Labdarúgás: három a magyar igazság – újabb bravúrra készül a SZEOL a Kozármisleny ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szeol_kozarmisleny_mj-003

Idei egyik legnagyobb bajnoki kihívása vár szombaton a SZEOL-ra: Tóth Ákos legénysége a bajnokaspiráns Kozármisleny otthonában igyekszik megőrizni veretlenségét.

A feladat tehát nemes, de közel sem megoldhatatlan, amit a statisztika a maga módján tökéletesen alá is támaszt. Egyrészről mindkét együttes veretlen még az NB III 2015/2016-os pontvadászatában, és bár a Baranya megyeiek három ponttal többet gyűjtöttek, eközben azonban egy meccsel többet is játszottak szegedi riválisuknál. Másrészről pedig fontos fegyvertény, hogy a SZEOL tavaly oda-vissza verte a későbbi ezüstérmest, előbb 2014 szeptemberében 2-1-re, majd idén márciusban – az azóta már külföldi munkavállalását előkészítő – Faragó Bence duplájával ugyanilyen arányban.

Online

Szombaton 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a HR-Rent Kozármisleny – SZEOL SC NB III-as bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

“A csoport egyértelmű bajnokesélyeséhez utazunk, és teljesen tisztában vagyunk azzal, mennyire nehéz feladat vár ránk. A honlapjukon megjelenteket olvasva az is látszik, ők is teljesen reálisan ismernek minket, és fel vannak ránk készülve. Ez persze jogos is lehet a részükről, hiszen kétszer is legyőztük őket az előző idényben. Némi túlzással ez a hat pont hiányzott a feljutásukhoz. Az valószínűnek tűnik, hogy nem tudjuk majd annyit birtokolni a labdát, mint szoktuk. Kicsit más típusú mérkőzés lesz, de azt gondolom, ebben a szituációban nekünk kevesebb a vesztenivalónk, ha pedig pontot, vagy pontokat tudnánk elcsípni, az mindenképpen egy bravúr lenne” – fogalmazott portálunknak Tóth Ákos, a SZEOL SC mestere, hozzátéve, csapatából egyedül a térdével bajlódó Varga Richárd hiányzik majd, a többiekre viszont mind számíthat a szakmai vezetés.

A Kozármislenynél igen komoly átigazolásokat ütöttek nyélbe a nyár folyamán, hiszen több magasabb osztályban is rutint szerzett labdarúgó tette át – vagy éppen tette vissza – székhelyét a Pécs melletti városba. A 28 éves Wittrédi Dávid például tavaly a Debrecent erősítette, idén pedig négy forduló alatt már háromszor talált a hálóba régi-új munkaadója színeiben. A Baranya megyeieket – hasonlóan az előző évadhoz – ismét nyugodtan lehet a bajnoki cím várományosai között emlegetni. Nem vár tehát könnyű 90 perc a SZEOL-ra szombaton. “Mindenképpen védekezőbb felfogású, fizikálisan pedig erősebb és magasabb csapatot fogok a pályára küldeni, mint eddig, hiszen az ellenfél is egy magas csapat. Biztosan rengeteg beívelés, pontrúgás érkezik majd a kapunk elé, és komoly nyomás alatt leszünk” – árulta el várakozásait Tóth Ákos.

A SZEOL SC várható kerete: Leindler, Szabó (kapusok), Buzási, Domonkos, Kormányos, Gajág, Makra, Rácz, Grünvald, Forró, Fülöp, Huszárik, Ondrejó, Puskás, Beretka, Kéri, Végh, Maksimovic.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi egymás elleni bajnokiján (2015. március 21.):

Kozármisleny FC – SZEOL SC 1-2 (0-2)
Kozármisleny, 200 néző. Vezette: Szommer Attila (Kovács László, Sebestyén László).
Kozármisleny: Sólyom – Fenyvesi, Gajág, Lantos, Kocsis (Szabó M. – a szünetben), Szabó B. (Cziráki – a szünetben), Lauer, Nagy E., Kirchner, Nagy M., Puskás Z. (Beke 75′). Vezetőedző: Németh Zsolt.
SZEOL: Leindler – Buzási, Forró, Puskás Cs., Dlusztus, Grünvald, Ngalle (Varga 90+1′), Ondrejó, Beretka (Kormányos 87′), Faragó, Bata (Domonkos 79′). Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gólszerzők: Lauer (47′ – tizenegyesből), ill. Faragó (21′, 28′).
Sárga lap: Beretka (11′), Bata (76′).

Hazai mesterhármasra hajt a HFC
&#9917 A forduló másik Csongrád megyei érdekeltségű meccsén a Hódmezővásárhely a magához hasonlóan hat pontot számláló Komlót fogadja. Habár a bezsebelt bajnoki egységek egyenlő száma egyenlő erőviszonyokat is sugall, könnyen meglehet, hogy csalóka a kép. Bódi Attila tanítványai ugyanis eddig mindkét meccsüket megnyerték saját közönségük előtt, míg az észak-baranyaiak Kozármislenyben és Dunaharasztiban sem tudtak akár csak egy döntetlent kicsikarni. Bizakodva nézhetnek tehát a hétvégi összecsapás elé a vásárhelyi szurkolók! A találkozót vasárnap 17.30-tól rendezik.

A táblázat állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kozármisleny 4 3 1 0 8 2 6 10
2. Dunaharaszti MTK 4 3 0 1 9 6 3 9
3. Monori SE 4 3 0 1 6 4 2 9
4. SZEOL SC 3 2 1 0 3 1 2 7
5. Bp. Honvéd II. 4 2 1 1 7 7 0 7
6. Hódmezővásárhely 4 2 0 2 8 8 0 6
7. Újbuda FC 4 2 0 2 6 6 0 6
8. Komlói Bányász 4 2 0 2 3 4 -1 6
9. Várfürdő-Gyulai TFC 3 1 2 0 4 2 2 5
10. Pénzügyőr SE 4 1 2 1 6 5 1 5
11. FC Dabas 4 1 1 2 9 6 3 4
12. Paksi FC II. 4 1 1 2 9 10 -1 4
13. ESMTK 4 1 1 2 3 4 -1 4
14. Bölcskei SE 4 1 1 2 7 12 -5 4
15. Békéscsaba II. 3 1 0 2 5 7 -2 3
16. Szentlőrinc SE 3 0 1 2 2 5 -3 1
17. Szekszárdi UFC 4 0 0 4 2 8 -6 0

Az 5. forduló programja:

Szombat, 17.00: HR-Rent Kozármsleny – SZEOL S; 17.30: Szentlőrinc SE- Várfürdő-Gyulai Termál FC. Vasárnap, 17.00: FC Dabas – Pénzügyőr SE; 17.30: Hódmezővásárhelyi FC – Komlói Bányász SK, ESMTK – Bölcskei SE, Dunaharaszti MTK – Budapest Honvéd-MFA II., Paksi FC II. – Budafoki MTE-Újbuda FC, Békéscsaba 1912 Előre II. – Monori SE.

Az előző szezonban kétszer már megverte a SZEOL a bajnokaspiráns Kozármislenyt, most itt a lehetőség a harmadik diadalra – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=563188

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 28.

Előző sztori

Labdarúgás: a hétvége teljes Csongrád megyei programja + TABELLÁK

Következő sztori

Félezer gyermeket lát vendégül a CsodaFalu a SZIN-en + FOTÓK