Bulvár

Elefántok, zebrák, tigrisek - Szegeden a Magyar Nemzeti Cirkusz + FOTÓK

Elefántok, zebrák, tigrisek - Szegeden a Magyar Nemzeti Cirkusz + FOTÓK

2015. június 3., szerda
Elefántok, zebrák, tigrisek - Szegeden a Magyar Nemzeti Cirkusz + FOTÓK
cirkusz04kf

Június első felében Szegeden mutatja be Afrka show című produkcióját a Magyar Nemzeti Cirkusz. Portálunkkal most páros jegyet nyerhet az előadásra!

Már-már nem is érkezhetne el a nyár és a jó idő Szegedre a Magyar Nemzeti Cirkusz nélkül. Közel húsz éve miden évben a Tisza-parti városban turnézik Magyarország legszínvonalasabb cirkusza. Az idei évadban Afrika, azon belül is Kenya varázslatos világát elevenedik meg a Csongrádi sugárút és a Gáz utca sarkán felállított sátorban. 2013-ban édesapjától vette át a cirkusz vezetését Magyarország egyedüli Arany Pierrot-díjasa, ifjabb

Richter József

, akit a társulat mindennapjairól kérdeztünk.

- Hogyan tud 21 éve töretlen sikerrel működni a társulat?

cirkusz02kf

- Azt gondolom, hogy a siker kulcsa talán az, hogy minden évben új műsorral és Magyarországon a legszínvonalasabb műsorral jelentkezünk. Idáig, a 21 év alatt nem volt más cirkusz, ami ezt felül tudta volna múlni. Az idei Afrika show is azért született meg, hogy egy teljesen más koncepcióból mutathassuk be művészeinket.

- Akik az utóbbi években rendszeresen látogatták a cirkusz előadásait, felfedezhették, hogy az ön bátyja, Richter Flórián és lovas csoportja nem szerepel a repertoárban. Mi ennek az oka?

- A testvérem jelenleg az utazó Fővárosi Nagycirkusszal turnézik, így egy ideje sajnos szétváltak az útjaink, de ha minden úgy alakul, akkor a jövő évadban újra porondra fog állni a mi cirkuszunkban.

- Két évvel ezelőtt lett ön a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, és bár több párhuzam is húzható az édesapja és ön között, de mégis miben más azóta a cirkusz működése?

- Nem máról holnapra kerültem a vezetői székbe, hanem egy hosszú folyamat végén, hiszen már 2013 előtt elkezdődött ez a váltás. Eleinte én lettem a műszaki gárda vezetője, majd időről-időre bővült a szerepköröm. Én legfőképpen a modernitásban látok változást, most már énekesnőnk is van, nagyzenekarral játszunk. Összességében modernebben fogjuk fel a cirkusz világát, mégis úgy, hogy a tradíciók megmaradnak, és ennek ötvözete okozza azt, hogy színvonal a váltás óta is magas. Továbbá fontosnak tartom, hogy más külföldi cirkuszok műsorát is rendszeresen kövessem, és ötleteket merítsek, elhívjak hozzánk kiváló művészeket.

- Egy gyermeket mi motivál abban, hogy belekóstoljon a cirkuszi életmódba?

- Alapvetően ez a dolog kétféleképpen működhet. Vagy úgy, hogy beleszületik az ember és ebben nő fel, ebből kifolyólag megtanulja a szakmát, vagy jelentkezik az artista iskolába, bár ez utóbbi jóval nehézkesebb. Valamint függhet még attól, hogy milyen pozícióban szeretne a cirkuszhoz kerülni. Nyilván egy bohóc teljesen más kvalitásokat igényel, mint egy akrobata. Vannak különféle számzsánerek, amiket meg lehet tanulni, és ezek mindegyike más-más testfelépítést, karaktert igényel. Több módja is van, hogy valakit egy társulat befogadjon, az egyik az, amikor mi hívjuk meg, hogy szerepeljen a műsorunkban, vagy az, amikor ő küld magáról felvételeket, anyagokat, hogy mi az, amit ő képes véghezvinni a porondon. Ezeken felül manapság már vannak úgynevezett cirkuszi ügynökök, akik számokat közvetítenek ki egyik cirkusztól a másiknak.

- A tavalyi évadban debütált Zambesi, az akkor még kis zsiráf. A közönséget már akkor levette a lábáról, az idei évadban viszont egy újabb meglepetést láthatnak tőle a nézők.

- Idén is láthatja majd a közönség egy világon egyedülálló számban, valamint sikerült az ő kistestvérét is megvásárolnunk, és ettől az évtől kezdve egy csapatot alkotnak a színpadon is. Sehol a világon nem volt még ilyen műsorszám, hogy két elefánt hátán állok és a lábam alatt átmennek a zsiráfok.

- A rendkívül egyedi állatfelhozatal mellett ön miben látja különlegesnek az idei évadot?

- Abban, hogy az első felvonás egy tematikus műsor, amit Afrika köré építettünk. Eddig csak tradicionális műsort mutattunk be, amelyben az első és a második rész elkülönül egymástól, itt viszont végig megmarad az afrikai hangulat. Az ország többi városában nagyon nagy sikert aratott az idei felhozatal.

Születni a cirkuszba

René Casselly Junior

, a mindössze 18 éves, német származású akrobata tavaly lépett először a Magyar Nemzeti Cirkusz színpadára.

cirkusz05kf

- Hogyan került a magyar társulathoz, milyen életet él egy fiatal cirkuszos?

- Én beleszülettem a cirkuszba, ugyanis egy hatodik generációs cirkuszi család leszármazottja vagyok. Pályafutásomat háromévesen kezdtem Svédországban, ahol már egy elefántokkal teli manézsban szerepeltem.

- Soha nem merült fel önben, hogy esetleg más szakmát válasszon?

- A cirkuszban szeretném és fogom is eltölteni az egész életemet. Soha nem jutott eszembe az, hogy esetleg itt hagyjam a családomat és más pályára lépjek.

- Hogyan került a Magyar Nemzeti Cirkuszhoz?

- Először a Fővárosi Nagycirkuszban szerepeltem a családommal, ahol a testvérem,

Merrylu

és

Joci

(

ifjabb Richter József - a szerk.

) találkoztak. A Richter család megkérdezett minket, szeretnénk-e velük dolgozni, mi pedig természetesen igent mondtunk. Nagyon szeretek velük dolgozni, egy igazán színvonalas cirkusz ahhoz képest, hogy nem olyan régen alapították. Azt gondolom, hogy ez a legjobb cirkusz Magyarországon, és más külföldi emberek is azt mondták, hogy itt van az egyik legjobb műsor Európa-szerte. Ezt talán a kiváló akrobatáinknak és egyedülálló állatainknak köszönhetjük.

- Mit gondol, mikor mondaná azt, hogy elért pályája csúcsára?

- "You will never be over the top!" Nyilván egy cirkuszi művésznek az a legnagyobb elismerés, amikor kijut a Monte Carlo-i cirkusz fesztiválra. Ekkor lehet elmondani azt, hogy a legjobbak közé tartozol. Valamint az Aranybohóc-díj, amelyen a tavalyi műsorunkat bemutattuk. Az utóbbit annak köszönhetjük, hogy édesapám 30 éve folyamatosan tanítja elefántjainkat, és olyan produkciókat tudunk velük bemutatni, amelyek a világon egyedülállóak.

- Folyamatosan utazik, mindig más-más városba. Hogyan tud időt hagyni arra, hogy fiatalként eljárjon szórakozni?

- A cirkuszban is tudunk ám bulizni! Mi olyanok vagyunk, mint egy nagy család, így mindent együtt csinálunk. De amikor épp valamelyik este nincs előadás, akkor el szoktam menni az adott városban szórakozni egyet. Tegnap is sikerült éjszakai fürdőznünk, ahol végre tudtam pihenni egy kicsit.

- Hogyan lehet elképzelni egy átlagos napját?

- Minden reggel hét órakor fel kell kelnem, ugyanis meg kell etetni az elefántjaimat, és kitisztítani a helyüket. Utána megreggelizek és elkezdek gyakorolni. Az állatokkal nagyon nehéz hosszabb ideig gyakorolni, így valamilyen szinten hozzájuk is igazodnom kell. Utána addig gyakorlok és edzek állatok nélkül, amíg jóformán össze nem esek. Ha előadásunk van, akkor 11 óra után le tudok feküdni, de ha sátrat bontunk, akkor csak a hajnali órákban.

Két cirkuszi család egyesült

A cirkusz női arca mára már

Merrylu Casselly

lett, aki Richter József felesége.

cirkusz07kf

- Hogyan működik egy házasság a cirkuszon belül, milyen női szemszögből az artista élet?

- Fiatal korom ellenére már bejártam egész Európát, és két évvel ezelőtt megismerkedtem Jocival. Ő megkérdezte, hogy szeretnénk-e az ő cirkuszukban dolgozni, mi pedig elfogadtuk a felkérést, majd a folyamatos munka úgy hozta, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Így két cirkuszi dinasztia egyesült a házasságunk révén. Azt gondolom, hogy adta magát a helyzet, mivel mind a ketten ugyanolyan világnézettel rendelkezünk. Szeretjük az állatokat, szeretünk edzeni és folyamatosan fejlődni. Ezekből kifolyólag soha nem lesz unalmas a házasságunk.

- A Richter Józseffel közös jelenetek során úgy áll mellette, mint a felesége vagy mint az artista társa?

- Nálunk szerencsére mindkét érzés jelen van. Amikor dolgozunk, profinak kell lennünk, ezért ha bármelyikünk is hibázik, természetesen haragszik egyikünk a másikra, és mindig elmondjuk egymásról a véleményünket. Nem mondom azt neki, hogy ez jó volt, csak azért, mert a férjem. Az egész cirkuszi lét a bizalmon alapul és a házasságon kívül nincs jobb bizalmi kötelék.

- Ha eljön az ideje, hogy a saját gyerekét kell tanítania, akkor ő belőle is szeretné, hogy akrobata legyen, vagy könnyen elfogadná, ha más pályára lépne?

- Igazából ez a kérdés eddig még nem vetődött fel bennem. Elsősorban szeretném én is a karrieremet kiépíteni, kihozni magamból a maximumot és megvalósítani az álmomat, hogy eljussak Monte Carlóba. Ha gyereket vállalunk, és terelgetnem kell az útját, nyilván először a cirkuszi világot mutatnám meg neki, de emellett rendes iskolába járna, mint a többi gyerek. Ha ő később úgy döntene, hogy más pályát választ, azt gondolom, könnyen megérteném és támogatnám abban. Az ilyen dolgot nem lehet ráerőszakolni senkire.

A Magyar Nemzeti Cirkusz Szegeden

Számos alkalommal járt már Szegeden a társulat, és mint megtudtuk, minden évben szakítanak időt a városnézésre és a kihagyhatatlan szegedi halászlére. Ahhoz, hogy ők is hozzájáruljanak városunk színességéhez, felvonulást szerveznek június 3-án 11 órától, ahol mindenki együtt vonulhat többek között afrikai elefántokkal vagy éppen zebrákkal. Június 6-án, szombaton pedig 10 és 12 óra között egy ingyenes nyílt napra látogathatnak el az érdeklődők, ahol megtekinthetik a csodálatos állatokat és bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.

A cirkusz előadásainak kezdete:

Hétköznap: 18.00 Szombat: 15.00 és 18.00 Vasárnap: 11.00 és 15.00

Molnár Máté Zoltán

JÁTÉK! Ha helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, Ön is nyerhet páros jegyet a cirkusz június 10-i előadására!

Hogy hívják a tavalyi évadban bemutatott, idén egyedülálló számot előadó zsiráfot?

A) Kalahari B) Zambesi C) Brasilia A helyes válasz betűjelét június 8-án, hétfőn éjfélig várjuk a jatek@szegedma.hu-ra, vagy a szegedma.hujatek@gmail.com-ra. A helyes választ küldők között páros jegyet sorsolunk ki a Magyar Nemzeti Cirkusz június 10-i előadására! A szerencsés nyerteseket azon az e-mail címen keresztül értesítjük, amelyről a megfejtés érkezett. A játékosok jelen pályázatban való részvétellel automatikusan elfogadják a SZEGEDma.hu Nyereményjáték szabályzatát.
JÁTÉK!Szeretnétek nyerni egy páros jegyet a Magyar Nemzeti CIrkusz szegedi előadására? Velünk most nyerhettek! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=543527 Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.