Ebola: További forrásokkal segíti Brüsszel az érintett országokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

További 450 millió euró (kb. 140 milliárd forint) támogatásról döntött pénteken az Európai Bizottság azon afrikai országok számára, amelyeket a legsúlyosabban érint az ebolajárvány – közölte az MTI.

Sierra Leone 171,4 millió, Libéria 121 millió, Guinea pedig 148,9 millió euró uniós támogatást kaphat a talpra álláshoz. További nyolcmillió euróból az unió olyan projekteket fog finanszírozni, melyek mindhárom országot érintik.

Az unió célja a járvány utáni időszak finanszírozásának segítése. Egészségügyi, mezőgazdasági, infrastrukturális, oktatási, közlekedési, szennyvízkezelési projektek valósulhatnak majd meg uniós pénzekből, és az EU az érintett országok gazdasági stabilizációját is segíteni szeretné.

“A vészhelyzet mindaddig nem múlik el, míg az új esetek száma nulla nem lesz” – idézi a bizottság közleménye Hrisztosz Sztilianidiszt, a bizottság humanitárius válságkezelésért felelős tagját, aki az ebolajárvány elleni uniós intézkedéseket is koordinálja. A politikus hivatalosan az ENSZ által összehívott New York-i konferencián teszi majd meg hivatalosan a felajánlást az unió részéről. A ciprusi biztos tudatta azt is, hogy mivel Libériában továbbra is észlelnek új megbetegedéseket, továbbra is magas szintű készültségre van szükség.

A felajánlás révén az uniós intézmények hozzájárulása az ebolajárvány elleni fellépéshez és a kialakult helyzet kezeléséhez 869 millió euróra (mintegy 271 milliárd forint) emelkedik.

Neven Mimica nemzetközi fejlesztésért felelős uniós biztos emlékeztetett, hogy a járvány nem csak egészségügyi katasztrófa, de súlyos károkat okozott a gazdaságban, az oktatásban és a kereskedelem területén is, ezért is kell ezeknek az országoknak ilyen szerteágazó területeken segítséget nyújtani.

Előző sztori

Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot – ezúttal Salgótarjánban

Default thumbnail
Következő sztori

Illegális bevándorlás: a kormány együttműködésre kérte fel a karitatív szervezeteket

Legutóbbi hasonló cikkek