Kultúra

Navracsics Tibor: a kreatív ipar területén Európa nagyhatalomnak számít

Navracsics Tibor: a kreatív ipar területén Európa nagyhatalomnak számít

2015. július 30., csütörtök
Navracsics Tibor: a kreatív ipar területén Európa nagyhatalomnak számít

A kreatív ipar Európában egyre több munkahelyet teremt, az egyes országok hagyományai ezen a területen sikeresen ötvöződnek az innovációval – jelentette ki Navracsics Tibor Kapolcson, a Művészetek Völgye Design Terminál Udvarában tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen.

Az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos úgy fogalmazott, hogy míg a gazdaság területén Európa versenyelőnye Amerikához viszonyítva kérdéses, addig a kreatív iparban, amely Európában 7-8 millió embert foglalkoztat, nagyhatalomnak számít.

Navracsics Tibor

hangsúlyozta, hogy a közeljövőben Budapest fontos regionális központja lehet a V4-ek országainak, hiszen kulturálisan számos dolog köt össze bennünket, így a következő időszak az együttműködésről szólhat a kreatív ipar területén is. Európában a kreatív ipar elválaszthatatlan a nemzeti identitástól. Az Európai Bizottság célja pedig az, hogy ”ezen identitások áramoltatásával” lehetővé tegye, hogy az egyes nemzetek megismerjék egymást - fogalmazott az uniós biztos. Hozzátette: a Kreatív Európa program célja az alkotók, a művészek mobilitásának elősegítése, akik céljaik megfogalmazásánál nem csupán anyagi lehetőségeiket mérlegelik, de döntésük során nagy jelentősége van a kreativitást ösztönző környezetnek is. Az uniós pályázati rendszer fontos célja, hogy az Európában indult cégeket "meg tudja tartani európainak" és a siker reményében ezek ne települjenek át az Egyesült Államokba.

Böszörményi-Nagy Gergely

, a Design Terminal főigazgatója, arról beszélt, hogy a magyar vállalati szektornak fel kell ismernie, hogy a kreatív munkaerő arányának növekedése eredményezheti a versenyképesség növekedését. Hangsúlyozta: fontos a vállalkozások kockázatvállalásának elősegítése illetve egy "nyitott és bátor támogató jelenléte", aki lehet akár egy város polgármestere is. Budapest azon 30 város közé tartozik, amely az európai trendeket potenciálisan meghatározza – emelte ki a főigazgató.

Petrányi Barna

, az Utcaszínház vezetője szerint a kultúra területén egyre fontosabb a minőség, míg a verseny és kooperáció kettőséből ezen a területen Európában inkább a kooperációt kell erősíteni. A beszélgetés moderátora Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója volt. Az idén 25 esztendős Művészetek Völgye vasárnapig várja a látogatókat zenei-, kulturális-, művészeti-, családi- és gyermekprogramokkal Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.