Sport

Labdarúgás: Oláh Lóránt duplájával verte a Szolnokot a Szeged-Grosics + FOTÓK

Labdarúgás: Oláh Lóránt duplájával verte a Szolnokot a Szeged-Grosics + FOTÓK

2015. május 23., szombat
Labdarúgás: Oláh Lóránt duplájával verte a Szolnokot a Szeged-Grosics + FOTÓK
szeged_2011_szolnok28_gs

A második félidőben felpörgette a játékot a Szeged-Grosics, és Oláh Lóránt két góljával otthon tartotta a három pontot a Szolnok ellenében Nyilas Elek együttese.

Különösebb tétje már nem volt egyik együttesnek sem a Szeged 2011-Grosics Akadémia-Szolnok mérkőzésen: a Szeged-Grosics már biztosan hetedikként zárja az idei NB II-t, míg a Szolnok maximum a 4. helyre még odaérhetett a forduló előtt. Kevés igazi lehetőséget hozott az első félidő, főleg ívelésekkel próbálkoztak a felek,

Oláh Gergőék

ugyan többször is stílusos kényszerítőkkel próbálták előnybe kerülni, de nem tudták ezeket az akciókat végigvinni.

Oláh Lóránt

és és

B. Tóth

nevéhez fűződött az első félidő két legnagyobb lehetősége, ugyanakkor egyik helyzetnél sem volt szükség a kapusokra. Mindkét oldalon jól zártak a védelmek, és bár mezőnyben és labdabirtoklásban ellenfele fölé nőtt a Szeged-Grosics, mindez gólokban nem mutatkozott meg. A fordulás után azonban jelentősen felpörgött a játék:

Hegedűs Martin

jobb oldali beadásáról ugyan még lemaradtak a középen érkező társak, azonban a 49. percben

Szabó Péter

centerezését Hegedűs Martin már kapura tudta csúsztatni, de a labda a kapufáról vágódott vissza, amire jó érzékkel csapott le Oláh Lóránt, aki közelről az üres kapuba passzolt, 1-0. Alig két percig volt csak előnyben a Szeged-Grosics, mert

Vári

labdaszerzése után óriási bombát ragasztott a tizenhatos előteréből Szántai kapujába, rögtön egalizált a Szolnok, 1-1. Továbbra is lendületben maradtak a csapatok, Szabó Péter a kapufát találta el, majd

Szántai

bravúrral fogta Vári újabb nagy löketét. A rohanásból

Nyilas Elek

együttese jött ki jobban: a nem sokkal korábban beálló

Polareczki

pontosan Oláh Lóránthoz, kapásból tekerte középre

Máté Péter

indítását, a támadó pedig egy igazítás után a hosszú alsóba lőtt, labdájába

Pokorni

csak belekapni tudott, így megszerezte szezonbeli nyolcadik találatát. Az utolsó tíz percet nagyon megnyomta a Szolnok, de szervezetten védekezett a Szeged-Grosics, ráadásul kontrái rendre veszélyt hordoztak magukban. Bár az utolsó momentumokban rendre a kapu elé ívelte a labdát a Szolnok, de

Markovicék

mindent eltakarítottak hátul, így győzni tudott szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Oláh Lóránt az őszi szolnoki meccsel hasonlóan ismét tevékeny részt vállalt a Tisza-menti derbi megnyerésében, két góljával sikerült legyőznie Kis Károly együttesét a Szeged-Grosicsnak, amely begyűjtötte 12. sikerét a bajnokságban. Nyilas Elek tanítványai a Szigetszentmiklós otthonában, jövő vasárnap 18 órától zárják az idei pontvadászatot.

Gyula, Grosics Akadémia, 250 néző.
2015. május 23., 18.00
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Szolnoki MÁV FC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Farkas Tibor • asszisztens: Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő.
2
-
1

Labdarúgó NB II., 29. forduló

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Szolnoki MÁV FC 2 - 1 (0-0)

Gyula, Grosics Akadémia, 250 néző. Vezette: Farkas Tibor (Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő)

Szeged-Grosics:

Szántai - Hegedűs M. (Hegedűs E., 75'), Mészáros, Berde, Szabó P., Zelenyánszki, Oláh L., Máté P., Markovic, Fitos (Manga, 90'), Oláh G (Polareczki, 58').

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Szolnok:

Pokorni - Rokszin (Nagy I., 52'), Kenderes, Mile, Lengyel, Papucsek, Tóth B., B. Tóth, Vári, Csirszki (Zvara - a szünetben), Fritz (Antal G., 84').

Vezetőedző:

Kis Károly.

Gól:

Oláh L. (49', 67') ill. Vári (51')

Sárga lap:

Szántai (43'), Mészáros (82') ill. Csirszki (39') Nyilas Elek:

"Sok nehézséggel küszködünk hetek óta, 13 egészséges játékosunk volt a mai napra is, ez nyilván meghatározza a játékunkat. Az első félidőben is domináltunk, de nem annyira, mint szerettük volna, és nem volt vége a játékunknak. Úgy éreztem, hogy ebben a meccsben benne van a győzelem, azt is sulykoltam a játékosoknak is a félidőben, hogy kár lenne "odaadni" ezt a meccset, többet tettünk a győzelemért, mint ellenfelünk."

Kis Károly:

"Jobb eredményt is elérhettünk volna, de a hazaiak jobb helyzetkihasználása döntött."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+3'
Vége a mérkőzésnek, Farkas lefújja. Bár az utolsó percekben számtalan felívelt labdával próbálkozott a Szolnok, de ezekből nem tudott helyzetet kialakítani, így győzelemmel zárja idénybeli utolsó hazai mérkőzését a Szeged-Grosics.
90+1'
Három percet hosszabbít a játékvezető.
90'
Fitost a percek óta a pálya szélén álló Manga váltja a Szeged-Grosicsban, kihasználja harmadik cserelehetőségét is Nyilas Elek.
88'
SZÁNTAI! Remek mozdulattal tolta a felső léc fölé Nagy István ballábas szabadrúgását. A szöglet után elesik középen egy szegedi és egy szolnoki, majd szinte nekiront a játékvezetőnek Papucsek büntetőt reklamálva, de újrarúgatja a szögletet Farkas játékvezető.
87'
Szépen, okosan, taktikusan tartja most a labdát a Szeged-Grosics, várva arra, hogy kinyíljon az ellenfél.
84'
Fritz helyére Antal Gábor áll be a vendégeknél.
82'
Mészáros kap sárgát egy kemény belépő után, Nagy Istvánt szerelte túlzottan határozottan a védő.
80'
Oláh Lóránt mesterhármast szerez! De sajnos érvénytelen a gól, egy remek kontra után Szabó Péterről a lesen álló Oláh elé kerül a labda, aki nagy erővel a felső lécet találja el, ahonnan a gólvonal mögé vágódik a labda, de a partjelző zászlaja már fent, érvénytelen az egyébként pazar találat.
79'
Nagy erőket mozgósít a Szolnok az egyenlítés érdekében, ugyanakkor ez megnyitja a területeket a Szeged-Grosics kontrái előtt.
75'
Hegedűsök váltják egymást a Szeged-Grosicsnál: Martin helyét Edvin foglalja el.
72'
Vári próbálkozott egy látványos kapuralövéssel, ollózása azonban jócskán fölé ment, és betörte a labdafogó kerítés fölötti üveget.
67'
GÓÓÓÓL! Oláh Lóránt duplázni tud! Máté Péter ugratta ki remekül a jobbon induló Polareczkit, aki pazar mozdulattal, kapásból a középen érkező Oláh Lóránthoz passzol, a csatár pedig szintén első érintésből kapura lő jobb belsővel, labdájába csak belekapni tud Pokorni, de védeni nem tudja, a jobb alsóba csorog lövése, 2-1.
62'
Mészáros szerzett agresszívan labdát a szolnoki térfél bal oldalán, majd Oláh Lóránthoz passzolt, aki okosan a hosszún érkező Polareczki felé ívelt, az őt őrző Fritz azonban egy méterre a gólvonaltól lyukat rúgott, de szerencséjére nem a kapu fele pattant a labda róla, és nem ért oda Polareczki sem.
60'
Nagyot fogott most Szántai, Zvara lövésre visszatett labdáját Vári kapásból, nagy erővel tűzte a felső léc alá, Szántai azonban szögletre ütötte a labdát. A sarokrúgás után indul a Szegeg-Grosics kontrája, aminek a vége ismét egy Szabó Péter lövés, de ez sem talál most kaput.
58'
Változtat Nyilas Elek is: Oláh Gergő helyett Polareczki Roland a pályán.
56'
Szabó Péter ismét elvállalja, ezúttal ballal, de most mellé száll lövése.
55'
KAPUFA! Szabó Péter kiváló lövése csattan a keresztlécen, a kipattanónál pedig megint Oláh Lóránt terem ott elsőként, de ezúttal nem tudja az üres kapuba passzolni a bogyót. Az első félidőhöz képest jóval élénkebb a mérkőzés.
52'
Ismét cserél a Szolnok: Rokszin helyére Nagy István áll be.
51'
Gól, gólra góllal felel a Szolnok... a vendégek gólzsákja, Vári szerez labdát a Szeged-Grosics térfelén, majd 18 méterről, nagy erővel lő kapura, labdája pedig bevágódik a rövid felsőbe, Szántai mozdulni sem tudott, egyenlít a Szolnok, 1-1.
49'
GÓÓÓÓL! Vezet a Szeged-Grosics! Egy jobb oldali akciónál előbb Szabó Péter remekül megküzdött egy labdáért Papucsekkel szemben, majd a szolnoki elcsúszott, így zavartalanul adhatott középre Szabó: az érkező Hegedűs a kapufára csúsztatott, a kipattanó azonban az üresen álló Oláh Lórántot találta meg, aki három lépésről a kapuba passzolta, előny a Szeged-Grosicsnál.
46'
Hegedűs húzza meg rögtön a jobb szélen remekül a labdát, majd középre teszi laposan, de Oláh Lóránt és Fitos is lemarad róla, utóbbi próbálja visszaemelni középre, azonban Mile visszafejeli a mezőnybe.
46'
A szünetben cserélt Kis Károly: a sárga lapos Csirszki helyére Zvara jött ki a második 45 percre.
46'
Folytatódik a meccs, a szolnokiak kezdtek.
SZÜNET
45'
Ez volt a félidő záró momentuma, a játékvezető nem hosszabbít, így gól nélkül ér véget az első 45 perc, amely alatt igazán nem tudott egyik csapat sem a másik fölé nőni.
45'
Egy "kalandos" vendég felszabadítás után Oláh Gergő nem engedi szögletre a labdát, majd megveri védőjét is a jobb szélen, és egy tolás után ballal élesen lő kapura, löketét Pokorni üti a mezőnybe.
43'
Szántai addig reklamál egy kezezést a szolnoki beívelés után, amíg megunja Farkas Tibor játékvezető, és sárgával bünteti a kapust.
40'
Mészáros bal oldali beadását Hegedűs csúsztatja kapura, de nem tudott bele kellő erőt tenni, így könnyedén lehúzza Pokorni a labdát.
39'
Csirszki csúszik oda jócskán elkésett ütemben Oláh Gergőnek páros lábbal, labdát nem talál a szolnoki, ellenben jókorát koppint oda ellenfelének: megússza egy sárgával.
34'
Mile ezt most elszámolta, az Oláh Lóránt felé ívelt labdát csak megcsúsztatni tudta, azonban éppen így lett jó az a csatárnak, aki balösszekötőből próbált még jobb szöget keresni a lövésre, de ekkor már beérte őt Mile. A kifejelt szöglet éppen Fitoshoz kerül, aki Hegedűsnek készíti le lövésre mintegy 18 méterre a kaputól szemben, labdáját azonban kifejeli Rokszin.
32'
Ez már veszélyesebb volt: egy bal oldali beadás után a felszabadítás éppen B. Tóthot találja meg mintegy 13 méterre a kaputól, aki egy igazítás után jobb belsővel próbálta eltekerni a hosszú alsóba, de centikkel a jobb kapufa mellett suhan el labdája.
30'
Az első vendég kísérlet: a tizenhatos előterébe, lövésre visszatett labdát azonban Vári nagy erővel, méterekkel mellé lövi.
27'
A Szeged-Grosics próbál kombinatívabb játékot játszani, már sokadik alkalommal szövögetik szép kényszerítőkkel támadásukat Mészáros Márkék, de egyelőre mindig volt egy közbeszúró szolnoki láb. Továbbra is Oláh Lóránt próbálkozása volt az egyetlen kapura lövés a meccsen.
21'
Oláh Lóránt erre nem számíthatott, és már későn szólt Mészáros is: bár az indítás rövid volt felé, de Mile éppen jó ütemben, a csatárhoz csúsztatta a labdát a tizenhatoson belül, de Oláh már feladta ezt az akciót, és továbbkocogott, így háttal állt a labdának, és már nem érte el. Mészáros balról lövi a kapu elé a labdát, de lemarad Oláh Lóránt, és a hosszún érkező Fitos is passzáról.
16'
Sok az ívelés mindkét oldalon az utóbbi percekben, de egyelőre egyik hosszú passz sem okozott komolyabb gondot a kapuk előtt. Nem tűnik egyébként mélynek a talaj, csupán a két kapu előtt van egy kisebb terület, ami a kapusok dolgát nehezítheti.
11'
Oláh Lóránté az első helyzet, aki egy remek indítás után simán lefutotta Milét, majd egy visszacsel után a tizenhatos bal sarkától a rövid sarkot célozta meg, de lapos lövése elkerülte a kaput.
10'
Mészáros biztatja Hegedűs Martint bátrabb játékra: rövid időn belül másodjára is inkább Fitost próbálta indítani a fiatal játékos, de mindkétszer lesen állt Fitos a partjelző szerint, és valóban volt egy kis terület Hegedűs előtt, ahol akár meg is játszhatta volna a labdát.
7'
Nem volt kisebb mentés a vendégek kapitányától az iménti megmozdulás sem, Oláh Lóránt remekül tartott meg egy fellőtt labdát az ellenfél tizenhatosának előterében, majd a balon induló Fitos elé tálalt volna, de Mile az utolsó pillanatban kifejelte a labdát. "Ébredjünk már!" - szól a társak felé Pokorni, a szolnokiak kapusának utasítása.
5'
Berde ment nagyot az ötösön, miután egy, a szegediek térfelén szerzett labda után Tóth Bence cselezte be magát a tizenhatos sarkától az alapvonalig, viszont a lapos centerezését Berde kivágta a mezőnybe az érkező szolnoki támadó elől.
3'
Szabó Péter indult meg remekül a jobb oldalon, ám mielőtt szöktethette volna a megiramodó Fitost, visszahúzták őt a mezénél fogva a félpályánál.
1'
A Szeged-Grosics kezdte a mérkőzést.
17:58 - A két mester barátilag üdvözölte egymást az imént, meglepő lenne, ha "parázs" lenne a mai mérkőzés, hiszen igazán nagy tét már egyik együttes számára sincs. A vendég Szolnok piros felsőben, fekete nadrágban, míg a Szeged-Grosics tiszta fehérben lép ma pályára. 17:52 - Ezúttal is csak a kispadon kezd a Szeged-Grosics házi gólkirály, Germán Tamás, mellette Hegedűs Edvint, Tóth Gábort, Polareczki Rolandot, Farkas Márkot és Manga Zsoltot dobhatja be Nyilas Elek a mérkőzés folyamán. Jó pár szolnoki szurkoló is érkezett egyébként Gyulára. 17:48 - Köszöntjük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk. A délelőtti heves esőzés már a múlté, egy felhő sincs a pálya felett, ugyanakkor főleg a két kapu előterében látszik még az égi áldás által bekövetkezett kisebb változás a pályán. A mérkőzés Farkas Tibor sípszavára 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

FOCIFANOK! A mai esős szombaton három ÉLŐ közvetítéssel is jelentkezünk számotokra, íme:SZEOL SC - Orosháza FC17.00:...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 23.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.