Közélet

Szijjártó: kiváló a visegrádi együttműködés

Szijjártó: kiváló a visegrádi együttműködés

2015. július 6., hétfő
Szijjártó: kiváló a visegrádi együttműködés
Szijjártó Péter; Antall József

Kiváló a visegrádi országok együttműködése, ugyanakkor természetesen vannak kérdések, amelyeket részleteiben másként látnak az országok - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a harmadik Antall József Nyári Egyetem megnyitóján, hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter

hangsúlyozta: minden közép-európai országnak érdeke a szoros visegrádi együttműködés. Magyarország szempontjából is rendkívül fontos, ugyanis a visegrádi országok csak akkor felelhetnek meg a kihívásoknak, ha fenntartják mostani szoros együttműködésüket - vélekedett. A miniszter kiemelte: ha a visegrádi országok nem fogtak volna össze ennyire, sok európai kérdésben nem születtek volna nekik kedvező döntések. Példaként említette a kohéziós politika és a közös agrárpolitika alakítását, és úgy látja, az uniós bővítési és szomszédságpolitika is más lenne, ha a V4 országai nem hallatnák közösen a hangjukat. A külügyminiszter, a nyári egyetem egyik fővédnöke Magyarország jelenlegi helyzetére utalva hangsúlyozta: azok, akik csaknem huszonöt évvel ezelőtt elindították a visegrádi együttműködést, nagy érdemeket szereztek. A visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kooperációja egyedülálló integrációs forma az Európai Unión belül. Az eseményen, amelyen a diplomáciai testület több képviselője is részt vett, Szijjártó Péter azt mondta, nagyon súlyos kihívások érik Európát, és a visegrádi együttműködésnek nagy szerepe van abban, hogy a közép-európai államok sikerrel meg tudnak felelni ezeknek. A miniszter a visegrádi országok előtti kihívásként említette az energiabiztonság megteremtését, az EU bővítésének és a keleti partnerség kezdeményezésének a támogatását, az ukrajnai helyzet békés rendezését, hogy Ukrajna erős és stabil legyen, valamint az illegális bevándorlási nyomás kezelését. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: idén már csaknem 72 ezer illegális bevándorló lépte át Magyarország határát, ez a szám több, mint bármely más uniós tagállam esetében. Ebben a helyzetben a visegrádi partnerek szolidaritásukról és segítségükről biztosították Magyarországot.

Antall Józsefné

, az Antall József Tudásközpont alapítója elmondta: harmadszor rendezik meg a nyári egyetemet, a részt vevő fiatalok 22 országból érkeztek, ami azt mutatja, hogy nagy nemzetközi rangja van a rendezvénysorozatnak.

Frank Spengler

, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviselet-vezetője arra emlékeztetett, hogy 25 éve volt az első szabad választás Magyarországon a négy évtizedes kommunista kormányzás után. A voksolást követően Antall József alakíthatott kormányt, aki az európai értékeket hangsúlyozva sikeresen érvelt a közép-európai együttműködés mellett, és Magyarországnak hídszerepet szánt Közép- és Délkelet-Európa között - idézte fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.