alapvonalról, ahol üresen maradt Hatvani, aki szép mozdulattal fejelt kapura, lefelé hulló fejese pedig Udvari felett a hazai kapuba hullott, 0-1.
23′
Ivószünetet rendel el a játékvezető a játékrész felénél.
22′
Szép védés Révésztől, Drágity alig 10 méterről lőhetett kapura, miután nem tudták elfejelni a felívelt labdát az algyői védők, bal sarokba tartó lövését Révész fogta.
21′
Ebben több volt elsőre: Hatvani pörgette le remekül Némethnek, aki előtt üres volt a jobb oldal, középen ketten is érkeztek, azonban végül inkább kapura lőtt Németh, labdája azonban elkerülte a rövid alsót.
19′
Hatvani előtt nyílt meg egy kis terület, az ívelt labdával lépett volna ki, de a kimozduló Udvari előtt már nem tudta kapura tenni a labdát.
14′
Drágityban volt önbizalom: mintegy 40-45 méterről is kapuratűzte a szabadrúgást, távoli bombája azonban nem talált kaput.
11′
Daróczié az első sárga, miután addig reklamál a játékvezetőnél Podonyi ellen le nem fújt fault miatt, amíg felmutatja a sárgát neki a spori. Nagy iramban zajlott az első pár perc, most azonban egyre töredezettebb a játék.
6′
“Kéz, egyértelmű kéz!” – reklamálja egy bal oldali beadás után a hazaiak játékos-edzője, Bernát Péter, miután véleménye szerint Szélpál kezét érintette a labdát, de a játékvezető továbbot int.
3′
“Kapásból!” – Szól az intelem a lelátóról Barta felé, akinek tényleg lett volna lehetősége egy kapáslövésre a második jobb oldali szöglet után, de azt követően, hogy átvette a labdát, már a az algyői lábak rengetegében kellett volna megtalálnia az utat Révész kapujáig, ami nem sikerült a szigeti játékosnak.
2′
Révész véd nagyot rögtön az elején, miután a jobb oldalon a saját térfelén vesztett labdát az Algyő, majd Rutai éles szögből, jó 15 méterről a léc alá lőtt, de Révész szögletre ütötte a labdát.
1′
Hatalmas csatakiáltással jelezte az Algyő, hogy a vendégek ma is három pontért érkeztek. A vendégek kezdték a meccset, a Tiszasziget kék-fehér csíkos mezben, míg a vendég Algyő tiszta fehérben lép ma pályára. A kezdés előtt még Udvari kapusnak kellett mezt váltania, a piros felső egyezett a játékvezetők és a vendégek kapusának szerelésével, így végül fekete felsőben véd ma a hazaiak portása.

16:50 – A hazaiak kapuját az az Udvari Tamás őrzi ma, aki éppen Algyőről érkezett Tiszaszigetre – ugyanakkor a vendégeknél is több nyári szerzemény, így a visszatért Gonda Attila és a SZEOL-tól igazolt Busa Bence is a kezdőben kapott helyet ma.

16:46 – Köszöntjük olvasóinkat a helyszínről, rekkenő hőségben futhattak ki a csapatok a pályára, egyetlen felhő sincs az égen, ami zavarná a mai mérkőzést. A felek már a pályán melegítenek.

A mérkőzés György Sándor sípszavára 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Igazi derbit ígér a megyeegy harmadik fordulójából a Tiszasziget-Algyő találkozó, hiszen a hazaiak egy magabiztos, 5-0-s Csongrád elleni sikert követően nagy csatában, 2-1-re maradtak alul a hétközi fordulóban Sándorfalván. Az algyőiek ugyanakkor pazarul kezdték a megyeegyet: Takács Zoltán tanítványai az első fordulóban Kisteleken, majd szerdán az Újszentiván ellen otthon is nyertek, méghozzá úgy, hogy egyik mérkőzésen sem kaptak gólt, ellenben az ellenfelek hálóját kilenc találattal is megterhelték. Tavaly mindkét mérkőzésen 1-1-s döntetlen született, méghozzá ugyanazon forgatókönyv alapján: a vezetést megszerezte az Algyő, de előnyét nem tudta megtartani, így mindkétszer megosztoztak a csapatok a pontokon. A mérkőzés bizonyosan különleges lesz annak az Udvari Tamásnak, a kapus éppen az Algyő második csapatától igazolt Tiszaszigetre a nyáron, ezúttal tehát volt klubja ellen próbálja meg megőrizni hálója érintetlenségét. Szombaton tehát az Algyő számára a hibátlanságának megőrzése lehet a cél, míg a Tiszasziget a hétközi vereség kijavításának reményében léphet pályára.

FOCIFANOK! Ma három élő közvetítéssel jelentkezik a szegedma.hu!Kozármisleny – SZEOL 17 órátó…

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 29.

Sport

Sostaric hosszabbított a MOL-Pick Szegeddel

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az együttes 2023-ig meghosszabbította szerződését szlovén jobbszélsőjével.

Tovább olvasom

Sport

Folytatódik az Etelka sori fedett uszoda építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Elérte legmagasabb pontját a beruházás. Nem állnak le a munkával egyelőre.

Tovább olvasom

Sport

Kétmilliós adomány a Szeged-Csanád GA-tól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A koronavírus-járvány okozta nehéz helyzet világszerte összefogásra sarkallta az embereket, sportszervezeteket, amihez csatlakozott a Szeged-Csanád GA NB II-es labdarúgócsapata is.

Tovább olvasom

Aktuál