Közélet

Szegedi Jobbik: „Quaestorosodna” az IKV (FRISSÍTVE)

Szegedi Jobbik: „Quaestorosodna” az IKV (FRISSÍTVE)

2015. május 6., szerda
Szegedi Jobbik: „Quaestorosodna” az IKV (FRISSÍTVE)
jobbik_sajtotajekoztato01kf

Brókertevékenységre terjesztené ki működését az IKV Zrt., ami Tóth Péter szerint egyet jelent egy szegedi Quaestor-üggyel, s ezt a Jobbik – kiváltképp az elmúlt hónapok brókerbotrányai miatt – nem támogatja.

Nem lenne gond az IKV Zrt. alapító okiratának módosításával

Tóth Péter

szerint, ha nem olyan tevékenységet szeretne felvállalni, ami az elmúlt hónapok botrányaihoz kapcsolódik. „Az önkormányzati cég kiterjesztené a tevékenységét brókertevékenységre, ez egyfajta szegedi Quaestor-ügyként értelmezhető” – jelentette ki a Jobbik Szegedi Szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, hogy

Szentgyörgyi Pál

MSZP-s alpolgármester egy hónapja még arról nyilatkozott, hogy Szeged városa 2004-es Állami Számvevőszéki jelentés óta semmilyen brókertevékenységet nem folytat. Ezzel szemben a gazdasági alpolgármester nevével fémjelzett előterjesztésben az szerepel, hogy az IKV Zrt. feladatkörét ezzel szeretnék bővíteni. A közgyűlési előterjesztésben az olvasható, hogy „az IKV Zrt. jelezte, hogy a társasházak kezelése során biztosítási ügynöki tevékenységet is kíván végezni, mely jövedelmező tevékenység lenne számára. Ezen tevékenység folytatásához a társaságnak meg kell felelnie a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény rendelkezéseinek, valamint szükséges az alapító okiratban feltüntetni ezt a tevékenységi kört is (TEÁOR 66.22)”. Tóth Péter megjegyezte, az előterjesztés egyébként nem részletezi, hogy pontosan mire vonatkozna a brókertevékenység, és reményét fejezte ki, hogy nem azzal a 28 ezer szegedivel kíván az IKV szerződést kötni, aki most kényszerből átkerült a céghez a távhő- és melegvízszolgáltatás miatt. „Miközben az MSZP arról beszél, hogy a Quaestor-károsultakat megmenti, aközben egy 100%-os önkormányzati tulajdonú cég működését pont brókertevékenységre terjesztené ki” – jegyezte meg a jobbikos önkormányzati képviselő. Sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy a közgyűlés még januárban elfogadta a városfejlesztéssel kapcsolatos koncepciót, ám ez a Jobbik megyei elnöke szerint nem fog megvalósulni. Erre utal, hogy mára lemondott Szeged városa a déli Tisza-hídról, és az ehhez logikusan kapcsolódó Mars téri buszpályaudvar elköltöztetéséről is. Azzal ugyanis, ha a nagyállomás mögötti területen alakítottak volna ki új buszpályaudvart, ezzel Szeged forgalmát a déli részen el lehetett volna vezetni. „Az látszik, hogy szinte megfoghatatlan fejlesztések irányába fordul el a város, például különféle térburkolásokra és homlokzatfelújításokra költené el azt a 6 milliárd forintnyi dedikált uniós forrást, ami a közlekedési csomópontra és a hídra volt betervezve” – közölte. Tóth úgy értékelte, hogy a tervezett felújításokkal, városcsinosítással helyi „kis Szeviép vállalkozókat” hozna helyzetbe a város. Szólt a

Szeviép-ügyben történt vádemelésről

is Tóth Péter, mellyel kapcsolatban

Botka László

MSZP-s városvezetőnek is meg kell szólalnia a jobbikos képviselő szerint. Szegeden ugyanis az 1-es villamosvonal kivitelezésében és a Napfényfürdő építésében, illetve az M43-as autópálya munkálataiban vett részt a Szeviép Zrt., és a város együttműködött ezzel a céggel. „Ez a szegedi Hunvald-ügy” – összegezte Tóth Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A városháza szerint Tóth Péter olvasási problémákkal küzd

A városháza az alább olvasható közleményt juttatta el portálunkhoz: "Tóth Péter bizonyára olvasási problémákkal küzd, ha nem tudja megkülönböztetni a „bróker tevékenységet” a biztosítási alkuszi tevékenységtől. Utóbbi ugyanis azt jelenti, hogy az IKV kezelésében álló társasházak számára a legolcsóbb szolgáltatást nyújtó biztosítást és ügyintézést nem magáncégen keresztül, hanem saját dolgozókkal látná el az IKV, ezzel teljes körűvé teszi a társasházak részére nyújtott szolgáltatásait. A fidesz-jobbik mutyikoalíció elmúlt négy évében az IKV-nál ilyen biztosítási alkuszi tevékenységet olyan magáncég végezte, melyet az IKV előző vezetése saját hatáskörében bízott meg a társasházi közgyűlések megkerülésével. A biztosítási alkusz helyi képviselője pedig a tavaly őszi önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP-LÉT színeiben indult" - olvasható a közleményben.

Tóth Péter: a Jobbik nem hagyja, hogy brókerek nyerészkedjenek a szegedieken

A városháza sajtóosztályának közleményére az alábbi választ küldte Tóth Péter. "Az jelenlegi előterjesztés alapján az IKV Zrt. tevékenységi köre bővülne biztosítási ügynöki, brókeri tevékenységgel: TEÁOR 66.22: Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység Ebbe a szakágazatba tartozik a biztosítási ügynöki és bróker- (biztosítási közvetítői) tevékenység (járadékszerződés, valamint biztosítási és viszontbiztosítási szerződés értékesítése, megkötése és a szerződésekkel összefüggő tanácsadás). A társasházak kezelésében az eddig is alacsonyan teljesítő IKV Zrt.-nek nem a biztosítási piacon kell tevékenykednie, hanem a rá bízott lakások és üzlethelyiségek hatékonyabb és igazságosabb kezelésében kellene bizonyítania. Botka László szóvivőjének nem értelmezési tanácsot kell adnia Tóth Péternek, hanem azokról az egyszerű kérdésekről kell megkérdeznie a polgármestert, hogy az új tevékenységi körben kívánnak-e járadékszerződéseket kötni? Botka Lászlóék - a szegedi emberek egyre romló anyagi helyzetből fakadóan - tulajdonjogokat akarnak-e megszerezni a brókereiken keresztül? az IKV-s brókerek visszaélhetnek-e azzal, hogy a tulajdonos érdekében akarnak biztosítást kötni? Reméljük, hogy nem a szegediek megkárosítására törekszik a Polgármesteri Hivatal, mert elítéljük az ilyen jellegű, visszaélésekre lehetőséget adó biztosítási ügynöki, brókeri tevékenységet. A szegedi Jobbik nem fogja engedni, hogy brókerek nyerészkedjenek a szegedieken, még akkor sem, ha ebben a Botka László és Szentgyörgyi Pál üzleti lehetőséget lát" - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.