Több tízezer forint gyűlt össze a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat javára azon a jótékonysági akción, amelynek keretében bárki megkóstolhatta augusztus 20-án az ország és Szeged tortáját a Huszár Mátyás rakparton.
A RakpartFeszt programsorozatához csatlakozó eseményen Magyarország tortája mellett szegedi és Szeged környéki cukrászdák által felajánlott tortákat kóstolhattak, akik valamilyen összeget bedobtak a becsületkasszába. Bár az így összegyűlt pontos végösszeg ottjártunkkor még derült ki, az bizonyos, hogy az adományozók több tízezer forinttal támogatták a koraszülött mentést. A segítség szükségességét igazolja az a tény, hogy az országban található kilenc újszülötteket mentő szolgálat közül a szegedi központban regisztrálják a második legtöbb riasztást, évente átlagosan 1300-at. A mentés során évente nagyjából 45 ezer kilométert tesz meg a koraszülött mentőautó.
A csemegéző fesztiválozók összességében pozitív véleménnyel voltak az ország tortájáról, kiemelve, hogy az éppen kellően édes és karamellás, a pálinka pedig nem uralkodik el a sütemény ízvilágában. Szó Gellért salgótarjáni cukrász készítette a tortát, amely magyar sárgabarack, csokoládé, mandula és karamell kombinációja a pálinka aromájával megbolondítva. Készítője elmondta, hogy az édességet gyerekek is fogyaszthatják, a recept ugyanis csak kis mértékben tartalmaz pálinkát, amelynek alkoholtartalma a főzéskor elpárolog.
A helybéli cukrászdák által felajánlott édességek közül kiválasztották az eseményen Szeged tortáját is. A győztes finomság végül a Kati cukrászda és Szabadi István alkotása lett, amely egy a Gru című mesefilm kapcsán népszerűvé vált minionok egyikének köpenyébe bújtatott csokoládétorta. A cukrász portálunk kérdésére elárulta, ez a recept nagy slágernek számít, számos megrendelést kapnak erre a tortára. „Szívesen készítem, mert ez egyrészt egy vidám mesefigura, másrészről pedig a csokitortát mindenki szereti” – fogalmazott Szabadi István.
no images were found
Csokis minion lett Szeged tortája – több tízezer forint gyűlt össze a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat javára. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=560978
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 20.