Közélet

Illegális bevándorlás - Nógrádi Zoltán: ez már népvándorlás, aminek a frontvonalán vagyunk

Illegális bevándorlás - Nógrádi Zoltán: ez már népvándorlás, aminek a frontvonalán vagyunk

2015. június 28., vasárnap
Illegális bevándorlás - Nógrádi Zoltán: ez már népvándorlás, aminek a frontvonalán vagyunk
nogradi_zoltan_morahalom

A tűrőképességünk határára érkeztünk, ezt a hatalmas tömeget nem tudjuk befogadni - mondta vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján az illegális bevándorlással kapcsolatban Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.

"Európa kapui tárva-nyitva állnak. Ennek az a következménye, hogy kontroll, szabály és rend nélkül áramlik az illegális bevándorlás tömege az Európai Unió irányába, Európa belseje felé" - nyitotta gondolatai sorát a városvezető, hozzátéve, az EU ezzel azt az üzenetet közvetíti a külvilág felé, hogy korlátlanul tud befogadni más földrészekről, országokból származó menekülteket, vagy éppen bevándorlókat, és képes arra, hogy ellássa ezeket a tömegeket, illetve megfelelő minőségben munkával, otthonnal, egzisztenciával tudja biztosítani a megélhetésüket. "Ez a jelenlegi helyzet, amit mi innen a frontvonalról érezhetünk, hiszen mi vagyunk Magyarország azon határtelepülés-rendszere, ezzel együtt az Európai Unió határvidékének őrzői is, akik először találkozunk ezzel a folyamattal" - mondta a polgármester. A Homokhátságon élők nevében rámutatott, soha, egyetlen egy alkalommal sem tagadták meg az emberi segítségnyújtást egyetlen egy rászorulttól, egyetlen egy bevándorlótól és menekülttől sem. "Ugyanakkor

sajnos a tűrőképességünk határára érkeztünk!

Egy-egy forgalmasabb időszakban néhány nap alatt több ezren vonulnak keresztül rajtunk. Nekünk ma már nem elegendő sem a türelmünk, sem a biztonságérzetünk, sem az élelmünk, sem a közösségi tereink, ahogy a kertjeink, a lakásaink, az otthonaink, a gazdálkodó területeink, a köztereink, az intézményeink sem. Ezt a hatalmas tömeget nem tudjuk befogadni" - hívta fel a figyelmet, majd úgy fogalmazott,

"ez ma már népvándorlás, aminek a frontvonalán vagyunk, és sajnos most már nem tudjuk a normális életviszonyokat fenntartani ilyen teher és ilyen kemény élethelyzet mellett."

Ezt követően kitért rá, bántónak és nehezen értelmezhetőnek találják, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) - pártpolitikai kérdéssé téve a problémát - azt hangoztatja, hogy nincs menekültügy, nincs migrációs kérdés, nincs illegális határátlépés. "Ezzel azt mondják, hogy amivel minden nap szembe kell néznünk, az hazugság. Ez felháborítja az itteni népességet, a homokhátság lakóit, ezzel együtt pedig azt az üzenetet hordozza, hogy az MSZP és a DK nem véd meg minket - pártpolitikai alapon - ettől az új népvándorlási hullámtól. Nem hajlandóak tudomásul venni segélykiáltásunkat. Azt szeretnénk kérni az MSZP-től és a DK-tól, hogy ne pártpolitikai kérdésként kezelje a mindennapi életünket, családok ezreinek biztonságát!" - üzente határozottan

Nógrádi Zoltán

az ellenzéki pártok felé. Felidézte,

Gyurcsány Ferenc

egykori miniszterelnök, a DK elnöke néhány évvel ezelőtt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás esetében

"az erdélyi magyarokat lerománozva féltette az országot a román bevándorlástól, most viszont a Pakisztánból, Afganisztánból, Nigériából és más egyéb országokból érkezőket úgy minősíti, mint akiket nekünk itt kötelességünk ellátni."

Hozzátette, a térség polgármesterei szintén rossz néven veszik, hogy szegedi kollégájuk, "

Botka László

azt nyilatkozza, hogy egyáltalán nincs migráció a térségben, a szegediek egyáltalán nem találkoznak illegális határátlépőkkel, és semmiféle problémát nem jelent a térségnek, így Szegednek sem ez a rendkívüli helyzet, amely az újkori népvándorlásnak köszönhető." Mórahalom polgármestere a sajtótájékoztatón az alábbi kérdéseket fogalmazta meg a két általa említett ellenzéki párt felé: - miért tagadják le ezek a politikai pártok a valóságot? - miért nem veszik tudomásul a kérésünket? - miért nem hallják meg a hangunkat? - vajon az MSZP-nek, a DK-nak, Gyurcsány Ferencnek és Botka Lászlónak mi érdeke fűződik ahhoz, hogy letagadja a mindennapi valóságunkat, ezáltal azt üzenve az itt élőknek, hogy nem védenek meg minket attól a helyzettől, aminek nap mint nap ki vagyunk téve? Nógrádi Zoltán szerint a fennálló probléma egy népvándorlási kérdés, amiben a magyaroknak egységben, egy nemzeti minimumot megképezve lenne szükséges kitalálnia és megalkotnia azt a módszert, amellyel meg tudják magukat védeni. Azzal együtt, hogy ezek az eljárások az európai jogszabályoknak, illetve az emberiességi szempontoknak is megfeleljenek.

A Homokhátság nem bírja már el az illegális migránsok népvándorlását - Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester szerint az EU rossz üzenetet közvetít. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=550205

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.