Kultúra

Az Emlékpont és a VERITAS közös konferenciája Trianonról Hódmezővásárhelyen

Az Emlékpont és a VERITAS közös konferenciája Trianonról Hódmezővásárhelyen

2015. június 2., kedd
Az Emlékpont és a VERITAS közös konferenciája Trianonról Hódmezővásárhelyen

A VERITAS Történetkutató Intézettel közös konferenciát rendez az Emlékpont június 4-én, csütörtökön 10 órai kezdettel a trianoni békediktátum előzményeiről és következményeiről a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

A tudományos tanácskozás előadóit és hallgatóságát

Marinovich Endre

, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese és

Miklós Péter

, az Emlékpont intézményvezetője köszönti. A konferencia nyitányaként

Révész Tamás

, a VERITAS tudományos segédmunkatársa a győztes országokkal szembeni fegyveres ellenállás esélyeit veszi számba Elkerülhetetlen katasztrófa? című előadásában.

Apponyi Albert

1920. január 16-án, a párizsi békekonferencián elmondott beszédét, mint a magyar revíziós mozgalom elméleti megalapozását elemzi

Gulyás László

, a Szegedi Tudományegyetem docense. A trianoni békeszerződés II. számú genfi jegyzőkönyvéről

Hollósi Gábor

tart előadást. A VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa referátumában egy igen érdekes történetet, a Somoskő közelében levő macskalyuki bányák esetét mutatja be. A Csehszlovákiához került települések és bányák felülvizsgálatára egy magyar befektető,

Krepuska Géza

fül-orr-gégész személyes közbenjárására került sor és 1924 februárjában Somoskőújfalu és Somoskő községeket, valamint a környékbeli bányákat - a macskalyuki kivételével, melyet a magyar kitermelők vám- és illetékmentesen használhattak - visszakapta Magyarország. A szünetet követően a vertiasos

Orosz László

Trianonról és a magyarországi németségről ad elő, melyben bemutatja a világháborút követő a hazai német nemzetiségi mozgalomra ható centrifugális és centripetális törekvéseket.

Vincze Gábor

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kratochvil Károly és székelyei címmel tart előadást.

Kalmár Ferenc

, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa Trianon napjaink magyar szomszédságpolitikájára gyakorolt hatásáról beszél. A hódmezővásárhelyi Trianon konferenciát

Ujváry Gábor

, a VERITAS kutatócsoport-vezetője elnökli. Az Emlékpont történettudományi tanácskozását követően 13 órától a Szent István téri országzászlónál

Bálint Gabriella

önkormányzati képviselő mond emlékező beszédet. A Nemzeti Összetartozás Napjának városi programsorozatát a félárbocra eresztett nemzeti lobogó emlékművének koszorúzása zárja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.