Vélemény

Dlusztus Imre: Népvándoroltatás

Dlusztus Imre: Népvándoroltatás

2015. augusztus 28., péntek
Dlusztus Imre: Népvándoroltatás

Népvándorlás ez, mégpedig rendkívül tudatos és hihetetlenül aljas népvándoroltatás, aminek Európa térdre kényszerítése a célja. Ez egyszerre amerikai, orosz és kínai érdek.

Néhány hónappal ezelőtt az olasz kormány határozatot hozott az embercsempészek által végrehajtott bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban. Arra jutottak, hogy a menekülteket szállító hajókat el kell kobozni. Mivel a határozat nemzetközi hatású, megtárgyalta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyben az orosz és a kínai állandó tag vétót emelt a magántulajdon megsértése okán. Aki nem teljesen debil, világosan látja, hogy miről szól a történet. A világnak ma négy nagyhatalma van: az USA, Oroszország, Kína és az Európai Unió. Ezek folyamatos pénzügyi-gazdasági és néha katonai konfliktusban állnak egymással, utóbbi persze mindig más néven fut. Az Egyesült Államok a szabadkereskedelmi egyezmény bővítésére, a saját érdekeinek erőteljes kiterjesztésére tett javaslatot az Unió számára. Az Unió gondolkodik, s hogy serkentsék ebben a tevékenységében, jól szervezetten, az európai liberálisok határtalan kreténségére építve, titkosszolgálati eszközök bevetésével ráeresztenek úgy másfél millió másvallású, máskultúrájú színes embert a még fehér és keresztény többségű Európára. S ha ez a másfél millió – amivel az Iszlám Állam is fenyegetőzött – nem lesz elég, akkor ennek akár a sokszorosa is rendelkezésre áll. Az USA néhány éve „felszabadította” a rabiga alól az észak-afrikai arab államokat, amelyek mind ez idáig jól működő szűrők voltak a délebbről, keletebbről induló migrációs hullámokkal szemben. Most viszont a CIA-által kiképzett kommunikátorok – legyenek riporterek, politikusok vagy iszlám hangadók – már azzal fenyegetőznek, hogy Afrikából fiatal feketék tízmilliói készek útra kelni Európába. Népvándorlás ez, mégpedig rendkívül tudatos és hihetetlenül aljas népvándoroltatás, aminek Európa térdre kényszerítése a célja. Ez egyszerre amerikai, orosz és kínai érdek. A folyamat kristálytiszta: a hagyományos európai értékek relativizálásával, a nemzetállamok pénzügyi eszközökkel történő meggyengítésével, a demográfiai folyamatok átformálásával olyan helyzetet létrehozni, amelyben a brüsszeli idióták által irányított Unió már képtelen lesz a védekezésre. Nálunk a hírhedt december 5-i népszavazás pontosan megmutatta, milyen intellektuális és morális állapotba került az ország az internacionalizmus és a liberálbolsevizmus káros tevékenysége miatt. Azóta eltelt tíz esztendő és még mélyebbre süllyedtünk. Akkor 23 millió románnal lehetett bennünket riogatni, most ugyanazok épp az ellenkezőjével lépnek föl és a több millió migráns önkéntes befogadására buzdítanak bennünket. Mert velünk, elvileg, bármi megetethető. Rövidesen azt fogjuk hallani, hogy minden magyar család fogadjon be egy migránst. Mint ahogy szocialista politikus nem volt rest azt mondani az ATV csatornán, hogy a hazánkba érkező menekülttől először meg kellene kérdezni, hogy mikor evett utoljára, fáradt-e, s mi a foglalkozása. Ha például orvos, akkor a több ezer betöltetlen orvos állás egyikére kellene irányítani. Népes családjával együtt. Mintha nem a zöldhatáron, törvénytelenül jött volna. Mintha nem lenne ezernyi veszély egy menekült befogadásában, ha épp muzulmán. Hogy gyűlöletet keltenék? Nem hinném. Ott volt a párizsi szerkesztőség esete és ott vannak a félelmet keltő változások Franciaország több nagyvárosában, Hollandiában és Belgiumban. Anderlechtben egy időközi önkormányzati választáson négy szomszédos körzetben muszlim vallású jelölt nyert. Kijelentette, hogy bevezetik a saríát, a muzulmánok igazságszolgáltatását. Mindezt persze magunknak köszönhetjük. Az európai ember a saját telhetetlenségével és rosszul kompenzált bűntudatával (gyarmati világ) megteremtette az alapokat ahhoz, hogy Marseille több városrésze Tuniszhoz hasonlít, hogy Norvégiában a lakosság harmada pakisztáni és indiai segédmunkás, hogy Londonban a metrón közlekedők kétharmada színes, hogy Franciaország lakosságának egyötöde muszlim, hogy itthon kigúnyolhatják a kormányt a plakátjai miatt. „Illegálisan vagy az Egyesült Királyságban? Menj haza vagy nézz szembe a letartóztatással!” – közli angolul a brit kormány a migránsokkal. „A csempészek hazudnak! Gazdasági okokból nem jár menedékjog Ausztriában!” – így az osztrák kormány németül. „Megtisztítjuk Badalonát! A Raval nem válhat iszlám gettóvá!” – üzeni spanyolul az ottani kormány. A dán szociáldemokraták azt mondják: „Ha Dániába jössz, dolgoznod kell!” Az osztrák szocik még keményebbek: „Vége a hamis toleranciának! A német kötelező! Nincs török tolmács! Nincs minaret!” Az üzenetek befelé szólnak, az állam polgárainak, a szavazóknak. Hogy tudják, mit gondol az egészről a cselekvésre felhatalmazott kormány vagy a tetterős párt. A titkosszolgálatok minden bizonnyal ezen a térfélen is nagy erőkkel dolgoznak. Zajlik a beérkezők beazonosítása, bár a kiképzett terroristák lazán veszik az akadályokat Szíriából Münchenig. Mindazonáltal nagyon valószínű, hogy a kormány sokkal több ismerettel rendelkezik, mint amennyit nyilvánosságra hoz. Biztosra vehető, hogy a migránsokat szervező, jól fizetett és komoly erőkkel megtámogatott hálózatról szinte mindent tudunk, még sincs elegendő eszköz a kezünkben a hatékony föllépésre. Itt a CIA, a KGB és a Csinji Vej (kínai titkosszolgálat) dolgozik ránk, európaiakra. Ha nem így lenne, nem így történnének a dolgok. Ezek az emberek minden félelem nélkül, majd hogy nem jól öltözötten, euró ezrekkel kitömve, de legalább papírok nélkül, magabiztosan, az útvonal és a jogaik biztos tudatában masíroznak ide. Nem a gazdagabb, békésebb arab országokba indulnak, nem Katar, Dubai, az Emírségek, Szaúd-Arábia, de még Jordánia sem az úti cél, hanem a több ezer kilométerre lévő Európa. Aggasztó a közeljövő. Még többen jönnek, ezt jelzi a tegnapi háromezres csúcs. Lassan már ideiglenesen elszállásolni se tudjuk őket. Egy idő után kritikussá válik a beazonosíthatóságuk is a háromnapos korlát miatt. Mit teszünk? Átzsilipeljük őket nyugatra? És a nyugati világ mit fog tenni? Egy idő után elindul visszafelé az áradat. De akkor már nem lesz ilyen viszonylag békés a vonulás. Ezek a szerencsétlenek a boldogabb élet reményében, agymosottan vállalják a megpróbáltatásokat. De ha majd kiderül, hogy még sincs állás, lakás, rendes étel és szociális háló, akkor becsapottként, haraggal, bosszúvággyal jönnek vissza. Vagy maradnak.

Dlusztus Imre

"Népvándorlás ez, mégpedig rendkívül tudatos és hihetetlenül aljas népvándoroltatás, aminek Európa térdre kényszerítése...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.