Nyolc hektáros tűz keletkezett szerdán délután


Két nagyobb és több kisebb szabadtéri tűzesethez is riasztották az egységeket az elmúlt huszonnégy órában - áll a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
Nyolchektáros területen égett szerdán délután a gabona és a kaszáló Szatymaz területén. A riasztást követően kisteleki, szegedi és kiskunfélegyházi egységek érkeztek a helyszínre. Az oltást a balástyai önkéntes egység is segítette. Húsz tűzoltó mintegy három órán át küzdött a lángokkal, amelyek három tanyát, valamint további három hektár lábon álló gabonát is veszélyeztettek. A tűzoltóknak sikerült mind az épületeket, mind pedig a szomszédos gabonatáblát is megvédeniük. A hatalmas füst miatt a látótávolság tíz méter alá csökkent, ezért a környező útszakaszt a rendőrség az oltás idejére lezárta. Szerdán délután Mórahalom külterületén is meggyulladt az avar és a kiszáradt aljnövényzet, mintegy egy hektáros területen. A szegedi hivatásos tűzoltók, valamint a mórahalmi önkéntes egység avatkozott be. Három vízsugárral, két óra alatt fékezték meg a lángokat. A tűzesetekben senki sem sérült meg.