Közélet

Székházvita újratöltve – harmadjára sem döntött a megyei közgyűlés + FOTÓK

Székházvita újratöltve – harmadjára sem döntött a megyei közgyűlés + FOTÓK

2015. május 28., csütörtök
Székházvita újratöltve – harmadjára sem döntött a megyei közgyűlés + FOTÓK
megyei_kozgyules01_gs

Ezúttal már nem tulajdoncseréről, hanem ingyenes használatbavételről szólt a székházvita a megyei közgyűlés rendkívüli ülésén, de minősített többség híján nem született döntés. A vita során elhangzott, bohózatba fulladt az ügy, melynek megoldását pont a Fidesz-frakció egyes tagjai akadályozták meg most is.

Hiába írtuk, hogy lezárult egy korszak, és már csomagol a megyei önkormányzat

, a május 28-i rendkívüli közgyűlésen nem volt meg a minősített többség a szavazásnál, így ezúttal sem született döntés székházügyben. A jelenleg 19 tagú testületből 15-en vettek részt a vitában, ám mivel a jobbikos

Toroczkai Lászlónak

negyed kettőkor el kellett mennie az ásotthalmi testület ülésére, 14-en szavaztak. Közülük négyen –

Bozó Zoltán

(Fidesz),

Gémes László

frakcióvezető (Fidesz),

Magyar Anna

alelnök (Fidesz) és

Szabó Zoltán Ferenc

(Jobbik) – tartózkodtak, így a 10 igen szavazat ellenére sem kapott zöld utat

Kakas Béla

fideszes közgyűlési elnök előterjesztése. Azt egyébként, hogy a megyei képviselők egy része szeretett volna végre pontot tenni az ügy végére, jól jelzi, hogy az MSZP-s

Szirbik Imre

hivatalos elfoglaltsága miatt kis késéssel ugyan, de megérkezett az ülésre, míg a szintén szocialista színekben politizáló

Simicz József

orvosi kezelésének időpontját módosíttatta a rendkívüli ülés miatt, amelyen már a napirend elfogadását is több mint egyórás, személyeskedésektől sem mentes vita előzte meg.

A testület márciusi ülésén

volt téma először a költözés, majd

április végén

, de sem akkor, sem pedig a

május 8-i rendkívüli ülésen

nem született konszenzus az ügyben. A Rákóczi téri egykori tanácsháza épületében 327/2100-ad tulajdoni hányada van a megyének, és bár azt már tudomásul vették, hogy irodáikra szüksége van a kormányhivatalnak, most ismét heves vita bontakozott ki, először azon, hogy egyáltalán van-e értelme napirendre venni a kérdést. A rendkívüli ülés előtt a jogi és a pénzügyi bizottság határozatképtelenség miatt nem foglalt állást a székházügyben és a költségvetés-módosítást tartalmazó napirend kapcsán, s ahogy

Vadász Csaba

főjegyző tájékoztatott, az SZMSZ szerint ezen bizottságok véleményével együtt terjeszthető a közgyűlés elé ez a két téma.

Megoldáskeresés kontra akadályozás

„Nem túl káoszosan működik a megyei közgyűlés?” – vetette fel a főjegyző által elmondottakra reagálva a jobbikos Szabó Zoltán Ferenc, aki szerint törekedni kellene arra, hogy olyan időpontra hívják össze a közgyűlést, amelyen részt tudnak venni a testület tagjai. A szintén jobbikos

Dudás Zoltán

arra hívta fel a figyelmet, hogy

Kalmár Ferenc

lemondása miatt jelenleg mindössze kéttagú a jogi bizottság, ezért a határozatképtelenséghez elegendő volt, hogy az egyik tag hiányozzon. „Nem kötelező itt ülni, szeptemberben van a következő rendes ülés” – közölte a Fidesz-frakciót vezető

Gémes László

, aki szerint nem várhatja el senki a megyei képviselőktől, hogy átszabják a programjukat egyik napról a másikra, hogy részt vehessenek a rendkívüli ülésen. Elmondta azt is, hogy a székházügyet már két ízben leszavazta a többség, s nem érti, hogy ez a téma miért olyan fontos Kakas Béla közgyűlési elnöknek.

megyei_kozgyules03_gs

A fideszes

Nógrádi Zoltán

nem osztotta a főjegyző álláspontját, mint kifejtette, egy bizottság nem akadályozhatja meg a döntéshozatalt, ráadásul a testület az általa adott hatáskört vissza is vonhatja, ezért azt javasolta – még ha bizottsági vélemények nélkül szépséghibával is –, döntsön az ügyben a testület, legfeljebb ha törvényességi észrevétel érkezik, még egyszer összeülnek ebben a témában. Gémes László megjegyzésére felelve azt mondta, valóban nem lehet rángatni egyetlen képviselőt sem, de obstruálni sem illik a döntéshozatalt. Hozzáfűzte, hogy a hiányzó képviselők szándékosan nem jöttek el az ülésre, hogy ezzel lehetetlenítsék el a döntést. Az MSZP-s

Havasi Jánosné

is egyetértett Nógrádival, hogy ne akadályozzák a döntéshozatalt, szerinte a fontos kérdésekben szükséges döntést hozni. „Jeleztem előre, hogy bohózattá silányul ez az ügy, és lassan a folyosón találjuk magunkat” – vetette oda

Toroczkai László

. A jobbikos politikus leszögezte, nem a közgyűlési elnök, hanem a testület tagjai silányítják le a vitát bohózattá. Hozzátette, látható, hogy kényszerhelyzetben van a megye, jól látszik, miként alakul át az épület, és nem is arról kell dönteni, hogy a képviselők hol tartsanak üléseket, hiszen döntés született arról, hogy más és más településen fognak ülésezni, hanem arról, hogy a hivatali apparátus hol végezze a munkáját. Ő is visszaszólt Gémesnek, mondván, nem kötelező megyei képviselőnek lenni és bizottsági munkát vállalni, vagyis nem kellene panaszkodni.

Szirbik Imre

megoldási javaslattal állt elő, nevezetesen, hogy két közgyűlést tartsanak, előbb módosítsák az SZMSZ-t, hogy ne legyen szükség a bizottsági véleményezésre a döntésnél, majd a második ülésen szavazzanak a székházügyről.

Buzás Péter

is egyetértett párttársával, szerinte is meg kell hozni a döntést, és majd kiderül, hogy a „jelenlegi jogalkotási logikába” belefér-e, vagy kifogást emel a kormányhivatal a hiányzó bizottsági vélemények nélkül. „A Fidesz-frakciót obstruálja a döntést, ott kellene rendet tenni a saját házuk táján” – jelentette ki Toroczkai. Úgy értékelte, hogy az előző közgyűlésen

Magyar Anna

fideszes közgyűlési alelnök azzal, hogy minden képviselőnek egy papírt osztott ki a megyeházára és a Belvedere-palotára vonatkozó adatottak, befolyásolni akarta a döntést, hiszen a testület tagjai nem építészek, nem tudják megítélni a kérdést. Ezt visszautasította Magyar Anna, hangsúlyozva, hogy neki mint megyei képviselőnek joga van a véleményét elmondani, és a papír, amit kiosztott, az az ő személyes véleményét tartalmazta.

A napirend elfogadása után ott folytatták a vitát, ahol abbahagyták

Egyórás vita, majd rövid szünet után fél egy körül jutott el odáig a megyei közgyűlés, hogy egyáltalán a napirendről szavazzon. Kakas Béla előjáróban elmondta, szándékosan engedte a vitát, és személyes meggyőződése, hogy bizottsági vélemény nélkül is felelősen tudnak dönteni a képviselők. Leszögezte, vagyonvesztésről nincs szó, nem tulajdoncseréről, hanem ingyenes használatbavételről van szó.

megyei_kozgyules09_gs

Az előterjesztésben szerepel, hogy a Belvedere-palotában összesen 854 négyzetméter alapterület állna a megye rendelkezésére a mostani 1316 négyzetméterhez képest, és a jelenlegi 37 helyett 23 irodájuk lenne. A Belvedere-ben fizetendő éves rezsidíj 20,5 millió forint lenne, míg a megyeházán 23,5 millió forintot tesz ez ki éves szinten. Költségvetési rendeletet érintő tétel a betervezett 7,6 millió éves ingatlan bérleti díj időarányos részének kiesése, hiszen az új helyen nem lesz lehetőségük bérbe adni irodákat. A napirendet végül 10 igen szavazat mellett, 2 nem és 2 tartózkodással fogadták el. A vitában Kakas Béla kérdésre elmondta, mivel immár nem tulajdoncseréről van szó, az Belvedere-palotában lévő MSZP-irodákat nem érinti az előterjesztés. A Fidesz-frakciót vezető Gémes László úgy értékelte, mivel kisebb lesz a hely, nem is férnének el, ráadásul a rezsiköltség a megyeháza épületében a rekonstrukciót követően alacsonyabb lesz, és bérleti díjbevételtől is elesik a megye, majd arra kérte az elnököt, hogy kronológiai sorrendben ismertesse az ügyet. Kakas szerint egy fajsúlyos kérdésről kell dönteni, s nem nevetségessé tennie magát a testületnek, kiváltképp annak fényében, hogy azt a szándékát már kifejtette a megye, hogy akceptálja a kormányhivatal kérését. Gémes nem hagyta annyiban, és a megyei elnök és a kormányhivatal közötti levelezést szerette volna látni, mondván, ha nincsenek meg a levelek, akkor ugyan miként is dönthetnének a kérdésben. „Szégyenletes, hogy a Fidesz frakcióvezetője kétségbe vonja elnökének a szavait” – reagált a parttalan vitára és a nyilvánvaló fideszes belharcra Simicz József. Gémes László – miután nehezményezte, hogy a teljes levelezés nincs a birtokában – felolvasott egy levélből részleteket, amiből azt szűrte le, hogy nem az volt a kormányzati szándék, hogy a megye csomagoljon, és hagyja el a Rákóczi téri épületet, és úgy értékelte, hogy Kakas Béla közgyűlési felhatalmazás nélkül adott tulajdonosi hozzájárulást a kormányhivatalnak. Az elnök elmondta, a kormányhivatal a pályázatához kérte a tulajdonosi hozzájárulást, és megjegyezte, hogy két alkalommal a bizottság, háromszor pedig a közgyűlés is tárgyalt az ügyről, vagyis mindenkinek tudnia kell, hogy mi a kormányzati szándék. Végül 14-en szavaztak a székházügyről, a négy tartózkodás miatt nem lett meg a minősített többség, így újabb közgyűlési vita várható a kérdésről. Közben

zajlik a megyeháza energetikai korszerűsítése,

így a megyei önkormányzatnak június 8-áig el kell hagynia az épületben lévő irodahelyiségeit.

Továbbra sincs döntés a székház kérdéséről a megyei közgyűlésben - részletek a testület mai üléséről ITT: http://szegedma.hu/?p=542130

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.