Kultúra

A szegedi szerb templom harangjára gyűjtenek + FOTÓK

A szegedi szerb templom harangjára gyűjtenek + FOTÓK

2015. augusztus 14., péntek
A szegedi szerb templom harangjára gyűjtenek + FOTÓK
ortodox_napok_megnyito04kf

Jótékonysági rendezvénytől hangos a szegedi szerb templom, a háromnapos Szerb Ortodox Napok programsorozatát második alkalommal rendezik meg idén.

A rendezvényt csütörtök este nyitotta meg

Görög Tibor

, a Szerbiai Köztársaság tiszteletbeli konzulja, a rendezvény fővédnöke. A szerb ortodox napokon gasztronómiai érdekességekkel, tánc- és főzőbemutatóval, kiállításokkal, könyvvásárral és templomi ereklyék bemutatásával is várják az érdeklődőket. A programsorozat azonban több, mint három napi mulatozás: a szerb templom harangjára gyűjtenek adományokat, de felajánlásokat várnak a Partiscum Takarékszövetkezet 57600101-11062505-ös számlaszámára is. A rendezvény idejére több kiállítás is nyílik a templomban,

Jószai Sándor

ikonjai,

Jaksity Iván

fotói mellett fiatal szerb művészek alkotásai is megtekinthetőek lesznek a tárlatokon. A kulturális szekció mellett a zene és a gasztronómiai élvezetek sem maradnak ki a rendezvényről: a Bánát együttes muzsikája mellett táncház, ortodox könyvek vására és számtalan délvidéki ételkülönlegesség – többek között grillrácson sült razsnyica, csevapcsicsa és pljeskavica - is a programsorozat részét képezi. A rendezvényről

ITT

olvashat többet.

A szerb ortodox napokon gasztronómiai érdekességekkel, tánc- és főzőbemutatóval, kiállításokkal, könyvvásárral és...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.