Labdarúgás: dominálna a Kaposvár ellen a Szeged-Grosics

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cegled_szeged201110_gs

Az Ajka elleni vereséget követően egy kiesési és egyéb gondokkal küszködő Kaposvárt fogad a Szeged 2011-Grosics Akadémia szombaton a gyulai Grosics Akadémián, Nyilas Elek együttese utolsó esélyét ragadná meg az ötödik helyet illetően.

Kaposvárott nehéz helyzetből várhatják a bajnoki hajrát: a klub anyagi helyzete sem a legstabilabb, e mellett a tavaly még élvonalbeli csapat négy fordulóval a másodosztályú bajnokság vége előtt kieső helyen áll az eddig megszerzett 24 pontjával, így különösen fontos találkozó vív majd szombaton a két együttes. A Rákóczi még Márton Gáborral a kispadon kezdte meg a szezont, majd a téli szünetben az azóta már távozott többségi tulajdonos, Sólyom Sándor menesztette Mártont, akinek a helyére Tamási Zoltánt nevezte ki. A januárban érkezett tréner azonban a második bajnokija után távozott, a Sopron elleni hazai 2-0-s vereség után lemondott, mondván, nem lehet profi labdarúgásról beszélni a somogyi megyeszékhelyen. A Kaposvár így a szezonbeli harmadik edzőjével, a régi sikerkováccsal, Prukner Lászlóval próbálja meg kiharcolni a másodosztályú tagságot, a legutóbbi fordulóban pedig ebből a szempontból roppant fontos sikert könyvelhetett el a Kaposvár, hiszen hátrányból fordítva, 3-1-re verték a Szigetszentmiklóst Rajczi Péterék. A Szeged-Grosics az elmúlt héten 1-0-ra alulmaradt az Ajka otthonában, így a hetedik helyről várhatja majd a hétvégi összecsapást, amely mindkét együttes számára kiemelt lehet, hiszen Germán Tamásék szeretnének minél jobb helyen végezni a szezon végén, a Rákóczi pedig az életéért küzd. Külön érdekesség lehet Oláh Lóránt játéka: a Szeged-Grosics támadója emlékezetes éveket töltött a Rákócziban, azonban most a somogyiak ellen futballozhat hétvégén.

Online

Szombaton 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia – Kaposvári Rákóczi FC NB II-es bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

„Most a kiesés ellen harcoló csapatokat sodorja az utunkba a sorsolás szeszélye. Mondhatjuk azt, hogy a Kaposvár utolsó lehetősége lesz a szombati meccs a megkapaszkodásra, de nekünk is az lesz, hogy elérjük a céljainkat, ahhoz, hogy elérjük az ötödik helyet az NB II-ben, ahhoz nekünk is meg kell ragadni az esélyünket. Mi is úgy készülünk, hogy ez lesz a szezon egyik legkomolyabb mérkőzése, hiszen itt nagyon sok minden eldőlhet” – mondta el portálunknak a találkozót megelőzően Nyilas Elek, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője.

Ajkán egy góllal maradt alul a Szeged-Grosics, ami összesítésben a nyolcadik szűk veresége volt az idényben a szegedieknek, azonban nem csak a pontokat, hanem két játékosát is elvesztette az együttes a múlt hétvégén, hiszen Vladimir Veselinov és Szabó Péter is piros lapot kapott. Előbbit ráadásul az idén már nem vetheti be Nyilas Elek, hiszen az MLSZ indoklása szerint mint visszaeső (ez volt a második kiállítása a szezonban) és mert asszisztens személyére súlyosan sértő kifejezést használt, 4 mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így számára befejeződött az idény. „Az ő fegyelmezetlensége sajnos komoly problémát okozott az ajkai mérkőzésen, és a továbbiakban is, hiszen egy jó játékosról kell lemondjunk. Az, hogy elvesztettünk két játékost, az nem segít nekünk, de most már lassan bele kell kalkulálnunk azt, hogy a játékvezetők rendre minket sújtanak ítéleteitekkel, így pedig nem könnyű” – tért ki a nehézségekre a Szeged-Grosics mestere.

Annak elkerülése érdekében, hogy ne kapjon „vérszemet” a Kaposvár, mindenképpen jobb támadásbefejezésre lesz szüksége a szegedieknek szombaton, hiszen bár a legutóbbi fordulóban is megvolt a mezőnyfölény, egyetlen lecsorgó labdából gólt szerzett az Ajka, aminek köszönhetően meg is nyerte a találkozót. „Kitűnően futballoztunk Ajkán, számomra nagyon értékes volt a mérkőzés. Annak ellenére, hogy az Ajka szerzett vezetést, nagyon nyugodtan és bizakodva vártuk a második félidőt, a játékban egyértelműen benne volt annak a lehetősége, hogy mi azt a meccset megnyerjük, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, csak nem tudtuk ezeket értékesíteni. Nagyon remélem, hogy megint meglesznek ezek, és nem hiszem, hogy ezek mindig ki és lepattannának, és mindig ellenünk dolgozna a sors, de úgy látszik, még többet kell tennünk ezért. Dominálnunk kell, amit eddig tettünk, az úgy látszik, hogy nem elég, ezért még többet kell dolgoznunk” – fogalmazott Nyilas Elek a mérkőzést eldönthető tényezőkkel kapcsolatban.

A vezetőedző dolga ezen a héten sem könnyű, amikor össze kell állítania csapatát, hiszen ahogy korábban is szó volt róla, Szabó Péter és Vladimir Veselinov ajkai kiállítása miatt eltiltásukat töltik, előbbi kettő, utóbbi négy meccset kapott. Várhatóan visszatérhet a csapatba sérülését követően Slobodan Markovic, ugyanakkor Oláh Lóránt és Tóth Gábor továbbra sem 100%-os, és a régóta sérüléssel küszködő Pozsár Gábor, Gadó Gábor, Zaharia Csaba és Molnár F. Tamás sem állhat Nyilas Elek rendelkezésére.

A Szeged 2011-Grosics Akadémia várható kezdőcsapata:
Szántai – Markovic, Oláh G., Mészáros, Farkas, Zelenyánszki, Polareczki, Berde, Fitos, Hegedűs M., Germán.

A két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2014. november 1.)

Kaposvári Rákóczi FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-1 (0-1).
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi stadion, 900 néző. Vezette: Radványi Ádám (Kis Zoltán, Kepe Arnold)
Kaposvár: Somodi – Lakatos, Bank (Karacs 70′), Hadaró, Albert (Kovács T. – a szünetben), Zsdrál, Dominic, Rajczi, Nagy K., Király (Kozics – a szünetben), Földes. Vezetőedző: Márton Gábor.
Szeged-Grosics: Belecan – Szabó P., Markovic, Tóth, Zabari, Fitos (Kéri 70′), Máté, Oláh G. (Hegedűs 90′), Zelenyánszki, Oláh L. (Farkas 79′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gól: Germán (36′)
Sárga lap: Lakatos (86′) ill. Szabó P. (65′), Tóth (71′)

Így játszottak a csapatok a 25. fordulóban

FC Ajka – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 – 0 (1-0)
Ajka, 300 néző. Vezeti: Böcskei Balázs (Hoffbauer Roland, Péter Tamás)
Ajka: Jánosa – Asztalos, Beszterczei, Császár, Zámbó, Csordás (Lattenstein, 67′), Köles, Szabó Zs. (Böcsföldi, 84′), Varga (Nagy, 75′), Major, Sowunmi. Vezetőedző: Jákli Péter.
Szeged-Grosics: Szántai – Szabó P., Oláh G. (Polareczki – a szünetben), Mészáros, Farkas, Zelenyánszki, Veselinov, Berde, Fitos (Oláh L., 78′), Hegedűs M. (Hegedűs E., 69′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gól: Sowunmi (37′)
Sárga lap: Császár (22′), Sowunmi (86′) ill. Polareczki (66′)
Kiállítva: Veselinov (50′), Szabó P. (52′)

Kaposvári Rákóczi–Szigetszentmiklós 3–1 (0–1)
Kaposvár, 300 néző. Vezette: Botló Béla (Kis Zoltán, Tőkés Róbert)
Kaposvár: Bozsó – Kiss M., Kovács O., Vermes, Hadaró, Albert Á., Nagy K. (Király V., 86.), Zsivoczky, Fejős (Dominic, 56.), Faggyas, Olasz D. (Házi B., 79.). Vezetőedző: Prukner László.
Szigetszentmiklós: Horváth L. – Puskás G., Póti, Tóth F., Pollák, Mészáros L., Kállai (Hevesi-Tóth, 69.), Domokos, Osváth (Fekete Á., 72.), Weitner, Kollega (Bonifert, 56.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Gól: Nagy K. (54′), Dominic (69′,75′) ill. Weitner (20′)

Ami a történelmet illeti

Újabb fontos megmérettetés előtt áll az NB II 27. fordulójában a Szeged 2011-GA csapata: ezúttal a 2004-2014 között kerek 10 idényt az NB I-ben töltő Kaposvári Rákóczi együttesét fogadja ideiglenes gyulai otthonában. Ami a Szeged-Kaposvár futballhistóriát illeti, rendkívül kiegyensúlyozott az összesített mérleg, hiszen az eddigi 17 NB I-es ill. másodosztályú bajnoki találkozókon 6 pontosztozkodás mellett ugyancsak 6 Tisza-parti, valamint 5 kaposvári siker született… – írja népszerű honlapján Vitos György, a szegedi futball krónikása.

A bajnoki premiert még az 1974-75. évi NB II-ben játszották, ahol épp a Szeged (Szegedi Egyetemi és Olajipari Sport Club néven) nyerte meg 20 csapat közül a bajnoki címet a Kaposvár, a Bp. Volán, a Komló és a Debreceni VSC előtt!

Ennek ellenére mégis a kaposváriak kezdtek jobban, hisz az egymás elleni párharcukból veretlenül jöttek ki (1974 őszén Szegeden 1-1 volt az eredmény, míg 1975. június 8-án, Kaposvárott a hazaiak nyertek 1-0-ra).

Mivel mindketten felkerültek az első osztályba, az 1975-76-os idényben lejátszhatták egymás elleni első NB I-es meccseiket is, ahol szintén a Rákóczi szerepelt jobban: Szegeden 2-2, míg Kaposvárott 3-1-es hazai győzelemnek örülhettek a zöld-fehérek.

A következő NB I-es évadban (1976-77) végre megszületett az első szegedi siker, de ekkor már megint más néven… Az 1977-es SZEOL-SZAK fúziót követően: SZEOL AK – Kaposvári Rákóczi 1-0, ám a somogyiak otthonában továbbra sem termett még a szegedieknek babér (0-2), erre egészen 2004 tavaszáig kellett várnunk!

Az 1977-78-as idényben a SZEOL AK elbúcsúzott az NB I-től, s a kaposváriak ellen is mindössze egyetlen pontot tudott megkaparintani (0-0 és 0-1)…

Hosszabb szünetet követően az 1986-87-es idényben futottak össze újra az NB II-ben és az akkor már Szeged SC néven szereplő gárda tovább folytatta negatív sorozatát az éppen aktuális bajnok Kaposvári Rákóczi ellen: idegenben ugyan 2-2-re mérkőztek (a legendás hírű Gruborovics Tibor a 90. percben lőtte az egyenlítést jelentő gólt!), ám az 1987 tavaszi szegedi visszavágón megint csak a Rákóczi örülhetett (1-2)…

Újabb évtizedes szünet következett a párharcban, mire ismét összefutott szegedi együttes a somogyiakkal. Az 1997-98-as NB I/B-ben (akkor ez volt a másodosztály neve) végre pozitív irányba fordult a szegedi mérleg. A Szeged-Dorozsma néven játszó alakulat ugyanis idehaza Kenesei Zoltán góljával győzött 1-0-ra, míg a kaposvári visszavágón Miklós Zoltán és Szabó Béla találataival értékes pontot rabolt a szegedi együttes (2-2)!

Egy évvel később, az 1998-99-es idényben (’98 nyarától már Szeged LC néven harcoltak a Tisza-partiak újfent az NB I-ért!) rekord-győzelmet arattak a mieink Faragó István, Vörös Péter (2-2), továbbá Basics, Koncz Zsolt és Udvari Szabolcs találataival 7-1-re kiütötték a Rákóczit, míg a kaposvári összecsapásukon ismét 2-2-re mérkőztek. Ettől függetlenül a Szeged LC játékosai harmadikként feljutottak az első osztályba és a következő idényben ott is szerepeltek, egészen a 2000 tavaszi becsődölésükig…

De három évvel később – igaz, már FC Szeged néven – megint találkozhattak a másodosztályban, melyet akkor is NBI/B-re kereszteltek. Az FC Szeged 2003. augusztus 30-án, hazai környezetben éppen a Kaposvár ellen aratta legelső másodosztályú győzelmét (3-1), majd 2004 tavaszán nem mindennapi eredmény született az NB I-be jutásért küzdő somogyiak otthonában…

A 18 klub közül csupán a 13. helyen végző Szeged ugyanis 4 (!) remek gólt rúgva, óriási csatában diadalmaskodni tudott Kaposváron (4-3)!! Ennek ellenére a Rákóczi a Bp. Honvéd és a Bp. Vasas mögött bronzérmesként feljutó helyen végzett, s kereken 10 idényt húzhatott le az NB I-ben!

Ezzel szemben a kaposváriakat duplán megverő FC Szeged 2005-ben egy szlovén szerencselovag hathatós(…) segítségével – anyagi okok miatt – még a másodosztálytól is visszalépni kényszerült.

Tíz hosszú év után tavaly ősszel találkozhattak újra az NB II-ben, s a 2004 tavaszi bravúrt követően ezúttal már a Szeged 2011 labdarúgói örülhettek: Germán Tamás 36.percben lőtt góljával ismét elhozták mindhárom bajnoki pontot!

De szombaton a Kaposvár – csakúgy, mint legutóbb az Ajka – az életéért játszik, s ez nyilván megsokszorozza majd a Prukner László által irányított vendégek erejét…

Vitos György

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Vasas FC 26 18 2 6 54 26 28 56
2. Gyirmót Győr 26 15 9 2 45 23 22 54
3. Békéscsaba 26 15 6 5 36 23 13 51
4. Mezőkövesd Zsóry 26 13 8 5 48 29 19 47
5. Szolnoki MÁV 26 11 7 8 42 42 0 40
6. Soproni VSE 26 10 10 6 40 34 6 40
7. Szeged 2011 26 11 4 11 31 29 2 37
8. Zalaegerszeg 26 8 8 10 36 40 -4 32
9. SZTK-Erima 26 6 12 8 21 30 -9 30
10. FC Ajka 26 7 8 11 35 38 -3 29
11. Aqvital Csákvár 26 7 8 11 36 40 -4 29
12. BFC Siófok 26 6 9 11 35 43 -8 27
13. Soroksár SC 26 6 6 14 24 35 -11 24
14. Ceglédi VSE 26 5 9 12 31 44 -13 24
15. Kaposvári Rákóczi 26 5 7 14 25 38 -13 22
16. Balmazújváros 26 5 7 14 25 50 -25 22

A 26. forduló programja:
május 8., péntek, 19.30 Csákvár-Gyirmót. Május 9., szombat 17.30 Siófok-Szolnok, Szeged 2011-Grosics Akadémia-Kaposvár, Soroksár-Ajka, Cegléd-Balmazújváros. 19.00 Zalaegerszeg-Vasas, Békéscsaba-Szigetszentmiklós, Sopron-Mezőkövesd.

Az ezer sebből vérző Kaposvárral találkozik hétvégén a Szeged 2011-Grosics Akadémia – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=535393

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 8.

Előző sztori

Labdarúgás: újból egymásnak feszül az FK és a Tápé

Következő sztori

Labdarúgás: bajnok lehet a HFC vasárnap