Egyetem

Feketenadálytő, spenót és kutyatej a gyógyulás szolgálatában

Feketenadálytő, spenót és kutyatej a gyógyulás szolgálatában

2015. augusztus 27., csütörtök
Feketenadálytő, spenót és kutyatej a gyógyulás szolgálatában

Számos reményteli, a gyógyíthatatlan betegségek szempontjából biztató kutatást végeznek a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészei. Ezeket az eredményeket most a gyógynövénykutatók egyik legnagyobb nemzetközi kongresszusán ismerhette meg a szakma. A Budapesti Kongresszusi Központban a gyógynövény- és természetes anyagkutatás legújabb eredményeit augusztus 23. és 27. között mutatták be.

Kutyatej, spenót és feketenadálytő - egyebek mellett ezeket a növényeket is vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének kutatói, akik elsősorban olyan természetes vegyületeket keresnek, amelyek gátolják a tumorsejtek szaporodását. A szegedi kutatók már eddig is mintegy 200 új természetes vegyületet fedeztek fel, van közöttük olyan, amely ma már az USA-ban és az EU-ban is törzskönyvezett gyógyszer előállítását alapozta meg, méghozzá a keratózis, vagyis a bőr tumoros elváltozását megelőző állapot kezelésére. A Budapesten megrendezett konferencián a kutatók egyebek mellett beszámoltak a daganatellenes hatású növényekkel valamint a növényi szteroidokkal kapcsolatos kutatási eredményeikről, és a gombaellenes hatású, növényi eredetű élelmiszer-adalékokkal végzett kísérletekről is. A szegedi kutatók eredményei biztatóak a ma még gyógyíthatatlan betegségekben szenvedők számára. Az intézet hagyományosan növényi hatóanyagok kinyerésével és azonosításával is foglalkozik, kiemelten a hazai növényi flóra fajaiból végzik növényi anyagok izolálását, szerkezet-meghatározását és tumorellenes, valamint rákos sejtek gyógyszerfelhalmozását elősegítő hatásuk vizsgálatát. Hogy csak néhány jelentős eredményt említsünk: a kutyatej vizsgálata során olyan anyagokat azonosítottak, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők gyógyításához járulhatnak hozzá. A feketenadálytő vizsgálata során is eredményt mutathatnak fel. Köztudottan ez a növény májkárosító vegyületeket is termel, ezért szájon át nem alkalmazható. Kételyek merültek fel a bőrön át való használatával kapcsolatban. Az SZTE Farmakognóziai Intézetének munkatársai által kidolgozott analitikai módszer és az emberi bőrön alkalmazott felszívódási vizsgálatok viszont tisztázták, hogy rendeltetésszerű használat esetén nem jelentenek veszélyt a fogyasztóra a fekete nadálytőből előállított, ellenőrzött minőségű készítmények. A máriatövis és annak hatóanyaga, a szilimarin a rézanyagcsere-zavarral járó Wilson-kórban szenvedők számára is biztonságos termékek előállítását teszi lehetővé. A gyógynövénykutatók egyik legnagyobb nemzetközi kongresszusát, a 63rd International Congress and Annual Meeting of the Society for Medicinal Plant and Natural Product Research (GA2015) című rendezvényt 2015. augusztus 23-27. között felkérésre idén a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai Intézete szervezte a Budapest Kongresszusi Központban. A 60 országból érkező mintegy 700 kutató 11 témakörben, 9 plenáris és 80 szekció előadáson, 600 poszteren ismerteti a gyógynövény és természetes anyagkutatás legújabb eredményeit. A Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézete nemzetközi elismertségét tükrözi, hogy az Intézet kapta az idei konferencia szervezői jogát. A Farmakognóziai Intézet publikációs teljesítménye révén az SZTE-n belüli rangsorokban is előkelő helyeken szerepel, az itt folyó munka színvonalát jelzi a mostani konferencián bemutatott 30 előadás és poszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.