Közélet

Trócsányi: közösen vagyunk felelősek a romákért

Trócsányi: közösen vagyunk felelősek a romákért

2015. május 26., kedd
Trócsányi: közösen vagyunk felelősek a romákért

A romák nem bűnbakok, hanem a magyar társadalom olyan tagjai, akikért közösen vagyunk felelősek, ahogy közös felelősség a szegénység felszámolása is - hangoztatta az igazságügyi miniszter kedden a parlamentben. Trócsányi Lászlót bocsánatkérésre szólították fel egy korábbi kijelentése miatt.

Az azonnali kérdések során a szocialista

Teleki László

idézte

Trócsányi László

múlt heti szavait; a miniszter akkor azt mondta, hogy Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról. Az ellenzéki képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a kormány sikertelenségét "hazug propaganda mögé bújtatva próbálja leplezni", megpróbálja felkorbácsolni a közhangulatot és "újra előhúzták a cigánykártyát". A kijelentésért az a minimum, hogy bocsánatot kér - szólította fel a minisztert az MSZP-s képviselő.

Trócsányi László

erre azt felelte, álmában nem gondolta volna, hogy miután a roma lakosság társadalmi felzárkóztatásáért szólal meg, egyes politikusok és egyes médiumok képviselői - életében először - rasszistának nevezik majd. Leszögezte, ezt a vádaskodást a lehető leghatározottabb visszautasítja. Kijelentette: büszke arra, hogy a magyar EU-s elnökség alatt fogadták el az európai roma keretstratégiát, és nagykövetként számos rendezvényen próbálta bemutatni a hazai romák életét és problémáit. Európában ma 10-12 millióra teszik a romák számát, Magyarországon ebből körülbelül 7-800 ezren élnek - közölte. Egyúttal idézett a keretstratégiából, amely szerint a romák szociális, gazdasági helyzete általában rosszabb, mint a többségi társadalom tagjaié, gyakran még a nemzeti kisebbséghez tartozókénál vagy a bevándorlókénál is rosszabb. A gazdasági és társadalmi válság felnagyítja a romák befogadásával kapcsolatosan jelen lévő strukturális problémákat - tette hozzá. A miniszter elmondta, azt szerette volna hangsúlyozni, hogy a roma kérdésnek olyan prioritásnak kell lennie, amelyet a gazdasági bevándorlókkal szemben is érvényre kell juttatni. A kormány minden erőfeszítést megtesz a romák felzárkóztatásának érdekében - szögezte le. Teleki László erre reagálva megjegyezte, nem gondolja, hogy az igazságügyi miniszter rasszista lenne, de úgy látta, Trócsányi László nem adott választ arra, hogy elhatárolódik-e a korábbi szavaitól. Trócsányi László azt felelte, hogy a kormány romapolitikája és

Balog Zoltánnak

, az emberi erőforrások miniszterének tevékenysége "példamutató és közismert". Hangsúlyozta, nem érzi, hogy bármitől el kellene határolódnia, mert a roma társadalmi felzárkóztatás érdekében kívánt megszólalni. Egyúttal felmutatott egy medált, amelyet - szavai szerint - olyan roma vezetőktől kapott, akiket barátainak tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.