Közélet

Böjte Csabával ünnepelt a Homokhátság + FOTÓK

Böjte Csabával ünnepelt a Homokhátság + FOTÓK

2015. augusztus 20., csütörtök
Böjte Csabával ünnepelt a Homokhátság + FOTÓK
szabadteri_szentmise_morahalom36_gs

Szent István ünnepe alkalmából immár harmadik alkalommal rendezték meg Szent István Kenyere címmel a térségben élő keresztények találkozását szolgáló homokháti búcsúünnepet.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mórahalom 2012-ben rendezte meg első alkalommal a Homokháti búcsút, a térség településének közös ünnepét. A Homokhátság minden katolikus közössége megmozdul ilyenkor, és ki busszal, ki gépkocsival, ki gyalogosan indult a térség búcsúünnepére. A szabadtéri mise előtt a csíkszeredai ROLE zenekar koncertezett, és gyűjtést is hirdettek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. Idén

Böjte Csaba

ferences rendi szerzetes és

Kondé Lajos

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke a kistérség valamennyi plébánosának részvételével celebrált szentmisét, amelyet gyertyás körmenet követett. A rendezvény a térségben egyedülálló összefogásról tanúskodik, hiszen a Homokhátság minden településének plébánosa, egyházközsége és érdeklődő családja részt vesz ezen a közös ünnepen, melynek célja, hogy az ünnep igazi értékeire irányítsa rá a figyelmet. Beszédet mondott

Nógrádi Zoltán,

Mórahalom polgármestere.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke celebrált szentmisét a Homokhátságon.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=560858 Posted by Szegedma Hírportál on2015. augusztus 20.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.