Sport

Futsal: az NB I a tét Pioneers ellen az SZTE EHÖK SE számára

Futsal: az NB I a tét Pioneers ellen az SZTE EHÖK SE számára

2015. június 14., vasárnap
Futsal: az NB I a tét Pioneers ellen az SZTE EHÖK SE számára
szte_ehok-gocsej15kf

Egyetlen lépésre került az élvonalba jutástól az SZTE EHÖK SE, miután a futsal NB II rájátszásában a második helyet szerezte meg, így kivívta a jogot, hogy az NB I kilencedik helyezettje ellen játszhasson egy párharcot a feljutásért.

Miután a már biztos bajnok és feljutó

Göcsej otthonában nyerni tudtak

Bullás Imréék

, a Nyírgyulaj előtt megszerezték a rájátszás második helyét, így pedig az élvonal kilencedik helyezettje, a békéscsabai Viharsarki Pioneers FC elleni két mérkőzés választja el csupán az SZTE EHÖK SE-t a futsal legmagasabb osztályától. A szegediekre nem vár könnyű feladat a hosszú szezon végén, ugyanakkor ha már ilyen közel kerültek a feljutáshoz, mindenképpen élnének ezzel a lehetőséggel.

Online

Hétfőn 19 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk az SZTE EHÖK SE - Pioneers VFC futsal osztályzó mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

„Több arcunk is van, ez azonban előfordul a csapatsportokban, főleg, ha olyan fiatal csapatról van szó, mint a miénk. Amit elrontottunk Nyírgyulajban, azt visszahoztuk Zalaegerszegen. Már elértük azt a szintet, hogy innentől csak egy hajszálon múlik a történet, bár a Békéscsabának van NB I-es múltja, de biztos vagyok benne, hogy ha a jó mentalitással fogunk pályára lépni hétfőn, akkor a hazai meccset mindenféleképpen meg fogjuk tudni nyerni. Hogy mekkora különbség lesz a két csapat között, az a pillanatnyi formától is függ, illetve függhet attól is, hogy milyen összeállításban tud eljönni ellenfelünk hétfőn, bár távolsági probléma nincs” - mondta el portálunknak

Cserenkó

Szabolcs, az SZTE EHÖK SE edzője. A hétfői odavágót követően nem kell sokat várni a visszavágóra sem, csütörtökön Békéscsabán másodjára is összecsap a két csapat. Ahogy Cserenkó Szabolcs fogalmazott, ez nem lehet probléma a csapat számára, hiszen a nagypályás szezon végeztével már mindenki szeretne ezen az osztályzón túl lenni. „Az európai futballban ez az időszak, június közepe nem igazán a motivációról szól már. Jó, hogy nem húzzuk-halasztjuk a dolgot. Úgy gondolom, mentálisan, egyénileg, technikailag jobb a csapatom, ugyanakkor a csabaiaknak nagyobb rutinjuk van, és jó játékosok alkotják az ő keretüket is természetesen. Ha kellően motiváltak, fegyelmezettek és koncentráltak leszünk, akkor itthon győzhetünk” - fogalmazott az egyetemisták edzője. A két gárda még a szezon elején találkozott egymással, igaz, akkor jóval kisebb téttel bíró meccseken, hiszen felkészülési találkozón mérték össze tudásukat, amiből Cserenkó Szabolcs nem szeretne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a két együttes kerete azóta átalakult. „E mellett persze nem rossz dolog az, hogy nagyjából ismerjük őket, és tudjuk, hogy milyen játékstílust és játékerőt képviselnek. Nagyon jóban vagyok az ellenfél edzőjével, Kiss Lászlóval, aki elmondta, hogy a szezon során nem tudtak mindig a legjobb csapatukkal kiállni. Beszéltünk is erről télen, hogy mi lesz akkor, ha mi játszanánk egymással az osztályzót. Nagyon szeretném azt, hogy sikerüljön feljutnunk, igaz, hogy három éves ciklust vázoltunk fel magunknak, de ha sikerül az első évben, akkor ez nem biztos, hogy fájna valakinek is” - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Cserenkó Szabolcs. A szegediek trénere elképzelhető, hogy újra számíthat

Igor Bilicre

, a keret többi tagja egészséges, így gyakorlatilag a legerősebb csapat szállhat harcba hétfőn este.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.