Közélet

Illegális bevándorlás: a Csongrád megyei tapasztalatokat összegezték

Illegális bevándorlás: a Csongrád megyei tapasztalatokat összegezték

2015. július 9., csütörtök
Illegális bevándorlás: a Csongrád megyei tapasztalatokat összegezték
migranskonferencia09_gs

A honvédség bevetését, a migráció felderítésében résztvevők – így például a polgárőrség – kiemelt támogatását és határsértők által okozott mezőgazdasági károk kompenzálását is felvetették azon a konzultáción, melyen 43 Csongrád megyei település képviseltette magát.

Több mint 2300 határsértővel szemben intézkedtek Csongrád megyében a hét első napján, július 6-a és 8-a között. A megyei településekre nehezedő migrációs nyomás felmérése, a konkrét problémák összegzése volt a célja annak a konzultációnak, amit

Juhász Tünde

kormánymegbízott kezdeményezett. A fórumon elhangzottakról, a felvetődött kérdésekről és a települések által megfogalmazott kérésekről egy összegzést készít a kormányhivatal, amit eljuttat a magyar kormánynak. „Az illegális migráció mértéke miatt újszerű problémával néznek szembe a Csongrád megyei települések. A kormányzat több lépést is tett, a folyamatban lévőkről, így például az ideiglenes biztonsági határzárral kapcsolatos lépésekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a megye lakosságát” – jelentette ki Juhász Tünde. „A nagyszámú illegális bevándorló ellenére egyetlen alkalommal sem tapasztaltuk azt, hogy akár a hatóságok, a civil szervezetek vagy a lakosság elmulasztotta volna a humanitárius segítségnyújtást” – szögezte le a konzultáción

Nógrádi Zoltán

. Mórahalom polgármestere szükségesnek nevezte a rendkívüli helyzet koordinált kezelését, és rámutatott arra is, hogy amint biztossá vált, hogy ideiglenes határzár lesz, még tovább növekedett a határsértők száma. Elmondta, hogy homokhátsági települések polgármesterei közbiztonsági egyeztető fórumokat tartanak, s közösen fordultak a Belügyminisztériumhoz, és egyszeri,

csaknem 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak

az illegális migrációhoz kapcsolódó többletköltségek finanszírozására, például a migránsok által hátrahagyott hulladék összegyűjtésére és kezelésére, továbbá a helyzet kezelésében résztvevő civil szervezetek működésének támogatására. Mint elmondta, ezen feladatok támogatásra továbbra is szüksége van a településeknek, másik fontos feladatként a tűzvédelmi rendszer fejlesztését említette. Ha ugyanis a nyári időszakban például egy eldobott cigarettacsikk miatt Röszke, Ásotthalmon vagy Mórahalom határában tűz üt ki, akkor mire Szegedről kiérnek a tűzoltók, addigra leéghet a fél falu. Nógrádi Zoltán a migránsok felderítésében részt vevő civil szervezetek, így például a polgárőrség külön támogatását nevezte meg a harmadik legfontosabb feladatként, és kitért arra is, hogy mennyire fontos a rendőri jelenlét a lakosság szubjektív biztonságérzetének növeléséhez. Mórahalom polgármestere beszámolt arról is, hogy

a homokhátsági települések közösen kérik a mezőgazdasági károk enyhítését a kormánytól.
migranskonferencia08_gs

Szatmári Imre

, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a tűzvédelemhez szükséges erők és eszközök rendelkezésükre állnak. Kijelentette, a migrációs helyzetet ők is vizsgálták, de eddig nem tartották indokoltnak, hogy fokozzák technikai eszközállományt és személyi bevethetőséget fokozzák. A tűzesetek keletkezési okát is vizsgálják minden alkalommal, eddig egyetlen esetet sem tudtak visszavezetni az illegális migránsokra. „Simán átjönnek a migráns csoportok a határon, úgy vonulnak, mint a vadlibák ősszel” – erről már

Fackelmann István

, Ásotthalom alpolgármestere beszélt a konzultáción, aki úgy értékelte, hogy az embercsempészet tekintetében az unió leggyengébb láncszeme Magyarország. Arra volt kíváncsi, hogy az ideiglenes biztonsági határzár megépítéséig milyen tervei vannak a hatóságoknak a helyzet kezelésére. Felvetette, hogy a honvédség segítségét is kellene kérni, illetve azt is javasolta, hogy a határsértők felderítésében résztvevő rendőrök mellé kutyákat is vessenek be. Ez utóbbit azért tartaná indokoltnak, mert ha egy nagyobb migránscsoport érkezik, akkor az intézkedő rendőrök elől egy részük megpróbál elmenekülni, az ő megtalálásukban sokkal hatékonyabb egy négylábú. Az ideiglenes biztonsági határzár megépülése a migrációs útvonalak megváltozását vonja maga után – hívta fel a figyelmet a konzultáción Deszk képviselője. Mint elmondta, a település külterületét érinti a migráció, ott fognak el határsértőket, sok az eldobált szemét is. Algyő polgármestere,

Molnár Áron

pedig arra volt kíváncsi, hogy igazak-e a pletykák, hogy Nagyfán állandó befogadóállomást szeretnének létesíteni. Reményét fejezte ki, hogy ez nem történik meg.

Seres József

, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága vezetője azt válaszolta, hogy még nincs végleges döntés a kérdésben, amint megszületik, elsőként a polgármestert fogja értesíteni.

Szinte kizárólag Szerbia felől érkeznek a migránsok

Az illegális migránsok száma egyre nő, idén az első félévben 56 ezer határsértővel szemben intézkedtek megyénkben. Erre a számadatra is támaszkodva a magyar rendőrség legnagyobb migráns-beszállítójának nevezte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot

Lukács János

dandártábornok. A megyei rendőr-főkapitány –

akárcsak a mórahalmi gazdafórumon

– az ismertetve kitért arra is, hogy az általuk előállított határsértők majdnem kivétel nélkül Szerbia felől érkeznek hazánkba. Elmondta azt is, hogy sok esetben a migránsok életkorának a megállapítása is hosszadalmas, több kinézetük alapján ötvenes éveiben járó vallja ugyanis magát fiatalkorúnak, így egy orvos állapítja meg valós életkorukat. Egészségügyi áteresztő pontot is létesítettek a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen, ahol eddig 6660 személyt látott el az ott szolgálatot teljesítő hat orvos és négy felcser. Lukács arról számolt be, hogy bővíteni tudják az egészségügyi állományt további 3 orvossal, illetve a röszkei hangárban öt, míg az egészségügyi áteresztő pontnál két szanitéc foglalkoztatására nyílik lehetőség.

Ahogy beszámoltunk róla, ebola nem fordult elő

, és ahogy Lukács János megjegyezte, nem is kell pánikot kelteni. Az embercsempészet mértéke is megnövekedett az utóbbi időszakban, mellyel kapcsolatban a dandártábornok leszögezte, mindenkinek tudnia kell, hogy az ítélkezésben lezajlott egyeztetés nyomán embercsempészés bűntett esetében az ügyészség indítványára a bíróság végrehajtandó szabadságvesztést szab ki.

Seres József

, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága vezetője arról számolt be, hogy a hazánk által kezelt bevándorlási kérelmek 90%-át ők intézik. A számok igencsak beszédesek: 2013-ban 17 ezer menedékkérőt regisztráltak a dél-alföldi régióban, tavaly 37 ezret, idén az első félévben pedig már 52 ezret. Kitért arra is, hogy tavaly a kérelmezők több mint a fele volt koszovói állampolgár, de idén március óta gyakorlatilag egy kérelmezőt sem regisztráltak onnan, sok azonban az afgán, a szír, a pakisztáni és az iraki.

43 Csongrád megyei település képviseltette magát azon a konzultáción, amelynek célja a településekre nehezedő migrációs nyomás felmérése volt. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=552575

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.