Bulvár

Rendőrkézen az élettársára támadó szegedi férfi

Rendőrkézen az élettársára támadó szegedi férfi

2015. május 18., hétfő
Rendőrkézen az élettársára támadó szegedi férfi

Közös gyerekük szeme láttára ütötte el és bántalmazta élettársát egy férfi Szegeden.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint május 14-én 12 óra 40 perc körül

B. József

megjelent egy szegedi telephelynél, ahol szóváltásba keveredett az ott dolgozó élettársával. A vita után a 25 éves férfi átadta a nőnek közös kiskorú gyermeküket, majd beugrott az autójába és nekihajtott a kerítésnek, amit betört. A sofőr elsodorta az élettársát, keresztülhajtott a kezén, majd tolatás közben a telephely tulajdonosát is megpróbálta elütni. 10 perc után ismét visszament a telephelyre, de akkor már három rokona is vele tartott. A férfi élettársát és a telephely tulajdonosát bántalmazták, majd elmenekültek. Az elsődleges adatok szerint a sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A Szegedi Rendőrkapitányság a 25 éves B. Józsefet és társait előállította. Ellenük garázdaság bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a bűncselekmény elkövetéséhez használt személyautót lefoglalták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.