Sport

Labdarúgás: 76 futballpályát hitelesítettek Csongrád megyében

Labdarúgás: 76 futballpályát hitelesítettek Csongrád megyében

2015. augusztus 19., szerda
Labdarúgás: 76 futballpályát hitelesítettek Csongrád megyében
sorsolas1_gs

"Összességében elmondható, Csongrád megye pálya- és infrastrukturális rendszere fejlődik" - összegezte az idei pályahitelesítési ellenőrzés tapasztalatait Molnár János, az MLSZ Csongrád Megyei Területi Igazgatóság Biztonsági és Technikai Bizottságának vezetője az igazgatóság szerdai sajtótájékoztatóján.

Csongrád megyében a Biztonsági és Technikai Bizottság feladata, hogy évről-évre elvégezze a labdarúgópályák hitelesítését, megvizsgálva, hogy azok megfelelnek-e az MLSZ Infrastruktúra Szabályzatában foglalt előírásoknak.

Molnár János

elmondta, 65 helységben, illetve városrészben összesen 76 pályát találtak alkalmasnak, így ezek 2016. június 30-ig megkapták az engedélyt bajnoki mérkőzések rendezésére. A megyei I. osztályú klubok közül külön kiemelte Tiszaszigetet, Csongrádot, Makót, Hódmezővásárhelyt, Szentest és Algyőt, ahol a pályák "közelítenek az európai színvonalhoz". Szintén szót ejtett Nagylakról, Szikáncsról és Marosleléről, kifejtve, hogy ezen települések esetében saját akaratból, lelkesedésből, közös munka eredményeként fejlődnek a létesítmények - ezeket a csapatokat a közösségi erő jellemzi. Szatymaz kapcsán elmondta, évek óta emlegették a fejlesztés szükségességét, amely mostanra meg is valósult, akárcsak Móraváros esetében. "Móravárosban van hagyománya a futballnak, most pedig egy olyan öltözővel és pályával gazdagodtak, aminek révén egy nagyon értékes városrész gazdagodott a labdarúgással" - fogalmazott Molnár János. Csengele példájáról is elismerően szólt, ahol az évek óta tartó folyamatos épülés mellett kiemelte az utánpótlásban pallérozódó gyermekek magas számát is. A bizottság vezetője fejlesztéseket sürgetett ugyanakkor Ferencszálláson, Kübekházán, Dócon, Pusztaszeren és az UTC Kertész utcai pályáján is. Mindemellett hozzátette, Csongrád megye pálya- és infrastrukturális rendszere összességében fejlődik, ahogy tette azt az elmúlt tíz évben folyamatosan.

nogradi_tibor_sorsolas_gs

Nógrádi Tibor

, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója a sajtótájékoztatón megköszönte Molnár János munkáját, mert mint fogalmazott, "ez egy küldetés, ami egyszerre követeli meg a rugalmasságot és következetességet, hogy a fejlődés biztosított legyen, de ahol csak lehetséges, ott ne a jogszabályok jelentsenek gátat a labdarúgás számára. Molnár János ennek a kettős szerepnek évek óta kiválóan megfelel." A jövőre vonatkozóan elmondta, Kübekházán és Ferencszálláson is várhatók fejlesztések mind az infrastruktúra, mind a játéktér tekintetében, de a tervek szerint Szentesen és Makón is javulni fognak az öltözői körülmények. Kitért rá, egy hónapon belül újabb pályaépítési akciót indul a labdarúgó-szövetségnél. Az előző, hároméves ciklusban Csongrád megye élt a legaktívabban az adódó lehetőségekkel, hiszen összesen 20 műfüves pálya épült, ami az országban a legtöbb. Szeged kapcsán Nógrádi Tibor kijelentette, kezdeményezni fogja a városvezetésnél a fennálló helyzet megtárgyalását, mert mind a pályák mennyisége, mind azok minősége alkalmatlan a város futballéletének kiszolgálására. Rámutatott, a megyeegyes csapatok pályái nem alkalmasak a megyei I. osztályban elvárható körülmények biztosítására, és lépéseket kell tenni az FK 1899 Szeged, valamint a Szőregi RSE ügyében is.

65 településen, illetve városrészben összesen 76 futballpályát hitelesítettek Csongrád megyében - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=560738

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 19.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.